Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Cs. Varga István: "Műveld a csodát, ne magyarázd!" Szergej Jeszenyin és Nagy László (tanulmány)

,.... ő az első az orosz irodatoroiban, aki így tud írni és ilyen őszinte szerettei ír az állatokról.” _i

A “népköltészet kedvelt motívuma, a-^líontos szerepet kap Jeszenyin költészetében. A nagy példaadók, Puskin, Lermontov is szívesen rajzoltak lovakat a kézirat szélére. A népköltészet ló-motívuma Jeszenyinnél egész versen is áthúzódik és egyénien átértelmeződik: „Felhőntúti strázsa, nyisd nekem/ napok kéklő kapuját! / Lo- vammal ezen az éjjelen / fehér angyal tovaszállt. // Fehér angyal, istennek ne vidd! / Nekem lovam az erőm. / Hallom panaszolva hogy nyerít, / feszes pányván sínyledőn. / 1 Látom, ahogy dabrokol, kapál, / harap arany zabolát. / Pej sörénye, mint a holdsugár, / száll a vastag ködön át.”3 Kiteljesedő költői képpé válik az állathasonlat az Őszben. A rőtszínű, vöröslő őszi falevelek sárga ménre emlékeztetik a költőt. Дг állathasonlat a stílus szerves része: „a pej kanca, fésüli sörényét. / Folyamszegély hűs leple felett / patkói kék csengése lebeg.”10 Valóságos élmények áradnak a versbe: a domibsorokon átrobogó lovak sörénye lobog, nyakukba a „hold ezüstpányvát hajít”, alkonyaikor megszólal a pásztorsíp: „Figyel a ló lehajtja nagy fejét, / hallgatja csöndesen a pásztor énekét.”11 (A ménes).

Átalakul, mélyül, újabb jelentésrétegekkel gazdagodik a ló-motívum 1916 után, a cilinderviselés időszakában, az imaginist a barátok körében. Többsíkú jelképpé magasodik a ló Jeszenyin költészetében. Tyihoreckaja és Pjatyiigorszk között figyelt fel a vonattal versenyezni akaró balga kiscsikóra: „Ez a kis csikó az én szememben a falu drála^ ElKSTÓ Tfépe volt'.” Ä Negyvennapos ehgesztelésben emelkedik irodalmi rangra a valóságos élmény. A költő levonja az egyenlőtlen verseny konklúzióját: „Bolond, bolond mulatság! /Hová, hová szalad? / Legyőzte az acél-lovasság / az élő lovakat.”1- Visszatér a motívum az Én vagyakban. Az ismert költői öndefiníció után —- „Én vagyok a falu utolsó / költője; híd az én dalom. / a nyírfák tömjénfüstöt ontó / búcsúmiséjét hallgatom" — kiteljesedik a látomás. A gép, a vasparipa a földekre lép, szét- foszliik az idill, a rozs-kalászok nemet-intésbe szelídült lázadással tiltakoznak: „Szelíd mező... De holnap rajta / mohó vas-vendég robog át, / és tépi erőszakos karja / a hajnalszínű gabonát. / / Idegen vaskarok, mogorvák, j az ilyen dalt nem tűrik el. j Kalász-lovak fejük lehajtják — / nekik a régi gazda kell.”13 A vasparipa, a vas-vendég és a pej csikó, á kalász-lovak szembeállításában nem egyszerűen a falu és a város, a múlt és a jövő ellentéte feszül. A kétségtelen költői mitizáció hatásos kifejezése egy mélyebb veszélyérzetnek. Kérdések és kételyek gyötrik a, költőt. Jogos kételyeket szólaltat meg: megőrizhetők-e a múlt értékei, a természet ezernyi szépsége, avagy megbomlik ember és természet harmóniája és a gépek technokrata világában a természet is művi produktummá, az ember történelmi tévedésévé válik? A költő a gépesítés forradalmi hőskorában sem fogadhatta el az emberhez a gépektől épített, üdvözítőnek kikáltott utat. Tudta, hogy csak az embertől és az emberért épített út hozhat megnyugtató megoldást: a gépesítésben is egyeztetni kell a haladást szolgáló újító célkitűzést és az értékőrző szándékot. Jeszenyint nem konzervatizmus vonzotta a múlthoz, hanem a népi élet értékeinek féltése. Életét a megoldatlan kérdések sodorták tragédiába, tették legendás alakját tragikussá, költészetét drámaivá, a dosz- tojevszkiji „kínzó szeretettől” áthatotta, Igéző nyitány: „énekelni nem tud akárki. / S nem tud almaként gurulni más elé a sárba. / / Szeretném most magam kitárni. / Ez: a csavargó nagy vallomása.” A köréje sereglő barátokhoz és álfaarátokhoz fordul, akik gyakran azért ösztönözték, tüzelték rendbontásra, hogy unalmukat elverjék é.s másnap nevük a költő nevével együtt jelenhessen meg az újságok lapjain: „így jó nekem, ha gubanc a sörényem! j Fejem petróleumlámpása fénylik'vállamon. / A szívetek kopár táj őszi éjben — / hát jólesik, hogy beragyoghatom.” Az életmód, a megjelenés és magatartás megváltozott, de őrzi hűségét az indító élményekhez;

„De benne él a falusi legények kötekedő-vad, sűrű kedve.

A hentescégérre pingált tehénnek messziről köszön, kalapot emelve, s emlékezik, ha konflislovakat lát,

175