Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Kovács Sándor Iván: A kolozsvári káposztától Faludi Ferenc Szakácsénekéig

Hozzanak jó étket, de nem túrós étket, Házunkban,

Legyen részünk az sült Iádban Avagy kövér pókahúsban.

Bosporos kappan is, sütt malac nyársban is Jó Vészen,

Majd szakácsom lepént vészen,

Vajas bélés légyen készen.

A só hasznairól értekező Szentmártoni Bodó lelkes nyersanyag- és fűszerszám-fel- soralásával szemben Eszterházy az evés-tivás szolid gyönyörűségét, azt is mondhatnám: kultúráját ünnepli. A nagyúr mindenekelőtt „az sült lúdban avagy kövér pulykahúsban” lelte örömét, a borsporos kappant és nyárson sült malacot szerette, de nem viseltetett megvetéssel a lepény és a vajas bélés iránt sem. A malozsa borral együtt szívesen megitta a sopronit is. Csupán a túrós étek nem volt ínyére, bár lehet, hogy az irántai megvetés a túró póriasságának szól. Esztenházy versében nincs semmi habzsoló duhajság. Bodó tiszteletes úr inkább csak mohón elképzeli, megóhajtja fergeteges szemléje során a bő konyháihoz való legkülönfélébb kellékeket, hiszen például páva vagy narancs aligha jutott saját asztalára. Eszterlházy viszont a biztos birtoklás tudatában sorolja fel a nem is oly hivalkodó fogásokat. A vers hangütése is nyugalmas, méltóságteljes invitálás: „Vetett asztalokhoz járuljunk.” A szakácsot éppencsak megemlíti, de mindennél többet mondó birtokos személyraggal: „Majd szakácsom lepént vészen.” A szakács tehát az övé, jár neki, udvartartása természetes tartozéka, I. Apafi Mihály, a „szegény együgyű fejedelem” erdélyi udvarában épp ez idő tájt a feleség, az energikus Bornemisza Anna vesződött a szakácsokkal, Eszterházy azonban még katonai táborozás közben is maga. törődött vélük. 1(>84 őszén a budai táborból így tájékoztatja feleségét: „Édesem, szakácsot olyat fogadtam, aki finom és cwkker- pakker is, ainkaufer is, igen-igen derék jó szolga, konyhamesternek is tettem. Mindenféle vizeket, tafeldekkerait tud csinálni., de alább nem szolgál 300 forintnál. Francia ember ugyan, de németül is tud!, két szakácsot kíván és két kuktát maga mellé otthon... Prinz Salm szakácsa volt. Még más szakács is van itten, olcsóbbszerű, aki is jó magyar módon főző szakács, talán azt is megfogadom és a magamét elbocsátom, úgy az kuktát is, mert semmirevalók.” Eszterházy eszerint otthonra fogadta fel a drága francia-német szakácsot és tervezte az „olcsóbbszerű” magyar szakács alkalmazását is. A versben aligha arra a magyar szakácsára céloz, akivel ekkoriban épp elégedetlen volt.

Zrínyi barokk ,lírájának és Eszterházy rokokóba hajló idillikus költészetének fej- lődéstörténetileg Faludi Ferenc a klasszikus rangú folytatója. A jezsuita pap-tanár mindössze negyvenhárom verset írt, de ezekben összegez, kiteljesít és újat adón kezdeményez. Az idegen, nyugati dallamű strófaképleteket és sortfajokat magyaros ritmussal telítette, felfrissítette; könnyeddé, .hajlékonnyá alakította a daliformát még nehezen kezetlő magyar poézist. Rokokó bájossága, kelleme, galantériája, nyelvi leleményessége ma is gyönyörködtet. A Tavasz című versében eszményített életszemlélet és életvitel a lehető legkiegyensúlyozottabb, s fontos hely jut benne a gyomor örömeinek is:

A setét gondokat magas szegre tenni, Feladott étkekből jóízűen enni;

Enni, meg nem csömörleni,

Közbe vígan beszélleni,

Friss borokat inni A vizet dicsérni.

266