Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Száraz György: A tábornok IX. (életrajzi esszé)

lett, különösen ott, alhol a földnélküli tömeg nem a magyar etnikumhoz tartozott.

De a reformok végrehajtása már egészen más elvek szerint történt. Romániában az elkobzott birtokoknak csak egynegyedét osztották ki a román parasztoknak, a többit „új földesurak” kapták. Csehszlovákiában és Jugoszláviában a reformot telepítési politikával kapcsolták össze: itt is, ott is volt frontharcos telepesek — légionáriusok, dobr-ovoljácok — kapták a legjobb földeket, elégedetlenséget keltve még a helyben lakó szlovák, délszláv tömegekben is; a nemzetiségi területeken pedig e telepesfalvak a nemzeti türelmetlenség, a „csöndes hódítás” bázisai lettek.

Karel Viskovsky, a csehszlovák Földhivatal elnöke már 1923-ban leszögezi: a reformot nemzeti alapon fogják végrehajtani.l925-ben pedig maga Benes mondja ki egy pozsonyi beszédében: „A birtokreform — revans. A fehérhegyi csatáért, népünknek idegenbe történő kivándorlásáért, a cseh és szlovák területek germanizálásáért, illetve magyarosításáért. Röviden: fizetség mindazért, amit velünk tettek.” A magyarlakta területeken 1930-ig felosztott 130 000 hektárnyi földterületnek 21 százalékát kapják magyar igénylők, a fennmaradó 79 százalékon cseh telepesek és szlovákok osztoznak.

Rahák László Kisebbségek Jugoszláviában című könyvében megállapítja: „Vajdaságban a földnélküliek között a magyarok voltak a legszámosabb népi csoport (az összes föidnélküliek 41,4 százaléka)”, s idézi Svetozar Markovié 1939-es értékelését a jugoszláv agrárreformról: „A nemzeti kisebbségeket kizárták a földosztásiból. Azonfelül, hogy ezzel igazságtalanságot követtek el a nemzeti kisebbségekhez tartozó szegényparasztok és mezőgazdasági munkások nagy száma ellen, erősítették nacionalizmusukat soviniszta irányban, és lábbal tiporták azt a vállalt kötelezettségüket, hogy a kisebbségeket egyenjogú- nak tekintik a többségi néppel; ezzel a kisebbségek gazaságilag teljesen háttérbe szorultak, és ez egyúttal lehetetlenné tette nemzeti és kulturális fejlődésüket.”

Azt hihetnénk, hogy a magyar kisebbségek „kifelejtése” a földreformokból: ugyancsak hálás anyag lehetett az irredenta propaganda számára. Nem így volt. Egyrészt azért, mert a földosztás önmagában is kellemetlen téma volt az akkori Magyarországon, másrészt a kormányzatnak gondolnia kellett az esetleges jövőre is: ha elkövetkeznék a „menetelés az ezeréves határokig”, kínos helyzet adódnék az „újraegyesített” területek közötti különbségekből. A budapesti rendszernek itt csak egy dolga volt: csöndben örülni. Így váltak egymás ellenében egymás cinkosává a szembenálló nacionalizmusok — a legszegényebb rétegek rovására.

(Folytatjuk)

1052