Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Pomogáts Béla: Tandori Dezső: A zsalu sarokvasa
Tandori Dezső: A zsalu sarokvasa Nem először olvasom Tandori Dezső irodalmi .tanulmányait. Egy évtizede a régi Kritikában találkoztam először velük: Jékely Zoltán-, Takáts Gyula, Lator László, Ágh István verseskönyveit vizsgálták e tanulmányok, feltűnő volt érdeklődésük a költői anyag: a szóképek, a nyelvi fordulatok, továbbá mindezek poétikai felhasználása: a mesterség apró fogásai iránt. Érezhető volt, hogy költő elemzi más költők műveit, s megállapításainak, akár kisebb kritikai megjegyzéseinek fedezete az a tekintélyes tapasztalat, amelyet maga a bíráló szerzett alkotó munkássága során.. Most, hogy Tandori Dezső kötetbe gyűjtött tanulmányait olvasom, ugyanezzel az elemző igénynyel és biztonsággal találkozom. A költői szövegelemzés igazi mesterműveivel, amelyek nemcsak a nyelvi, stilisztikai, szerkezeti és poétikai megoldások minőségét ítélik meg, hanem azt is vizsgálják, hogy e megoldások miféle költői eszmét szolgálnak, s vajon miként végzik el ezt a szolgálatot. Ebben a „szolgálatban” minden szóképnek, sőt minden igének és jelzőnek nélkülözhetetlen szerepe van. A vers mint műegész értékét Tandori Dezső meggyőződés szerint az apró nyelvi és stiláris mozzanatok határozzák meg. Ezt a meggyőződését Az állandó valóság felé című — Weöres Sándor költészetével foglalkozó — tanulmányában így fogalmazza meg: „eleve csak versen belüli vonatkozásokat tételezünk fel, egy ezeken átszűrt világot..Ritka elemző érzékenységgel vizsgálja ezeket a versen belüli vonatkozásokat, pontosan hallja' ki a versben alakot öltő üzenetet, biztosan tapintja ki a költemény „belső formáját”; s azonnal észreveszi, ha egy-egy stiláris és nyelvi megoldás nem simul tökléletesén ehhez a formához, s nem fejezi ki maradéktalanul ezt az üzenetet.. A legtöbb bírálat, ennek a vizsgálódásnak a során, Kosztolányi Dezső költészetét éri. Kosztolányi-kettőshamgok — hangzik a tanulmány címe, arra utalva, hogy a költői eszme és a nyelvi alak, a „belső forma” és a szöveg között nem egyszer enyhe aszimmetria található. Tandori Dezső „bírálja” Kosztolányiit, pontosabban rámutat képalafcításának vagy -használatának kisebb gyöngéire, de ezt milyen megbecsüléssel, sőt szeretettel teszi! „... így a miénk ez a mű — e vallomással zárja tanulmányát — a miénk, akik nem bírnánk meglenni többé nélküle, mert: egyszer volt —, mindazokkal a tulajdonságaival, melyeket (melyeknél sokszorosan nagyabb gyarlóságokat) nem mernék költőnek, még halottnak se, így felróni. A legdemokratikusabb költőnk, mert a legőszintébben kifogásolható.” A bírálat szavába vallomás vegyül, érezzük, hogy Kosztolányi költészete Tandori Dezsőnek személyes ügye, amelyet szeretne makulátlanabbnak látni, de amelyet mégis teljes szívvel vállal, sőt mint verskritikus is a magyar líra legnagyobb értékei között helyez el. A Kosztolányi-esSzét az őszinte értékkeresés alapozza meg, mi több, a felfedezés igénye, amely az ismert életműben is új értékeket keres és talál. Hasonló igény jelenik meg a Szép Ernőről, Nadányi Zoltánról, Kassák Lajosról, Weöres Sándorról és Jékely Zoltánról írott tanulmányokban. Mindegyik tanulmány a költői szöveg- és képelemzés aprólékos módszerével készült, s mindegyik fenntartja, sőt kinyilvánítja az érdeklődés és a vizsgálódás személyes természetét. Tandori Dezső szövegelemzései ugyanis abban térnek el a manapság divatos -tudományos elemzésektől, hogy nem veszik igénybe a szemiotika és az információelmélet módszereit, s a költői effektusok kvantitatív vizsgálata helyett megelégszenek a -kvalitatív vizsgálat „hagyományosabb” módszerével, hanem erősen személyes érdekeltségükben is. Az úgynevezett modern módszerek hívei minél egzaktabb vizsgálatokat kívánnak elvégezni, minél tárgyila- gosa-bb megállapításokra törekszenek, Tandori ellenkezőleg személyes marad: szinte kihívóan alanyi módon végzi elemző munkáját, mint aki bevallottan a pályatárs szemével tekinti át az előtte járó költők versvilágát, költői műhelyét, poétikai és stilisztikai műfogásait. Ebbe a személyességbe, én legalábbis úgy érzem, enyhe nosztalgia vegyül. Jól ismert, hogy Tandori Dezső költészete radikálisan szakított a magyar költészet eddigi hagyományaival, elsősorban azokkal a hagyományokkal, amelyek a képi vagy 277
