Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VII. "Stádium"

szükséges reformokról teoretice pontosak az elképzeléseik. A második véleménynek sokkal nagyobb a tábora, s ezek határozottak, gyors cselekvést akarnak, noha a követendő utat nem gondolták még végig pontosan. Hogy a szemléletesség kedvéért egyszerűsítsek, az első csoportba tartozik például Bezerédj István vagy akár József nádor, a másodikba Wesselényi, majd (egy darabig) a később fellépő Deák Ferenc.

Széchenyi valahol középütt áll, de mindkét táborral megegyezik a nézete abban, hogy a haladás fokait nem a kormányra várva, hanem saját erőből kell meglépni. És ezt még a Hitel megjelenése előtt tapasztalhatta, miikor a nádor kinyomatta s a megyéknek szétküldte azokat a javaslatokat, melyeken még az 1791-ben megválasztott munkabizottságok dolgoztak, évtizedeken keresztül! A vitaanyag különben több bosz- szúságot és nevetést váltott ki, mint örömöt. Mert az emberek már rég elfeledkeztek arról, hogy milyen állandó bizottságok alakultak négy évtizeddel korábban, s mert a pontokba foglalt javaslatok, megmaradván a sérelmi politika szintjén, vajmi kevés reformot tartalmaztak, amellett, hogy részben már el is avultak: Nyilvános akadémiák, főiskolák. Katonai akadémia. Tudományos akadémia. A hazai nyelv és az egyéb kulturális eszközök fejlesztése. Képzőművészeti akadémia. — Az anyag szétküldésének fontossága abban áll mégis, hogy a megyei közösségek — a történelemben először — legális vitaanyagot kapván, vitatkozhattak, legálisan! Ráadásul, mindnyájan ugyanazon anyag fölött, azaz nem külön-fcülön elképzelések alapján.

Az így felpezsgő országos vita siettette aztán Széchenyit, hogy megírja alapvető művét, a Hitelt, amelyik, 1830 elején, láttuk, valósággal úgy robbant bele a közéletbe. Széchenyi azt hitte, túl messzire ment. És erre kapott is jeleket — hanem később, különösen a dunai expedíció után egyre több volt az olyan észrevétel, amelyik helyeselt, sőt: kévéséit! Vagyis a könyv megégetéséről meg kitiltásáról szóló hírek némelyikét olyan indokolások kísérték, hogy: mert nem elég bátor!... Valóban, jócskán elmaradt azon röpiratok hangjától és tartalmától, melyek ekkor már — többnyire kéziratban — eléggé elterjedtek az országban. S melyeknek némelyikét maga István gróf sugalmazta, finanszírozta. — A vélemények, álláspontok és az erőviszonyok pontosabb felmérésére kínált módot az 19,30-as országgyűlés, amelyik azonban csonkára sikerült, mert I. Ferenc leiratában kérte: a hagyományosan szokásos három hónap alatt fejezzék be, azaz szavazzák meg az újoncokat és a hadiadót, mikre a francia forradalom miatt hamar szüség lehet — de hogy a rendek ennek engedelmeskedtek, annak nyomosabb oka, hogy az ülésezés idején tört ki a lengyel felkelés, és a megyei követek, különösen a távolabbiak, siettek haza, mert vész idején mégiscsak legjobb a portán lenni. S ezekért mennek bele abba is, hogy a reformjavaslatokat a következő diétán vegyék elő. — A fenti két eseményen kívül azonban még más is okolta az általános engedékenységet:

— A hatalom már 1824 óta nem támadta meg az alkotmányt.

— A politikai rendőrség — még Metternich véleménye szerint is — korábban nyíltan uralkodott, és a bevallottan cseh soviniszta Sedlnitzky olykor még József nádor vagy a birodalmi kancellária utasítását is keresztezte. Most ez enyhült, a titkos ágensek háttérbe vonultak.

— Egészen kiváló ellenzékiek is kerültek magas pizíciókba; s egyöntetű volt a vélemény, hogy az előző diéta idején kinevezett új kancellárnak, Reviczky Ádámnak köszönhető nagyrészt, hogy Ferenc király mindeddig nem szegte meg akkor tett fogadalmát: az alkotmány alapján álló, törvénytisztelő ellenzéket erőszakkal többé nem fogja megtörni.

— A magyar-Habsburg viszony mindenkor oly pontos „hőmérője”, a protestánsok helyzete nagyot könnyebbedet*;. 1827 óta újra kapcsolatban lehettek a reformáció európai központjaival, s fiataljaik látogathatták az ottani egyetemeket.

Szó sincs azonban arról, hogy ez a viszony (mint általában minden hatalmi erőjáték) felhőtlen lett volna. Érezhető volt ez mindjárt az Országgyűlési Hírlap dolgánál. Láthattuk korábban: Már Mária Terézia is milyen fontosnak tartotta, hogy a bel- és külfödi közvéleménybe ne jussanak el a magyar rendek küzdelmeiről szóló hírek. Ezért nem közölhettek az újságok semmit sem a diéták munkájáról. De például Széchenyi Hiteléről sem jelenhetett meg egyetlen méltatás sem; ezért is alakult ki kö35