Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? (paródiák) III.

Na, ezt vihetem akár kiállításra is. Bár hiúságom jámbor, utálom a protekciót és izgat a köznevelés — mégis úgy döntök: elküldöm a horgászkiállításra.

Ügy is történt. Nyertem vele egy harmadik díjat. Egy barkáosfelszerelést. Azóta is ezermesterkedem szép csendesen, a légynek se ártva. Illetve, ezért a légynek igen, hiszen olykor ha jobb nincs, horogra tűzöm.

Dehát a légy kártékony állat.

Nos, azóta becsülöm én különösen a kecskekörmöt, sokkal jobban, mint például a dunai harcsát. Ez az állat, mintha egy elsüllyedt világ jelképe volna, mert ma már más a világ, tisztelendöbb, nemesebb. Tisztább lelkű csecsemők születnek és tisztább lelkű vének halnak meg.

Hát ez jutott eszembe, miközben lehunyt szemmel hallgatom a Vörös téren a fegyveres erők masírozásának nyugalomba ringató, örökös álmokat idéző ütemét.

ÁGH ISTVÁN

Kecskerágó alexandrinusok a Balaton partján

Villanyoson, buszon, őszi basaréten — ökörnyátadzik már a huzal az égen. Kecskesommal dobál katona, úr, csuhás: nem vagyok kecskéje, nem is vagyok juhász. Elidegenedvén, mint ökörfarkkóró vagyok semmi ághán Bosnyák-téri csóró. Mindenféle népség, basaréti pasák suttogják köröttem: „Ni, megjött a kis-Ágh!”

De ők még nem tudják: Múzsám — Belladonna, ezt most még rólam csak bellapisti mondja.

Hát sok, ághról szakadt basaréti pasák, bokorugró nyuszik, én nem vagyak Nagy-Ägh?!