Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VII. "Stádium"
bizonyosra „ígéri” a felségsértési pert. A másik, hogy az erdélyi diéta sajtónyilvánosságát oly határozott lépésekkel akarja kierőszakolni, hogy az udvar katonasággal oszlatja föl a kolozsvári gyűlést. A hatalom ezután kezdi terjeszteni róla a legvadabb hazugságokat: Wesselényi nádor, sőt király akar lenni! — Mindenki érzi, hogy ez képtelenség, hogy ezzel a rettenthetetlen férfit akarják dezavuálni, a vádak azonban, mint a gyomorrontott ember nyelvére a fehér lepedék, rátelepednek a közvélemény hangulatára — s noha Miklós bárónak ezután is vannak sakkhúzás-ai, ragyogó beszédei, lényeges befolyása a továbbiakban csak a radikalizálódó ifjúságra van. A vezéri szerep a 800 holdas, „alig középnemes” Deák Ferencre hárul, aki ettől ódzkodna, de mert az adott helyzetben kikerülhetetlen, vállalja mégis. — Beszédeit ma olvasva talán érthetetlennek tűnnek előttünk a kortársak értékelései. Miért tartották olyan nagynak, mitől olyan különös varázsának? Hisz mondatai lényegében nem ütnek el a kor cirkalmas, jogi formulákba akaszkodó, barokkos, romantikus stílusától. Nyilvánvaló, hogy megjelenésében, hangjában, tekintetében, gesztusaiban, egyszóval: egyéniségében volt valami, aminek alapján kor-társai lényegében másnak és megejtően újnak találták. Ami miatt Horváth Mihály így jellemzi: „Szónoklata nem olynemű volt, mely átvillanyozza, elragadja, szenvedélyre gyújtja a hallgatókat; az inkább meggyőzőleg, melegítőleg hatott a kedélyekre, ment’ minden dagálytól és üres nagy szavaktól; egyszerű, szabatos nyelvű, derűs, velős; kimerítő áradozás és unalomgerjesztés nélkül, felforrósító elragadás nélkül, csak érveinek súlyával meggyőzést szülő.” Széchenyi a fontosabb vitákra feljön az Ald-unáról, s ilyen alkalmakkal írja a Naplójába, többször is: A diéta alszik. A honatyák a fülüket tették maguk alá párnának ... Holott ez nem igaz. Ezt csak ő látja így, cselekvéssel megtámogatott eszmeisége magasából — s csupán ezért fogadjuk el tőle: egy magasab-bsZintű politikai élet, egy teljesebb népi-nemzeti lét mércéjéül. Mert különben ott és akkor a diéta, a radikálisok nagy veresége ellenére is, olyan törvényjavaslatokat fogadott el, melyek a Széchenyi által megtervezett úton nem egy, hanem több mérföldkövet is jelenthettek volna, ha a sikeres udvari taktikák nagyobb részüket meg nem semmisítik, sőt végső fórumként maga a király meg nem tagadja azok szentesítését — még abban a tárgyban is, mit kezdetben maga a hatalom favorizált. De nézzük: szentesítve — a diéta költségeit ezentúl a nemesség fizeti — a jobbágy az örökváltsági szerződéssel örökre megválthatja anyagi szolgáltatásait — a jobbágytelken élő nemes adózása — a szétaprózódott földek tagosítása elutasítva-megakasztva — a -megyei költségek felét ezen túl a nemesség fedezi — a személyes szabadság és a föld örök tulajdonjogának megváltása — a jobbágy személyes szabadságát és vagyonát csak törvényes ítélet után lehet csorbítani — a kis tized eltörlése — a robotidő felére csökkentése — az úr és jobbágy közötti pereket kivenni az úriszék hatásköréből — a jobbágy saját nevében perelhet bárkit, bármilyen ügyben — a botbüntetés eltörlése A külföld és belföld előtt annyiszor lepocskondiázott nemesség oly fontos törvényeket tervezett önmaga, előjogai ellen, a nép egyenes javára, miknek életbe léptetését az udvar csak a legsötétebb machinációk, illetve a szentesítések nyílt megtagadása árán tudta megakadályozni. Ezért fordulópont az 1832/36-os országgyűlés. Mert, népi nyelven szólva: itt vált el a szar a májától. Mert pontról pontra teljesedtek Kölcsey látnoki szaval: bebizonyosodott, hogy ki van a nép mellett, ki ellene. S Kossuth Lajos érdeme, hogy ez most el is terjedt, a teljes magyar közvéleményben. Mert a Tudósítások beszámolóit százak olvasták, ezrek hallgatták és tízezrek adták tovább. Deák Ferenc szavait például: Csak az a hon virágzó, hol szabad kezek szorgoskodnak. A múlthoz ragaszkodók nem hajlandók megadni a jobbágynak 44
