Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - Zalán Tibor: Versek szögesdróttal kivert ég alatt (Hervay Gizella: Száműzött szivárvány)

lekharangként az említett közép-európai akkusztikában s hallatszik túl a komp- juterizólt költői agyaik fémes kattogásán, tompa zúgásán.

Mit törődik a Száműzött szivárvány költője az irányzatokkal, a modernséggel, a divat esetleges fejbólintásaival. ö hazát keres,’ ne legyen lelkében s fizikai létében sem hontalan, közösséget keres, ne reménytelen .tájakra kelljen postáznia naponta a vágyakozó leveleket; történelmet keres, melyben nem őt üldözik, de senkit, hol nem kell láthatatlan kivégzések szemtanújául szegődnie, hol..

„Nem én vagyok beteg — a világ!’’ — kiáltja jogos indulattal s öntudattal. S még hozzáteszi: „hadd írják halomra a feljelentést / aki fejemet — a földet jelenti fel.”

Itt válik egyetemessé Hervay veszélyeztetettség--tudata, szenvedélye-szenvedáse- költészete, ezzel a vállalással: a föld felvállalásával. Ha már a lehető, a bírható nem adatik számára, magára veszi a lehetetlen, az elbírhatatlan gondját. Ha már a földet fel merik jelenteni bitangok, miért kellene a költőnek rémüldöznie? Ki adhat jogot a félelemre ott, ahol a félelem átitatja magát a földet is? Lehet-e máshol kiszolgáltatottabb az ember, mint abban a korban, mely azt a földet is meg tudja, meg meri alázni, amelyen ól?

Nem panaszversek az övéi, bár minden sorukban vád, szorongás, lázadás fesziul. Állapot jelentések egy rossz korból, mindannyiunk meghurcoltatásáról, bebörtönzéséről világunkban s a világegyetemben, üldöztetésünkről; e tudathasadásos történelem szégyeneiről. Rólunk.

Különös és megrázó, hogy Hervay Gizella még így is, a remény villanásai nélkül is harcolni kezd azért a békéért, melybe majd nem kell belehalnunk. Ezért, ha kell, gyönyörű női gesztussal, a világ újraszülésére is vállalkozik.

Ars poeticája egyértelmű, de csak fogalmilag egyszerű. A gyakorlat számára majdnem-hogy reménytelen: „átlépek falon homlokon / hordom a hazai szavakat / kendőbe kötve korsó vízzel / a kiürített koponyákban.”

*

Publius Ovidius Naso, ki költő volt, bizonyára élete végéig hitt abban, száműzetése Tomiban csak időleges. Hervay tudja, az ő száműzetése életre szóló. Immár mindvégig közöttünk kell járnia, bennünket kell néznie. Mint keserű soraiból kicseng, ez nem is olyan egyszerű.

(Magvető, 1980)

318