Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Száraz György: A tábornok IX. (életrajzi esszé)
matlan, különösen altiszti rangbanlévő személy... Igen sok helyt merült fel panasz kifejezetten trágár énekek énekeltetóse ellen, s a műegyetemen az oktató azt is elmagyarázta, miképpen kell a kukoricásban dolgozó nőkkel köny- nyen elbánni.. A harmadik trianoni „nemzedék” már készen kapott mindent: leventét, bajtársi szövetségeket — az egész „konszolidált” rendszert, a megszilárduló „trianoni keretet”. Ez Pálffy György korosztálya: amely csokros matrózblúzban „csinálta végig” a háborút, a forradalmakat, az ellenforradalmat. S még róluk 'mondta Teleki Pál a huszas évek kezdetért: „A magyar jövő rövid nadrágban szaladgál.” Mindent láttak, persze. De a játékaik még védelmezték őket. Könnyebben is zökkentek át az új világba, mint az idősebbek. Könnyebben? Itt van előttem egy „Értesítő Könyvecske”, az óbudai Kórház-utcai községi elemi iskola igazgatósága állította ki. Benne Österreicher György IV. osztályos tanuló végbizonyítványa 1919 tavaszáról. Téglalap alakú bélyegzővel bepecsételt szöveg: „A Közoktatásügyi Népbiztosság 28. K. N. számú rendelete alapján a TANTESTÜLET határozata:” — utána a kézzel írt minősítés: „Megfelelt”. Ugyancsak kézzel beírva a mulasztott órák száma: nyolc. Azaz: két nap. S itt a „III. kerületi m. kir. állami főgimnázium” nyomtatott okmánya, körpecsétjén az angyalok tartotta „nagycímer”: Österreicher György I. gimnáziumi tanuló bizonyítványa az 1919/1920-as tanév végén. Az osztályzatok alatt a mulasztott órák száma: 300. Vagyis: 60 tanítási nap. Benne van minden : megszállás, gyógyszer- és szénhiány... S itt egy mondat a gimnázium utolsó háborús Értesítőjéből: „Az elvadulás, veszekedés, késelés, engedetlenség, hanyagság, csempészet, orgazdaság és lopás tünetei szaporodnak.” Megtanulják az új köszönést: „Szebb jövőt!”, s reggel, tanításkezdet előtt kórusban mondják Papp-Váry Elemérné „Magyar fohászát”: „Hiszek egy Is- tenber, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni Örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában...” Tovább tanulják a 63 vármegyét, s a falon most is ott lóg Nagymagyarország képe; a változás csak annyi, hogy belsejébe ott kacskaringózik a trianoni határt jelző vastag vörös vonal. De a mappa fölött felirat hirdeti: „Nem! Nem! Soha!” ök már kész magyarázatot kapnak mindenre: háborús vereségre, forradalmakra, ellenforadalmakra — és persze Trianonra is. Kezdődő kamaszkoruk pedig inkább apáikéra hasonlít, mint bátyáik zaklatott serdülésére: időben kapják Coopert, May Károlyt, a bordó Verne-sorozat köteteit, Hős fiúkat és Korhadt /»kereszteket, de még a Jókaitól-Maytól egyaránt lopkodó Donászy Ferenc regényeit is. S éppúgy rakosgatják egymásra a katolikus diáklap, a Zászlónk számait, benne a feltámadt Upman kapitánnyal és az örökéletű Márton Lajos „liliomtiszta” rajzaival, mint elődeik a századfordulón. Vívóleokére, zongoraórára járnak, toporognak a gyermek-tánciskola parkettjén a balkarjukra kötött zsebkendővel, ami azt jelzi, hogy ök most „lányok”, s alig várják, hogy a tánctanár kiáltására —„Nemet cseréim!” — átadhassák a kendőt a partnerüknek. Lopva keresgélik az apa könyvtárában a „disznó képekkel” teli képzőművészeti albumokat, lassan kinőnek a kuglófos-tejszínhabos gyerekzsúrok- ból, már nem hiszik, hogy csóktól is születhet gyerek, zálogoséit játszanak, lelkigyakorlatra járnak és első pénteki gyónásokra, s a vasárnapi diákmisén borzadó lélekkel kapják el tekintetüket a női szentek szobrairól, hessegetve a csak azért is visszatérő parázna gondolatokat... De este, az ágyban, lopva előveszik valamely hollywoodi filmsztár újságból kitépett, fürdőnadrágos képét, 1048
