Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kulcsár János: Mit gondol rólunk a macska? Bertha Bulcsu: A fejedelem sírja felett
Mit gondol rólunk a macska? BERTHA BULCSÚ: A FEJEDELEM SÍRJA FELETT / Az utóbbi másíél-ikét esztendőben nálunk is divatba jött a „teszt hőmérő”. Ügyes kis jószág, vidám piros műbőr-tokjával együtt könnyedén elfér a pénztárcában, vagy akár az órazsebben. Fényes, sötétszürke szalagocskáját elég néhány másodpercen át a homlokunkon tartani ahhoz, hogy előderengjen a normális testhőmérsékletre utaló N-betű, vagy a láz mértékét jelző, kétjegyű szám. Állítólag ezerszer is használható, de tizedfokokat nem tud mérni, adatait ajánlatos utólag hagyományos eszközzel is ellenőrizni. Mégis, minden fogyatékossága ellenére is növeli biztonságérzetünket, jólesik a zsebünkben tudnunk, talán miért köznapi mivoltával megment bennünket a betegszobák karbodszagú szertartásaitól. Valahogy hasonló viszonyba kerültünk évitizedek sarán az újságírói műfajokkal; tán sohasem volt olyan becsülete egy-egy ország irodalmi életében a riportnak, a publicisztikának, szociográfiai ihletésű tudósításnak, mint korunk Magyarországán. Közös gondjainkról, vagy azonnali intézkedést sürgető ügyeinkről, megtorlásért kiáltó mulasztásokról bizonyára alaposabban, elmályülteoben tudnának írni a szaktudományok művelői, hatásosabban hallatnák szavukat gazdasági vezetők, politikusok; közönségünk mégis a sajtótól várja, annak művelőitől kéri számon a társadalmi láz jelzését, nem ragaszkodva a tizedifokos pontossághoz, de azonnali felparázsdást követelve ; a kontrollt már elvégezhetik az illetékesek, a maguk hagyományos eszközeivel... Tehetséges, sőt egészen kiváló íróink közül is akadnak olyanok szép számmal, akiket nem regényeik, novelláik, esszéik alapján tanult meg tisztelni az olvasó, hanem valóságfeltáró publicisztikai kalandozásaik, irodalmi igényű riportjaik, vitacikkeik alapján jegyezte meg a nevüket. Itt van például a negyvenhatodik 'éviében járó Bertha Bulcsú a maga sajátosan egyéni alkotói világával, három József Attila-díj birtokában, kereken tucaitnyi könyvvel a háta mögött; az ő esetében is elhalványul a „Harlekin és szerelmese”, vagy a „Tűzgömbök” szerzője a közéleti ember, az ország gondjait szenvedélyesen vitató újságíró mellett. Hogy ez jól van-e így, s ha nem, hőt mennyire zavarja az író közérzetét, nem tudhatjuk. Az viszont bizonyos, hogy a megméretéshez, a múdékony olvasói lelkesedés 'igazításához jó segítséget nyújtott a Szépirodalmi Könyvkiadó a közelmúltban, amikor kötetbe rendezve kiadta Bertha Bulcsúnak a hatvanas-hetvenes években írott publicisztikai munkáit „A fejedelem sírja felett” címmel. Már első olvasásra úgy tűnik, hogy a híveknek volt igazuk: az irodalmi igényű hírlapírásnaik ezek az alkalomszerűnek, esetlegesnek vélt darabjai állják az idő próbáját azt követően is, hogy gondjaink azóta átrétegeződtek, kétségeinket új — s néha gyötrőbb — bizonyságok váltották fel, indulataink egy része elparázslott. Ha a titok nyitját akarnánk feszegetni, valószínűleg abból kellene kiindulnunk, hogy Bertha Bulcsú uigyam sohasem rüheliette Jónás módjára a prófétaságot, de a világmegváltásnak sem próbált niekigyűrkőzni. Megmaradt a jobbítás szándékánál, s ehhez meg is van a szilárd pontja, amelyen, megvesse lábát: az írásművészet adottságával párosult felelősségtudat. Tisztában van azzal, hogy az egyén véleménye csak egy a sok közül s így mellőzhető, hogy nem egyértelműek a dolgok, s értelmezhető bizony az igazság is. Milyen egyszerűen élnénk — töpreng egyik írásában — ha minden embernek abszolút hallása lenne, például közélethez, politikához, aztán csak belefülelnénk a világba, s nem okozna számunkra gondot az eligazodás. Sajnos, minies abszolút hallásunk, az a bűvös á-síp pedig, amellyel úgy-ahogy pótolhatnánk, pillanatnyilag hiánycikk... Ügy veszi komolyan mindvégig ennek a kesernyés tréfának a tanulságát, hogy nem oszt igazságot, csak fenntartja magának a „ius rouirmiurandd”-t, a morgáshoz való jogot, mely a rómaiak törvényalkotó szenvedélye óta elidegeníthetetlen a nép fiaitól. 447
