Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Horváth Péter: Egy írógépszerelő megváltozik (elbeszélés)
HORVÁTH PÉTER AZ ARC — mintha Buddha. Kanyarós, bárányhimlős csecsemőségének sem őrzi már nyomát. Sem, sem. Mert nézzük csak, csibém — szólt vidáman magához —, ez az arc, íme ráncos, bár, habár... Ez a probléma, barátim, miért elégedetlen eme arc tulajdonosa önmagával, helyesebben (mert pontosabban) önnön arcával, ide számítva minden vonást, színt, formát és benyomást — hát nézzük TÁRGYILAGOSAN! hogyan is fest e kép? Szőke, miként anyai nagyapja volt, e kevés hajú, korán agg, bár nem őszülő, s ha emlékezetünk nem csal, az elbeszélések szerint nagy kujon, de pszt! Tehát: kék szemek, bár ez sem közelebbi jellemző, mert milyen kék? Világos. Nem árulunk zsákbamacskát, miként a tükör sem. Adatok! Könyörgöm, objektív adatokat! Oldott humorral! Hím orral rendelkezvén... A száj, a nagyapai ajak, vágy az ajaknégernők iránt, Gróf Sróf — olvasott név. Korán van. Csitt! Vizsgálja csak a képét. De könyörgöm, miért? Honnan ez az elégedetlenség? Milyen arcot akarna? Hemingway-szerű buldózer-pofát? Majdnem, majdnem. Sikeres képet, csibécske. Meghökkentőt, lefegyverzőt; biztonságot és erőt sugárzó tekintetet. MEGFELELŐT! Itt a buktató, hát bukfencelj szépen, hercegem! Az írógépszerelő elfordult a tükörtől, s belevetette magát a karosszékbe. Ágota felkente a megfelelően összeállított (száraz bőrre, gyógynövény: narancslé, uborkalé, lenmagliszt, vadárvácskafű, cickafark és KUTYAFÜLE — humorizált az írógépszerelő, könyörgöm, KUTYAFÜLÉT is tegyél bele!) masszát a hölgyvendég arcbőrére. — Húsz perc, Violácska! — nyafogott Ágnes fehér köpenyben, amely alatt csupán egy CSÜTÖRTÖK feliratú bugyi takarta bőrét, szőrét — micsoda szőr! Valódi fekete, göndör! — Húsz percig állnia kell a pakolásnak! — ragyogott Ágnes a hölgyvendégre, ki hátraejtvén fejét, az írógépszerelő arcába nézve szólott: — Erre azt mondja, szeret, én is szeretem magam, mondom neki, de csak néz, hótt unalom a pasi, nincs négy összefüggő szava, kicsit lassú az agyműködése, nem érti meg, o nekem szükségem van az elvált férjemre, ezért kell időnként..., érted, Mingyurkám, ha nekem valami kell, egy fogorvos mondjuk, csak veszem a telefont, jaj, képzeld, ezerötszáz lett a telefonszámlám, én nem értem ki telefonál nálam annyit, jaj, Puncikám, vigyázz egy kicsit, úgy, te Tündér-bündér, jaj, te, ezt még muszáj elmondanom neked, tudod, tegnap voltam a fotósomnál megnézni a képeket, hát elvittem oda magammal azt a pofát, mert én éjszaka utálok vezetni, ő meg hálás, ha beülök a tragacsába, nahát, vezetni azt nem tud, te, ez minden piros lámpánál megáll, ismered az ilyeneket, szóval elviszem a fotósomhoz, átnézzük a kontaktolt anyagot, csodálatos lett, alig tudtam kiválasztani azt az öt képet ami jön majd a lapban, egyébként megmondtam az újságírónak, hogy hozzád járok mint kozmetikushoz, szóra sem érdemes, picim, szóval ott vagyunk, de ez csak ül mint a kuka, ott se szól egy mukkott se, na mi van, nem tetszett, kérdem, amikor beülünk abba a vacak autójába, ami persze megint nem akart elindulni, úgyhogy ő megtolta, én meg beraktam neki sebességbe, na, végre kibökte, hogy nem az a fontos, hogy a ruha jól nézzen ki a képen, hanem az, hogy nekem emberi arcom legyen, hát most mondd meg Mandulácskám, mihez ért ez a pasi? — Egyszerű, odahaza! — írta fel egy fecnire Ágnes motyogva, s néhány rosszalló pillantást vetve az írógépszerelőre, ki a fotel szakszerű ölelésében nyugodva bámulta a szomszédos fotelben száradó hölgyvendég zöld szemét. — Tejföl, tojássárgája, yog- hurtsavó, plussz meggylé, pár csepp. — Mondom neki — folytatta a hölgyvendég, miközben az üzlethelyiség alsó traktusából pacsirtahangok szállottak felfelé, fodrászlányok csicseregtek. — Mondom ne625 <r Egy írógépszerelő megváltozik
