Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - 80 ÉVE SZÜLETETT NÉMETH LÁSZLÓ - Grezsa Ferenc: Az Irgalom történeti rétegei (tanulmány)

mit (pontosabban: világképét) nemcsak Vetésivel — apjával szemben is választja.

Az irgalom -m e tafo ra végső jelentése több, mint Ágnes áldozatvállalása. H almi szocialista világszemléletének, társad alommegváltó hitének, valamint Ágnes közösségi erkölcsének kiegyenlítődése. „Maga is adott nekem, Feri... Például, hogy megismertem egy férfit (egy kicsit megnyomta a szót), aki hisz valamiben. Kész a pályáját áldozatul dobni érte... Olyan jó, higgye el, tudni, hogy van rólam egy kép: Kertész Ágnes, amilyennek lennie kéne” — vallja meg Ágnes kettőjük egymásrautaltságát. „El szabad-e fogadnom? Amit maga, csak mert jó és megszánt, rám veszteget. .. Hogy meg akar nemesíteni. Hogy én is a bőség adakozásából tegyem, ahogy maga teheti” — mondja a maga nyereségéről Halmi. Kapcsolatukban Ágnes adásmorálja értelmet, irányt, távlatot kap, Halmi felfogása pedig életesebbá válik, oldódik eszmei s magatartásbeli merevsége. A regény tipológiai műhelyében a létező szocializmus emberszabású modellje készül. A „belátás” életelve cselekvőbbé, tudató- sabbá érik, a társadalomjobbító meggyőződés pedig — levetkezve dofctrinér gépiességét, érzelemtelen dogmatizmusát — emberközpontú szemléletté alakul. Halmi erős ember, nincs szüksége az „irgalomra”, viszont jelleme gazdagodik általa. Ágnes alakját is megemeli eszme és erkölcs kölcsönhatása, teória és humánum cserefolyamata: karitatív ösztöne egy igazságosabb, humánusabb és értelmesebb lét megvalósításának válik az eszközévé. Mert „a gondosan táplált sérelem s a csalhatatlan teória rossz keveréket ad: gőgöt, megvetést. Nem lehet az emberéket úgy szeretni, hogy megvetjük őket. Abból kell kiindulni, hogy az emberek valódi érdekei összeférnék egymással.”

A regény történeti rétegei nemcsak ábrázolásbeli, hanem eszmei rétegek is. Az 1932-es variánst a Tanú tövében az író görögségélménye ihleti. Az 1943-as önéletrajzi fejezet hátterében nem nehéz meglelni az Iszony normakereső szenvedélyét. A sajkódi szövegeken előbb az Égető Eszter édenalapító terve, majd a Nagy család közösségépítő etikája munkál. E rétegek azonban nem eklektikusán Illeszkednek egymásba, hanem a megszüntetve megőrzés dialektikájának megfelelően halmozódnak. Épp ezért hiba, ha a művet — mint a kritika gyakorta tette — valamely elemére szűkítve, egyetlen részjelentését abszolutizálva értelmezzük. Az „irgalom” több, mint filantróp „dajka-nagylelkűség”. Nem a részvét a legerősebb szava, hanem a „munka megízlelt öröméből táplálkozó szabadságtudat.” Gesztusaiban korántsem az ideaember „jogosulatlan fölénye” fejeződik ki, hanem a tolsztojánus szeretetvalláson túlmutató szocialista közösségi morál. A kiválóság önként vállalt próbája helyett mindenki által megvalósítható életrecept. Egészség és Islkiarő, puritán gondolkodás, életösztön és értelmes cselekmény öntvénye. Az önmentés kísérleténél fontosabb benne a környezetünket formáló felelősség. Mert aki „orvos, annak be kell avatkoznia. Aki nem vállalja a felelősséget, az nem lehet orvos.”

Az optiimisztifous erkölcsi mondandót az Irgalom pesszimisztíkus társadalomképpel társítaná? Az „elfekvő”, a „betegség” — csak kép; nem az írói sötétenlátásnak, hanem a gyógyító cselekvésnek, az „irgalomnak” a terepe. Eszmény és valóság kötelező feszültségét jelzi, nampedig a világ javíthatatlanságát.

Kertész Ágnes számára nem elég „meredek a kapaszkodó”? Ez nem fogyatékossága, hanem erénye a regénynek. Hősnővé Ágnest nem a rendkívüli pillanat szorítja, hanem a világ banalitása, a köznapi tevékenység rendje. Vallástalan szentség. Lelki beérése se romantikusan látványos fordulatokban zajlik. „Növényi természetekre” jellemzően, a tudatiejlődés halk, alig észrevehető átmeneteivel. A zárókép csak annak groteszk, aki a regény olvasását a végével kezdi. Az Irgalom oly vissza- tarthatatlan sodrás és félelmetes logika, hogy másképp nem is fejeződhetne be.

A regény Németh László tán legtökéletesebben megkomponált munkája. Lélektan, társadalomkép és „mitológiai világ-aspektus” hibátlan kapcsolódása. Megalkotásában a terv tudatossága fogott össze az ösztönteremtő könnyedségével. Anyaga bőséges, akár az Utolsó kísérleté, szemlélete egységes, mint az Iszonyé. Cselekményének szilárd a medre, mégis az élet természetességével ömlik. Mondandókban is a leggazdagabb. Az életmű, az írói pálya mikrokozmosza, egyetlen dallamra fölhangolt orgona. A ,,Medici-kápol na hajnala”, mielőtt az íróra ráborulna az örök éjszaka.

384