Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Zalán Tibor: Amikor automata fényképezőgép kattog el Király László arca előtt (esszé)
a derűs-op t i mista-heroikus-harcias költészettől a kétkedő-elkomorulólhoz. Nem divatok kanyarodásai szerint, hanem belső felismerések parancsára változtatta költői gyakorlatát, s érte el eddigi költői csúcsteljesítményét: az Az elfelejtett hadsereg verseiben visszalép a nem-mezőről a mi időnk-be, kétkedő-elkomoruló költészete pedig az illúziótlan remény stádiumába lép. h) „tetvekkel melegítő káromlás-időben hol a bölcs beszélő” „Ahonnan belátható / a nagy mozdulatlanság / kényszer-csökönyösség, / mely becsukja lelkünket / s elvadítja / lassan a tájat” Utolsó könyvében Király László legalább háromféle idődefinícióval próbálkozik. 1. „Kései bujdosók reményes ideje” 2. „tetvekkel melegítő káromlás-idő” 3. „böllérlelkű költők, poétalelkű mészárosok hajnalai” Próbáljuk meg az ezekhez az időkhöz tartozó lírai tartományokat felvázolni, abban a titkos reményben, hogy napjaink Király-lírájának lényeges kérdéseit sikerül megérintenünk. 1. A bujdosók motívum történelmi időket jelképez. A társadalmi létből kiváltak (kiválni kényszerültek) sorsát jelöli, a közösségtől elszakadt, magányos individuumot takarja. Jelzője, a kései, feltehetően mai élethelyzetbe hozza a bujdosás, a kiszakadás kényszerét. Hordozóverse ennek a magatartásnak a tartalmát írja körül: álomba emigrál az otthon nyugalma, abban jelennek meg a szeretettek, az ősök, az otthomibagyottak. A hetvenes évék lírájának nagy vívmánya, hogy reménytelenné koptatta a történelmi motívumokat. Király nem törődik ezzel, nem bíbelődik a megtisztításukkal. Versbe emeléssel transzformálja át a szavak jelentését, verskörnyezettel szándékozik fényezni az elkopott jelentésrétegeket. A száműzetés bizonyos helyzetekben nem külső kényszer. Nem lehet romantikus póz sem, hiszen a költőnek tudnia k^ll: üldözői bármikor, bárhol rátalálnak ezekre a kései bujdosókra. A tragikus többlet nála az, hogy azok nem találhatják meg őket többé, akiknek az érkezésére szüntelen várnak. „Elorozva csöndem.” Nincs többé nyugalom ebben a lírai tartományban. A bujdosó mindenre összerezzen, mindennel és mindenkivel szemben gyanakvó és védtelen. Törvényen kívüli. Ám, mit kezdjünk a reményes idő-jelzővel? „Volna egy-két gyönyörű történetem... mindez nem érdekel senkit”. Lehet, hogy ez a kiváltó oka a Király-féle bujdosásnak? A gyönyörű történetek idejéből itt-maradottak magányossága a bujdosóké? Egy, a gyönyörű történetek mondóit szájba-rúgó korban? Mindenképpen anakronisztikus a magatartás tehát, bármilyen morális fedezettel bírjon is. El kell mondani ezéknek a kései bujdosóknak: nincs többé az az idő, mely számukra „reményes”! 2. Tetvekkel melegítő káromlás-idoben bomlik ki ennek a lírának a másik tartománya. Elfelejtett hadsereg várakozik értelmetlenül, reménytelenül ebben az időben. Itt a szó értelmét veszíti. Az emlékezet ideje ez, azé az emlékezeté, mely a felejtést is tartalmazza. „Serceg, mint rossz lemez az emlékezet”. Barázdáiból a lejátszó tudat szárnyaló dallamok helyett csikorgást, csontok ropogását, akadozó ütemek groteszk erőlködését csalja elő. Nincs az emlékezésnek többé 590
