Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék XVIII.

elégedetlenségemet, mert nincs értelmetlenebb dolog az igazság kimondásánál, amikor mindenki számára más és más az igazság. Talán nincs is igazság, csak egyesek számára keserű valóság van, 'és mi egyebet tehetnék, mint tetemre hívom az élőt és vigasztalom a vigasztalanokat, mint ahogy hiszem azt, hogy lehet tehetséges festő valaki, mégha nem is tagja a Magyar Népköztársaság Képző- művészeti Alapjának. Ügy kezdtem ezt a „Törmeléket”, hogy az előbbiek folyamán is milyen kevés szó esett festőkről. 1976 nyarán Zsennyén egy grafikus kolléginával beszélgetve szóba került egy akkoriban elhalt festő, akiről a „szakma” kizárólag felső fokon beszélt akkor is, és most is. Megkockáztattam néhány kritikus észrevételt, egyáltalán nem számolva kritikám következményeivel : — Maga kihúzza lábaim .alól a talajt — mondta, és csaknem sírva fakadt. Itt nem ismétlem meg mindazt, amit mondtam, mert szavaim ma is úgy hatnának, mintha azt mondanám: Mátyás király igazságtalan zsebtolvaj volt. Ki tudja, milyen bíróság elé állítanának. A szakszervezet, az Alap, a Szövetség, a Tudományos Akadémia, a Honvédség Zenekara, a Múzeumok ás maga a Nép képviselőiből alakult kamaté mutatna rám azzal a mutatóujjal, (amit 10 éve még a reklámgrafikusok rajzoltak százszámra) mondván: Vágják le a fejét ennek a dezertőrnek, aki az ellenkezőjét gondolja, mint mi, arról a művészről, aki sokkal nagyobb volt, mint Picasso, Klee, Emslt, nem is beszélve Csontváíryrói és Vajdáról sbb., stb. Ha nem lehet az „objektív kritika fegyverével” élni, valóban szentségtörésnek látszik, ha az ember kinyilvánítja egy szentről, hogy törött. Lsten őrizzen meg attól a naivitástól, ami őszinteségre uszítana. Nem és nem! Ma már tudom, hogy létezik kollektív fetisizmus és ha létezik, számolnom kell

514