Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Szörényi László: Faludi Ferenc irodalmi jelentősége

író, vagy a gáláns dalköltő: báró Amadé László. Egyetem után Pozsonyban és Pécsett tanított a rend középiskoláiban, majd Bécsben egy évig matematikát és négy évig teológiát tanult. Pappá szentelése után 1735-ben a budai vízivárosi hívek lelkigondozását látta el hitszónokként. Miután a rendi képzést megkoronázó harmadik próbán is sikerrel túljutott, 32 éves korára teljes értékű rendtag, azaz professus lett Besztercebányán. Ismét Bécsbe küldték, s ott a magyar papképzés céljait szolgáló szeminárium, a Pazmaneuim lelkésze lett, és az egyetemen morálfilozófiát tanított. 1737-től 1740-ig ismét Grácban találjuk: filozófiát tanít. Több matematikai és hadmérnöki kézikönyv összeállítása fűződik ekkor nevéhez. A promotorsága alatt megtartott vizsgákra két libellus promotionist nyomnak ki: az egyik egy latin költemény a külföldi tanulmányutak hasznosságáról; a másik egy szintén latin kiseposz Regis Szent Ferenc életéről. Egyéves linzi matematikatanítás után 1741. január 10-én bekövetkezik életének döntő fordulata: elfogadja a római Szent Péter templom magyar gyóntatói állását. A Penitenciatúrát a tridenti zsinat után V. Pius pápa újjászervezte, és a jezsuitákra bízta, akik 1671-től a Szent Péter templom közelében, a hajdani Piazza Scossacavalli téren álló egykori Palotto palotában rendezték be székhelyüket. Tizenhárom javadalmas hely volt, s ezeknek egyikét Szántó (Arator) István óta mindig magyar jezsuita töltötte be. Noha a magyar nyelvű zarándokok gyóntatásán kívül más nyelvű gyóntatótársaikat is k,i kellett segíteniük, de azért elegendő szabad idejük maradt.* Faludi ezt — mint műveiből is kiderül — alaposan kihasználta önművelésre, irodalmi tanulmányokra. Ebben az időben egyébként az osztrák örökösödési háború miatt kevés magyar zarándok juthatott el Rómába. Retz Ferenc jezsuita generális 1745. október 30-án hazaküldte Faludat, mert az idegen éghajlat alatt megbetegedett. A következő tanévben a nagyszombati egyetemen a szentírásmagyarázat tanszékét töltötte be, 1747/48-ban pedig az akkor létesült, s a magyar nemes ifjúság nevelésére hivatott bécsi Theresianumban lett aligazgató, emellett római és német jogtörténetet adott elő. Ezután három évig a nagyszombati nyomdát, 1751-től 54-ig a kőszegi rendházat, majd 54-től 57-ig a kőszegi gimnáziumot igazgatta. 1757-től 59-ig a pécsi jezsuitákat vezette, majd néhány nyűgöd tabb év következett: a rend eltörléséig Pozsonyban a könyvtár igazgatójaként dolgozott. Ezenkívül néhány más feladatot is ellátott, pl. 1762 és 1766 között a Helytartótanács Vallásügyi Bizottságának megbízásából cenzorként (librorum revisor) működött. A rend eltörlése öregen, fáradtan éri, de sok más társával ellentétben nem véteti át magát világi papként egyik püspöknek a megyéjébe sem, hanem Rohoncra vonul vissza a Batthyánya'k által támogatott alapítványi szegényházba. Itt igen szerény körülmények között élt 1779. december 18-án agyszélhűdés következtében bekövetkezett haláláig. A rohonci templom kriptájában helyezték őröli, nyugalomra, névtelen sírban.

Minden valószínűség szerint már itthoni éveiben elkezdte irodalmi munkásságát, de a római esztendők nyújtották neki a valódi alkalmat íróvá érlelődésére. Hazajövetele után az ország különböző pontjain folytatott tevékenysége rendkívül megszűkítette lehetőségeit, ezért csupán a nagyszombati nyomdaigazgatói, majd a pozsonyi könyvtárigazgatói éveiben nyílott alkalma régebbi műveinek sajtó alá rendezésére, illetve újak írására. Végül a rohonci kényszerű nyugalom adott ismét otiumot az író nak. Verseit — mert kiemelkedő jelentőségük miatt először ezekről szeretnék szólni — ekkor másolta össze egy kötetbe, ezt ma Szombathelyen a püspöki könyvtárban őrzik. Eddigre versei közül jónéhány kéziratban forogva már közismertté vált, s úgy látszik, Faludi ekkor kiadásukra gondolt. Terve azonban meghiúsult: verseit csak Révai Miklós jelentette meg 1786-ban. A szombathelyi kézirat beosztása arról tanúskodik, hogy Faludi az egész kötetet gondosan megkomponálta. Elöl tíz üres lapot hagyott, ide nyilván egy később megírandó előszót szánt, hiszen prózai köteteit is mindig előszóval bocsátotta útjukra. Majd 21 lírai vers következik, ezek közül azonban három rövid francia költemény nem tőle származik, s csupán a hely kitöltését szolgálják egy-egy lap alján, esetleg hangulati kontrasztot adnak a szomszédos versekhez. Maradt tehát 18 költemény; közülük az első az Oda respondens címet viseli: az Oda provocans, amelyre az előbbi a válasz, más kéziratból1 került elő. Az utolsó a Forgandó szeren252