Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Száraz György: A tábornok IX. (életrajzi esszé)
Ausztriáiban erősödik az Anschluss-mozgalom, s ez nemcsak Prágát nyugtalanítja, hanem a nagyhatalmakat is. Bécsben szociáldemokraták kormányoznak, Bethlen felidézi hát a „német mumus” mellett a „bolsevista rémet” is. A budapesti sajtó ilyen címek alatt számol be az osztrák bevonulási kísérletről: „Vörös zászlós, fegyveres tömeg követte a határon bevonuló osztrák csendőröket!” — „Kommunista indulóval masírozott a bécsi csőcselék!” A számítás mindkét irányban beválik: az antant habozik, keresi a kompromisszum lehetőségét; az ország népe, amelynek nem lehet közömbös Sopron sorsa', szurkolni kényszerül a bandavezéreknek. A bandák pedig már nem is egészen bandák: „helyi elemek” is csatlakoznak, valódi önkéntesek érkeznek csapatostól: soproni, pesti, győri, .sárvári, kecskeméti diákok — az apraját nem győzik leszedni a csendőrök a nyugatnak tartó vonatokról — harcolnak egy sorban a gyilkosokkal, s éneklik lelkesen a „kuruc nótát”: „Lajta partján sír a német...” Íme, egy — tulajdonképpen borzongató — dokumentum a kor propaganda-költészetéből, öreg ember írta, Kozma Ferenc kvietált huszártiszt, ki Bárd Miklós néven faragta rímeit akkortájt: Sopron üzent... vérharmatos a regg. Tegnap elesett két gyerek. Hallom s elébe ujjongom a gyásznak: , Hurrá! ti búban elcsigáztak, Hit nélkül aggó emberek, Igen, a lángok gyúlnak, hunynak, De nincs halál, míg halni tudnak, Hurrá! a magyar gyerekek! Ki gondolt volna akkor, e versezet olvastán — s a soproni népszavazás hírére! — Francia Kiss Mihályra? A „halni tudó magyar gyerekek” ott vannak épp ez idő tájt Budaörs alatt, a Törökugratónál is. Ott az egyik oldalon: a Gömbös Gyula kivezényelte, sebtében fel fegyverzett egyetemi ifjúság, szemben IV. Károly „csőcselék labanchadával”; ők fogják fel a karlisták első támadását, s 1848 honvédéi példáján és Petőfi versén lelkesülnek: „Nincsen többé szeretett király!” Harcolnak is, ahogy tudnak, s — egy királypárti tiszt emlékezése szerint — „hullnak, mint a tekebábok”; az elfogottakat pedig rúgják-pofózzák Ostenburg csendőrei, ahol érik... De ott vannak a másik oldalon is: „fehér kokárdás” romantikától részegen — Moriamur pro rege nostro! —, a „renegát, esküjét szegő bitorló” ellen, a „koronás király” oldalán, aki nem ismerte el a „trianoni papírrongyot”, s egyedül lesz képes visiszaállítani Szent István birodalmát... S hullanak ők is, értelmetlenül, mint Pálffy Zsigmond postatisz egyetlen fia, akit örökké gyászolni, s akiért örökké vezekelni kell... A kamasznemzedék aztán belenő a konszolidációba. „Nevelőik” egyszerre építenek legtisztább érzelmeikre, és legrosszabb indulataikra. Mesterien keverik az igazságot a hazugsággal; nemzeti összefogást hirdetnek Trianon ellen, fajszeretetet-fajvédelmet — ami itt egy a fajgyűlölettel — a társadalmi bajok, egzisztenciális félelmek ellen ;az egyetemeken bohócot csinálnak belőlük — és nem is rokonszenves bohócot. A Turul Szövetség vezéri székéből a Magiszter parancsol; de van nádor is aranybuzogánnyal, főlovászmester arany nyíllal. És vannak törzsfőnökök, udvarnagyók, van íródeák, regös, pohárnok; meg patrónusok arany- és ezüst 1046
