Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Horváth Péter: Egy írógépszerelő megváltozik (elbeszélés)

Ám a kéretlen kísérő tovább kísérte.

— Fogorvos vagyok, egy másik kerületben, és, ugye megérti, egyetlen páciensem se tudott segíteni, nekik nem okoz problémát a cizellált rézkilincs, pedig, higgye el, fiatalember, mindent megtennének egy fogorvosnak, azt hiszik, kevesebb fájdalmat okozok nekik ha... Egyébként félelmük számomra érthetetlen, hiszen a fájdalom, amit okozok, nem oly nagy. Tényleg nem tudja, kedves, merre kaphatnék itt cizellált rézkilincset?

Az írógépszerelőnek már száján volt a szó, mégis lenyelte, s meggyorsította lépteit. A pasas lemaradt. Ö ment tovább. Zavart fejében felbukkant a „kilincses nő-’ képe, sajnos síkban. „Oltári kurva! — vigyorgott Kugler szaki, — átpasszolom neked, öcskös, menj keresd meg, itt a cím. De délután menj, fél öt körül. Az előszobában megdörgölheted. A kilincset fogja közben, s a kulcslyukon lesi a férjét, jön-e. De az mindig pontban ötkor érkezik. Gyors numera, és nagyszerű hecc. Ilyen a kilincses. Próbáld ki, öcsi, nem bánod meg.”

Nem bánta meg, mert végül is mit bánik meg az ember? A francba: megint egy kérdés, amelyre nincs válasz, ami rendben is, mert kit érdekelnek a válaszok, csakhogy a kérdések egyre jönnek, az istennek se lehet kitérni. Ez itt a gond. S ahogy múlik az idő — mert múlik, ez kétségtelen —, egyre több a kérdés, amit felelet hiányában el kell felejteni. Nehéz ügy. Némi gyakorlattal a felesleges kérdéseket le lehet szorítani a szürke-kéreg felszínéről a mélyebb rétegekbe, csakhogy azok nem nyugszanak, elektromos és vegyi reakciók millárdjait keltik ott, megbolygatva az egyensúlyt, a lelki rendet, és ő — az írógépszerelő — már hetek óta érzi, hogy valami készül ott a mélyebb rétegekben, közeledik a pillanat, amelyben felüti fejét, mint a reakció, s görbetükröt állít az ember elé a kétely.

Az írógépszerelő megtorpant, hátranézett. A titokzatos hetedik érzék. A kutyák megálltak, tisztes távolon. Két hete tűnt fel az első. Kövér tacskó, gazdátlan, apró csuklósbuszkutya. Ha az írógépszerelő megállt, a kutya is lassított mögötte, majd megtisztelte fenséges bűzjelével az írógépszerelő lábnyomát. Csak járműre tudott szabadulni a korcstól. De az másnap megint előkerült, s már nem egyedül: egy foltos, szőrös fülű baráttal, ki meglepő módon hasonlított egy régi ebre, az írógépszé- relő apjának hű ebére, Kurvapecérre. Kurvapecér viszont — ez kétségtelen —, nem sokkal gazdája tragikus halála után sintérkézre juttatott. Harmadnap már hárman voltak, aztán négyen, majd öten, s most, ahogy visszanézve látta, már egész kis falka gazdátlan eb követte őt, az írógépszerelőt. Követ keresett, s talált. Hajított. Nem talált. A kutyák, mintha vigyorognának.

— Mit akartok? — kérdezte tőlük hangosan.

A falka minden tagja leült e szóra, félrehajtott fejjel néztek az írógépszerelőre, kutyaszemük hűségesen, lázasan csillogott.

Buszra szállott, a NAGY KONSPIRÁTOR — miként atyja volt, e korán elhalt, nagy detektív. Nem nyomozó, nem hekus, mégkevésbé rendőr — ezeket a megnevezéseket határozottan kikérte volna magának. Ö detektív volt, régiivású, angolpipás, piás detektív az erkölcsrendészeten, majd ama nehezen kiismerhető időben, amelyet a személyi kultusz éveinek szokás nevezni manapság, főnökei kezdték más jellegű megbízatásokkal ellátni szegény papát; ismerős kurvák és stricik helyett gyanútlan, gyanús egyéneket kellett kihallgatnia, s néha elszállíttatnia bizonyos helyekre. Egyre szótlanabb left, egyre mogorvább, gyűlt benne az elfojtott indulat, kétségeit, kérdéseit csupán a naplójával osztotta meg, titkosírással rótta a sorokat a naplóba, amelyet később az írógépszerelő megtalált a reámaradt atyai szekreter mögött. Brt Abigél alta 98 — állt mindjárt az első lapon, jellemző módon ama kiismerhetetlen időkre. Igen, mindeme feljegyzéseket elolvasta az írógépszerelő, miután apját végzetes baleset érte szolgálati fegyverének tisztogatása közben — hivatalos jelentés. Szegény mama már korábban elment, örökre. A fiatalember jó ideig nagybácsikájával lakott a lakásban, majd miután e tisztes hivatalnokot — ki (így, utólag elmondható már) érthetetlen ellenszenvvel viseltetett a detektív iránt — is elérte a végzet, a házat szanálták, s az ifjút új lakáshoz juttatta az állam. Tény ami tény: szegény fater feldobta a talpát, a golyó a száján be, a tarkóján ki, hm, hm, pedig micsoda úr volt,

629