Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VII. "Stádium"

ország bármelyik más magyar lakosságú vidékén egészen 1848 tavaszáig egyetlen esetről sem tudunk, mikor a dézsmát megtagadták volna, Széchenyi nevével legalábbis. Arra számos adatunk van, hogy a Hitelt a nép nemcsak olvasta, hanem tételeit szájról szájra adták tovább, de úgy látszik, azt is megértették: ez nem közvetlen gyakorlati program — magyarul: nem fölhívás a keringőre. Széchenyit mégis ez a legutóbb idézett kis piszkálódás bosszantja föl legjobban. Ki tudja, miért? Talán mert a leg- cinikusabb, s azt kezdi ki, ami a legmélyebben ágyazódik benne: ragaszkodását népéhez, szülőföldjéhez.

Az 1831-re tervezett országgyűlést a kolera miatt 32 végére halasztják. Ez kedvező olyan szempontból, hogy az országban tovább tárgyalhatják a József nádor által szétküldött vitaanyagot, az úgynevezett operátumokat. Napló, 1831 szeptember 13: „Niczky és fia, valamint Konkoly nálam ebédelt Czenken. A magyarországi reformokról esett szó. Egyöntetűen osztották azt a véleményt, mit 1830-ban talán még nem osztottak volna, hogy reformálni kell. Csak a hogyan dolgában nem tudtunk egyetértésre jutni.” — Igen, már akkor számos reformjavaslat, sőt reformprogram készül szerte az országban, Uzontól Vimpácig. Vagyis ami a Hitelnek közvetlen, gyakorlati, agitatív érve volt — sérelmi politika helyett reformot! — az már általános nézet, hanem egyidejűleg felfokozódott a veszély, Széchenyi fő rettenete, hogy majd nem tudunk a ház felépítésének mikéntjében megegyezni, mert ki a szelemennél, ki a falaknál, ki pedig éppen a tetőnél akarja kezdeni, s úgy járunk, mint a babiloni torony építői... Ez a megfontolás adja a végső lökést: Ha most a törvényhozás számára felvázolja a gyakorlati programot, a könyv még idejében jelenik meg ahhoz, hogy orientálja a megyegyűléseket a követutasítások kidolgozásában. Erre koncentrál, s ezt már az ajánlás is kifejezi:

„Magyarország képviselőihez.”

És az első mondat: „Komoly méltósággal int az idő elfogultján barátságos tanácskozásra.” A stílus fennkölt, szinte már prókátori, ám mégsem abból a fajtából, ami a nyilvános tanácskozásokon divatban volt. S amit ő különösen utált — de most a határozatképes többséget akarja megszerezni. Ezért az emelkedett szónokiasság, amit sem korábbi, sem későbbi könyveiben nem tapasztalhatunk. — Hanem, csak a stílus szokatlan, az alapelvek változatlanok, amint azt mindjárt a bevezető sorokban leszögezi:

„Korunk soha ne legyen felfegyverkezve alacsonyabb helyen álló honfitársunk elnyomatása végett — nem, nem, mert 6 is hazánkfia; de használjuk kifejtése végett inkább minden tehetségünket, hogy örömtelin harsoghassa fel az egeabe: Nékem is van hazám!” — „Fenyíték többe nem biztos kapocs, mely egy ország lakosit egybekötné.” Hanem „nemzeti lét, hazaszeretet azon titok, meflly mindent egyesít”. És végül egy figyelmeztetés mind befelé, mind kifelé:: „A mi ma háládatos köszönettel fogadtatnék, s csudákat művelne, az holnap semmibe vé.etni, s tán csak bosszantani fog.” — S utal itt világosan az 1791-ben alakult munkabizottságok operátumainak negyven év utáni közzétételére!

A könyvben aztán elemzi helyzetünket, a történelmi-politikai körülményeket, majd a kibontakozást nehezítő akadályokat. Tételei a régiek, de újak gondolatsorai, érvei, példái, miket ő mindig oly élőén s agitatívan tud előadni. Hanem az érvelés végén az eddigieknél pontosabban, nyíltabban fogalmazza meg a tanulságokat: A főhatalom a királyé, de emellett minden állampolgárnak vannak saját jogai és kötelességei, mégpedig a társadalmi helyzet szerint különbözőek — hanem vannak „az egész emberségnek bizonyos köz jussai, mellyeket még soha nem lehetett büntetlen megsérteni, s mellyeknek elnyomatása végül mindig a legvéresb bosszút szülte.” Ez a juss két szóban:

„Szabadság és ibátorlét.”

Ennek megvalósításához kell „Hunnia minden lakosinak polgári létet adni!”

Meghatározza saját helyét is: „Utam a közép, egyenesen kimondom; s ámbár ez igen remeteféle sétálás az életben — mert az emberek altaljában véve mindig túl- ságokban szoktak élni — úgy hiszem, koporsóig az lesz.”

Ezután adja a 12 törvényjavaslat szövegét, majd, szokása szerint, megismétli azo33