Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Száraz György: A tábornok V. (életrajzi esszé)
szíjazattál. Az emelvénytől jobbra és balra pedig a felsorakozott akadémikus alakulatok. Hallgatják vitéz Jány Gusztáv ezredest, az akadémia parancsnokát, aki feszes tartásban, pattogó hangon mondja a búcsúztató szöveget: „ ... azt akartuk, hogy egész férfiakká váljatok, akik kiáltanak a gátra, ha felénk tör a szennyes áradat, hogy elömtsön mindent, aimi nekünk szent -és magasztos, jöjjön az kívülről vagy belső felforgató erők kirobbanása következtében ... De ne ijedjetek meg a körülöttünk még ‘mindig nehéz idők sötétségétől, a tudás páncélját rátok öveztük, az akarat pallosát a kezetekbe adtuk ... ott álltok'és majd előre rontotok a tudás, az akarás vértjével a melleteken, a honfoglaló ősök acélos izmaival a karotokban, amikor megharsannak a trombiták, s felcsendül az ’Előre!’, hogy kitűzzük a kettős keresztet, a szent háromszírü zászlót Kárpát szent bércére...” A friss hadnagyok között, akik az eskü után csattogva verik össze fejük felett a kardokat — ,,A hazáért, mindhalálig!” — ott van Oesterreitíher György, reggel még tüzér akadémikus, most már m. kir. honvéd csapattiszt, aki oklevele tanúsága szerint „úgy az elméleti, mint a gyakorlati vizsgálatokon a katonai tudományokban való tiszti képzettségét, valamint e szolgálat ellátásához szükséges gyakorlottságát kiválóan bebizonyította ...” S ha valaki most odasúgná neki, hogy 12 'év múlva egy kommunista akciócsoportnak ő adja ki majd az utasítást az emelvényen mosolygó Gömbös hadügyiminiszter szobrának felrobbantására — ezt valószínűleg ízetlen tréfának tartaná. De így volnának ezzel a sorban mellette álló bajtársai,a jövendő néphadsereg jövendő tábornokai, Illy Gusztáv, Pórftfy György és Beleznay István hadnagyok is; nemkülönben a „lovassághoz törekvő” Révay Kálmán, most még harmadéves akadémikus — egyszer majd a Ludovika helyére kerülő Kossuth Akadémia első parancsnoka .. . Elidőztem az 1932-eS évnél. Ennek együk oka, hogy ez az esztendő sorsdöntő volt Magyarország, Európa, sőt az egész világ számára. A másik: hogy fontos állomása hősöm életének is. De van egy harmadik is: hogy Pálffy Györgyöt tulajdonképpen ettől az időtől „ismerem”. Ez az első biztos pont, ahonnan visszafelé következtethetek, s ahonnan már végigkísérhetem az útján. 1932 nyarától maradtak meg levelei, írásos feljegyzései; tudhatom hát, hogyan teltek napjai, mit gondolt bizonyos dolgokról, mi foglalkoztatta. Ismerhetem terveit, reményeit, gondjait, viszonyát világhoz és emberekhez, érzékelhetem belső átalakulását. (Folytatj ülc) 610
