Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - SZEMLE - Jankovics József: Zalán Tibor: Földfogyatkozás

alkotói módszeréhez jutott volna közelebb, hanem egy egész generáció életérzését is megismerhette volna: „élünk albérletben gyönyörű-fájó elvérletben”. Bármennyire egyéni ízű — s tegyük mindjárt hozzá, kitűnő nyelvi lelemény — e gyönyörű-fájó szójáték, nemzedéktársai verseinek és alkotói gondjainak ismeretében nyugodtan mondhatjuk: Zalán itt az 6 nevükben is beszél. Fontos motívumot hagyott itt figyelmen kívül a kritikus, a kötet egyik meghatározó értékű kulcsszavát is őrzi e szójáték: nem az albérleten var itt a hangsúly — persze: azon is -—, hanem az elnérleten. Gondoljunk csak a Ragyogás kaszái közt (Kisfiam, a Halál bölcsődéjébe adlak) vagy a Triptichon tragédiát idéző soraira.

A vér szó ugyanis, különféle változataiban, 34-szer fordul elő a kötet 54 + 1 versében. Ennek az igen magas arányszámnak a jelentőségét akkor tudjuk felbecsülni igazán, ha a kötet képi arculatát szigorúan meghatárorzó kulcsszó-hálózatot felrajzoljuk: e szavak egymásra utalnak, s hatásukban fölerősítik egymást.

Az éj-éjszaka 50-szer, a halott-halál motívum 42-szer, a szél szó 41-szer, a hó és származékai 34-szer, a hold 32-szer fordul elő. Követi őket az ezüst 18, a hideg 11, a tél 11, köd 12, és a sír ige 11 felbukkanásával. Majd a Krisztus S), kereszt 5, és egyéb, a tél és hideg motívumközhöz kapcsolódó szavak következnek. Dominál még a fájdalom, csont, csillag, ég (fn) és más, keménydiideg-rideg hangulatú szavak: penge, kés, kard, borotva, dárda. A romantika és egyes avantgarde irányzatok pántragizmusára emlékeztető, rendkívül homogén képi világ jelzi számunkra: melyik életszférára rezonál legerőteljesebben a költő. Azt már a technikai jártasság teszi, hogy valóban homogénnek, és nem erőszakoltan redukáltnak, monotonnak érezzük ezt a mély tragikumai képi, érzelmi és hangulati rendszert. Ha a felsorolt erős deter- minációs energiájú főnevekhez hozzáadjuk a jelzők hangulati járulékát is, még közelebb kerülünk a zaláni életérzéshez, s megértjük a kötet címét is: éhes, szomjas, rongyos, kegyetlen, csalános, iszonyú, mély, negatív, fekete, fehér, piros, zöld, fényes, hideg, bemocskolt, fölvágott, fakó, barbár, hatalmas, kihűlt, tántorgó, kettétört, nyögető, mindig-vert, tehetetlen, szikkasztó, csorba arcú, részeg, tompa, hamis, kiárult, átvérzett, kopár, reménytelen, csontőrlő, embertelen, fogyó, idomtalan, szembevert, kristály, rozsdás stb. Érték szempontjából még a semleges is kevés köztük; legtöbbje negatív értékeket hordoz. Emberidegen tájon, negatív örömök között jár az olvasó. Hiányköltészet a Zalán Tiboré. Nem a tagadás, hanem az értékek hiányának közvetlen és közvetett felmutatása vezérli a tollát. Kurvák az angyalok, fogyóban a fényesek. „Halva a három király (hamis pénzt ver belőlük az idő) Húnyóban a beth- lehemi csillag / Farkasok fészke a betlehemi jászol.’’ Ha a rendkívül sötét morális körkép eredeti, kiváltó okát keressük Zalán költészetében, akkor általános szinten azt abban vélhetjük felfedezni, hogy nem tud beletörődni, ha a Jó és a Rossz harcából, az élet és a halál örök párviadalából az utóbbiak kerülnek ki győztesen. „Halálra születtünk halálért ölelünk halál volt apánk is — halálé gyerekünk...? — kérdezi megrökönyödve. Konkrétan pedig a kor bonyolultsága, a vélt jelenség és lényeg ellentmondása okoz nála oly traumát, amely ezt a képi világot lélektanilag hitelessé teheti: „de bokorban várt a történelem / érett combjáról szoknyáját feldobta / sötétlett az öle: kitakart bomba.” S a Zalán-versek veszélytudata mögött állandóan ott ketyeg ez a végtelenre állított időzített bomba... E fenti ellentmondás, a jó, szép, tartalmas élet igénye és annak veszélyeztetettsége szorításából egész kötetén át sem tud kiszabadulni, egyszemélyes megoldást a Nőben, a Szerelem megváltó erejében talál. „Győz, aki asszonyokba alászáll”, illetve „betömi a szánkat a szél. / Szobor legyek: néma álmú? / Asszonytested lobbantson rám / lángot, csillag-szabadságú!”

Meglepően érett kompozíciós törekvésekről ad számot a Földfogyatkozás. A kötet egésze, egyetlen vers és kép is erről tanúskodik. A könyv 54 + 1 versből áll, ez a szerkezet a szám-szimbo-lika tudatos alkalmazására vall: a költő 1954-ben született. Az öt ciklus is jól átgondolt struktúrával jelzi az életút főbb stációit, s a költői terhek, a vállalás súlyosbodását. Az első ciklus a gyermekkor és az ifjúság elsüllyedt repülőterének életrajzi és morális koordinátáit adja meg. A másodikban a Szelíden, irgal- matlanul-Ъап a férfi indulása és útkeresése, és vele párhuzamosan a költői érést jelző ars poetica megvallása a ciklus-szervező erő. A Heródes-idő — kissé fellengzősen

190