Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere X. "Értelmi súly és erkölcsi felelősség"

két!”) Kossuth szerint viszont meg kell vétóznunk a királyi javaslatokat, mert a nemzet már van olyan erős, hogy saját jogán valósítsa meg a reformokat. Láthatjuk, hogy a kiindulási alap, a nemzet állapotának megítélése, hasonló — ám mekkora különbség a következtetésiben! És ebben tűnik ki legjobban a két kartárs eltérő stratégiája.

Mert úgy különben mindkettő azzal az érzéssel indul Pozsonyba, hogy most, de igenis éppen most érkezett el a másikkal való leszámolás ideje.

Széchenyi viszonylag nyugodt, sőt, majdnem, derűs, aminek legjobb bizonyítéka, hogy alig panaszkodik Naplójában egészségi állapota felől... Hanem, ez a sokmindent elért, ugyanakkor már sokmindennel leszámolt 56 éves ember nyugalma. Nem a győzelemért vonul be az alsótáblára, de kibontakoznak előtte valami kaján előny körvona*lai, miikor november 27-én azt írja naplójába, hogy ha Kossuth nem lenne ott, a felét sem tudná kimondani, megtenni annak, amit így. (Mert hivatkozhat arra, hogy csak Kossuth ellensúlyozására teszi.) S ha Kossuth egyáltalán nem lenne, egy bekövetkező kenyéntörés esetén ő, Széchenyi lenne a bűnbak a hatalom szemében!... Vitathatatlan, hogy a megáliapíitós meglehetősen kézenfekvő, ugyanakkor utólag világosan látjuk, hogy ebben is van valami mély megsejtés...

Európa ezekben a hetekben, már lázas állapotban van. Párizsban nyíltan működnek a klubok, a német fejedelemségek polgársága határozott fellépésire készül, s Itáliában Radetzky megszálló csapatai már háborús létszámra vannak feltöltve, — Kossuth soha nem adott sokat a megérzésekre. Ó nem a mélytudat, hanem a tudatos tudás embere. Hanem, míg Széchenyi egy bizonyos szempontból már nem sokat veszíthet, hisz hatalmas életmű áll mögötte, addig ő még mindent megnyerhet. Nem külön önmagénak, ahogyan Széchenyi sem, hanem nemzetének. A történelmi személyiségek mindig azáltal lesznek nagyok, hogy egyetlen lépést sem képesek tenni népük nélkül, össze vannak láncolva közösségükkel egy egész életre, s ha akarnák se tudnák elszakítani a köteléket — és éppen ez emeld iszonytató magasba döntéseiket. Mert például a repülés bármelyik hőse végeredményben csak a saját életét kockáztatja... A legtöbb szemtanú megemlíti, hogy Kossuth Lajos jócskán lefogyva érkezett Pozsonyba, arca hamuszín volt a lefojtott indulatoktól — csak ikét nagy dióbama szeme lobogott elő besüppedt szemgödreiből.

És még egy megjegyzést: ez az a ritka pillanat — történelmi méretekben mindenképpen az —, mikor a két óriás tiszteletet érez egymás iránt: Kossuthot már a forradalmi fanatizmus belső tüze hevíti! — jegyzi be naplójába István gróf. Kossuth pedig azt mondja egy baráti társaságban: az ellenfél táborában mégiscsak Széchenyi az, akire oda kell figyelni; sőt, december elején egy kerületi ülésben kijelenti, hogy bár csak Széchenyi egyetlen évig csatlakozna az ellenzékhez, minden reformügyet rendbe lehetne tenni.

Széchenyit Mosonyban választották meg követnek, miután saját megyéjében, Sopronban a kormánypántiakí kiibukitatták. A választást köszönő beszédében, majd az országgyűlésen is kijelenti, hogy ő niem ellenzéki, de nem is kormánypárti, hanem független képviselő (ami akkoriban új fogalom Európa törvényhozó testületéiben). S ez így igaz, hanem valahányszor binokira kél Kossuthtal, őt rendszerint a konzervatív képviselők támogatják. — Merit valójában az a helyzet, hogy láz Utolsó rendi országgyűlés első felét — 47. XI. 11. — 48. II. 29. — a két gigász párharca tölti ki, a többiek pedig kicsit félve, kicsit zavarodottan állják körül őket.

A megnyitó trónibeszédet V. Ferdinánd magyarul mondja ed, ami első ízben történik, mióta az ország a Habsburg ház alá tartozik. S mi kell az érzelmesen büszke magyarnak? Óriási a lelkesedés. Széchenyi is elérzékenyül, de ő — mint Naplója tanúsítja — azon, hogy az udvar e gesztusa jól bizonyítja a nemzet tekintélyének növekedését. Ugyanígy értékelik ezt a radikálisok is — Kossuth azonban, tekintve a keltett hatást, jónak látja megfordítani a hangulatot. November 22-én a kerületi ülésben a királyi prepozícióikra adandó válasz jön napirendre, Somsidh Pál, a kormánypárt alsótáblad vezérszónoka fejti ki először véleményét. Szerinte a diéta köszönje meg a királynak a magyar szót, István nádorrá jelölését, meg az előterjesztésieket, melyek az egész nemzet óhajait fejezik ki. Közöljék, hogy az országgyűlés menten tárgyalásba veszi a javaslatokat, ugyanakkor általánosságban kérjék Ferdinándot a nemzet régebbi és újabb sérelmeinek orvoslására. Ezután Kossuth Lajos, a radikáli419