Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Tandori Dezső: Primőr vasárnap (novella)

ott, ahová készültek, vasárnap is nyitva voltak a kis boltok, bementetek, zöldpaprika, alma, citrom, mi van ilyenkor, ezen az égövön, ezen a szélességi fokon, mondod, ahogy bekanyarodtok egy újabb kertes negyed első utcájába, messzire menni most már nem akartok, a lábatok is fárad; ez, ha úgy vesszük, mondja társad, az első edzés; de a futball, teszi hozzá nevetve, nem primőr, nem, az nem; és eszedbe jut, három éve mit böngészted azokat a sportlapokat ott, meccsre készültél, teljesen primőrben akarod látni bármelyik meccset, a ligáét, melynek mintájára a magad bajnokságát, a játékbajnokságot, idehaza már hét éve megszervezted; említed, hogy virág is kell, a mai döntőhöz, és elhatározzátok, hogy a ház közelében szedtek, majd, ha még akkor is így érzem, mondod, mert ezt, ugye, csak akkor lehet, ha az ember úgy érzi; és aki ott megy veled, csendesen megjegyzi, hogy elutazni is csak úgy lehet a két madár mellől, ha az ember úgy érzi —, mentek, nincsenek nyitva a helyek, és nevetve említed, hogy aztán nem mentél el, nem mentetek el „ott” meccsre. Nem ilyen kényszerképze t -e az egész utazás? Ezt kérditek. Ideoda hullámzik a válasz.

Sok minden dönhetne; de még addig annyi idő van hátra. Ami ma eldől, mondod, ugye, ez az... Igen, az csak primőr döntés, mindazonáltal lehet dönteni, ide-oda billen majd a mérleg. Dönthetne az a kis foxi, akivel megálltok barátkozni: és mindjárt el is meséled a gazdáinak a madaraitokat. A szokásos fordulat: „Ja, verebek...” Bár ez másképp is van, nem mindig így. Láttad a férfi arcát, kérdezed aztán a társadtól, ahogy azt a „ja-verebeket” mondta? Nem nehezteltek igazán; még a bor is hat, és egyáltalán, egy sánta galambot ápol a padláson, mint elmesélte, az a férfi; ti meg a galambokat nem kedvelitek. Ilyen kultúráltan nézitek az egész világot. Elhaladtok egy másik döntő-forma hely mellett: ez egy nagyobb villa. Itt lakott valaki, régen, a te barátod; három éve elfogadtátok a szívességét, csak úgy épp-hogy, odakint: lakást adott pár napra. Ki rontotta el, hogy aztán nem volt jó? Szállodák, beszéltétek meg akkor, tetves dolgok, ebből a pénzből. Most hogyan, idén hogyan? Ez is kérdés. Udvariasak vagytok, most, elnagyoljátok; nem lett volna szabad, állapítjátok meg; semmiféle meghívást elfogadni. Ezentúl nem is. Emlékszel, mondod, és régi barátodra utalsz; akinek elfogadtátok pár napra a meghívását, és senkinek se lett jó. Emlékszel, hogy fenntartásaim voltak, mondod, amikor egy évvel előtte ide jött, haza megint, és találkoznom kellett volna vele. Évekig letűnt, egy lap alig jött tőle. Neki akkor úgy felelt meg; valami nem volt rendben, úgy az életével, bármi. Ezt mondod; már lefelé mentek, szemközt nagy park, magas kerítés, a kórházé. Ügyesebbnek kellett volna lennem, mondod; ügyesen is lehet csinálni a dolgokat. Megállapítjátok, hogy ti az ilyesmit nem csináljátok ügyesen; az ilyesmi: ügyek rendezése másokkal. Haladtok egyre lejjebb, a fák nem árulják el jelentésüket. Az itteni séta lehetőségét mondják-e, vagy más sétákéra utalnak? Senki sem értene titeket; senki, valóban? Kis százalék; hiszen csak két veréb forog kockán. Más madarak... Nem fejezheted be; akivel az iméntieket megbeszélted (és még ezt is: hogy akkor, a múltkori, rosszul sikerült út után — ha jól sikerült volna, kérdezitek, most könnyebben maradnánk itthon a madarainkkal; itthon, ahol kellene; mert, állapítjátok meg, tulajdonképpen nem „gyönge dolog-e”, hogy mihelyt lehet, máris megyünk; „nem teszünk-e meg mindent ezerszeresen is” értük, az ellenvélemény; mindkét érvrendszert mindketten képviselitek —, akkor, egy évvel előtte, ahogy régi barátod feltűnt, s találkozásotok lemondása mellett döntöttél volna, a verebeken láttad — helyesen láttad-e? —, hogy mégis találkoznod kell, egy rövid délelőtt

216