Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? (paródiák) III.

S ekkor, akárhla isteni zengés — nagyot riant a jég, mintha utolsó ítélet harsonázása lett volna, mely elnyel eleveneket és holtakat, mindörökké, ámen.

Szegény kecskecske alámerült, mi meg valahogy kikecmeregtünk, csuromfacsaró vizesen. Szárítgattuk magunkat három álló napig (h-álistennek iskolába se kellett menni, ahova 'különben sem voltunk beiratva), úgy száritkozltunk a kemence búbján, mint valami téli muslicák.

Így maradtunk meg, bár sok bűntudattal a kecbkeszán-kaland után, megmaradtunk mind a tizen, mi Ferkék s így beléphettünk végre a téeszbe.

Hanem az a fővárosi ember, ki beírita nevünket nagykönyvbe, igen csak mordul -pislantott ránk a bajusza bokrából. A szája mint valami kövér s... fosta a szót a bajusz bokra tövében.

— Van magiknak egy kecskéjük is. Az hun van — morgott a pesti ember.

Mondtuk a honpolgárnak, hogy hol.

— A Balaton legfenekén.

— No, ennek utánanizünk, oszt ha (hazudnak, megnyuvasztom magikat. Biztos, hogy nem adták el, meg se ették?

Esküdöztünk égre-diöldre, még az új földre is, amit osztáskor kaptunk, de már nem sokáig örvendhettünk neki.

A pesti polgár azt mondta:

— Most elmehetnek, de majd a vékájuk alá nézek (és magiknak, mit dug- dosnak alatta, még a ládafiát is felkotorom, magik büdös kulák!

— Nem vagyok én kérem kulák! — berzenkedett bátyám, a nagyobbik Ferkó.

— De szar az igen, többes számban — így győzedelmes kajánsággal a pesti.

Máris láttuk, hány pénzt ér: annyit se ért ez a faluhoz, a rögök s gyökerek

leikéhez, mint vaktyúk az ábécéhez. Ráadásul az átkozott flasztemyelvet használta, ki nem esett vona a szájából: a magik a maguk helyett és a nízek a nézek helyett. Nagy falu lehet ez a Pest is, gondoltuk suttyomban: nagy kisváros vagy kis nagyváros, ahol egy félóra múlva már mindenki tudja, mi történik az egyik végében, ha más nem, a legnagyobb pletykahordó, a rádió (által. De hát mi is tudjuk egy félóra múlva, hogy mi történt az alvégen, ki verekedett kivel, melyik asszony tépte meg -részeg -urát. Akkor meg, mi a különbség?

Szóval ez a -pesti igen kegyetlen embernek látszott.

Képes volt kifaggatni az egész -falut, nem vett-e valaki tőlünk kecskét. Ez alatt a hónap alatt alig fogadták köszönésünket a -begazolt emberek. Hi'mmi- hummi, herce-huroa: éjszakákon át sírtunk, miért büntet a Fennvaló azzal a koszos kecskével, szegénnyel. De ez még semmi: képes volt az orvoshoz küldeni, állapítsa meg, mi van a gyomrunkban. Ök-lendeZtünk is egy csomót, nem is icsoda: mi akkor szerettünk orvost látni, mikor a hátunk közepit. A kecske miatta kerítésünkre kiírták, hogy spekulákok vagyunk.

Végre, egy félévre rá csak bevettek a -téeszbe. Beléptünk volna mi már a pokol tüzes kapuján is, csak ne ny-aggassanak azzal a kecskével.

Felsóhajtottunk. De azért a herce-hurcát sose felejtettük el. Se a pesti ember kíméletlenségét.

S amikor egyszer úgy kiapadt a Balaton, hogy a közepén is csak bokáig ért a víz — ráakadtunk a kecske csontjaira, szarvára, körmére. Diadalmasan szedtük össze s felmentünk Pestre, hogy a szadista állat orra alá dörgöljük a kecske földi maradványait. Hanem seholse -találtuk, már rég kinnmaradt külföldön, mégpedig nem is szomszédos országban.

— Itthagyta ez a kutya lélek az országot — ordította kisebbik öcsém, Ferkó.

136