Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Csengey Dénes: A Tejút lovasa (részlet egy monodrámából)

S hogy nálad van, hia van. Lásd én hittem neked, amit éjszaka súgtál a fü­lembe, fényes nappal, fennhangon hirdettem, amire jelöltél, arra életemet szántam, nemcsak szóval, karddal, de álmaim ködtouzogányával is teérted ha­dakoztam. Ezt az elszéledt nemzetet hitedbe szédülve egynek álmodtam, egy­nek mondtam, és íme, önnön lelkiismeretem előtt találtattam hazugságban. Mi­ért nem engedted, hogy húsz esztendei diplomáciai pokoljárás helyett annyi emberrel, amennyit magam mellé tudok szólítani, meginduljak arra, amerre legközelebb látok ellenséget, és hozzám méltó harcban vesszek, ha úgy ren­delted, hogy veszítem kell? Én tudtam, Uram, hogy a Tejút, amely az örök szabadság birodalmába vezet, sok csillagnak csoportosulásából lészen meg, mert ha nem úgy van, a legszentebb eszme sem lehet azon járó, hanem csak elején meginduló, s szakadásába lépve halálos bizonyosságba zuhanó. És sugallatodra hallgatva engedtem mégis, hogy úgy tekintsen rám a hazám, mint romlásának végét hozó, egyenetlenségeit elsimító, ellenségeit visszavető égi -bajnokra! Hogy az én példámon megnyugodva, sorsukat jó kezekben tudva indulhassanak a nemes és nagyméltóságú rendek a Portára vagy Becsbe, a maguk számára cí­met, vagyont, becsületet koldulni, felebarátjuk háza tetejére tüzes csóvát imádkozni. Ebben a pokolban én magamra mutattam, iihol, magyar, ihol a csil­lagösvény, amelyen sarudat sem elsározva juthatsz a te szabad hazádba. Uram, szavadat követtem, s megcsalattam! (Keserűen, halkan.) Te talán nem is tudod. Ügy tetszik, elejtetted sorsom, sorsunk gondját. Én másfelé néző nagy Istenem! Ha sasénál hatalmasabb szárnyam nőhetne, hogy... nem az országot, csak ezt a sátrat színed elé emelhessem, s benne körbevezet­hetnélek, tudom, csendre intenéd a dicséretedet zengő égi kart. Mert mikö- zöttünk, Uram, nyoma sincs a te dicsőségednek! Nyoma sincs! (Kitör a vihar, szélroham rázza meg a sátrat, dörgés. Zrínyit megremegteti az áhitat és a dac. Felszegi a fejét, készen várja a magára vont ítéletet.) Meghallottad hát? Imára süket füledet megütötte a számonkérő szó? Mennydörgést küldesz rám, villám nélküli robajt, hogy csak a félelem nőjön szívemben, látni ezután se láthassak semmit ebben a feneketlen éjszakában? Vagy magad jössz, hogy lesújts? Saját kezeddel kívánod megtorolni a hördü- lésemmel glóriádra fröccsent vérfoltot? Itt állok, várlak. Énvelem semmi sem történhet, ami már eddig meg nem történt, nem vethet a haragod olyan kínjai közé a pokolnak, melyeknél k-ülönibet ne szenvedtem volna el az enyéim között. De azért gyere csak, tanulságos látogatás, lesz, meghidd nekem. Körülnézel végre, meglátod, mit műveltek, mit művelnek itt ma is a nevedben -országoló küldöttek. Gyere csak, Uram, majd én megmutatom neked a te megváltott népedet! Alig hiszem, hogy gyönyörűségedre válik. Gyere! (Zuhog az eső, jég veri a sátrat, táncol a vörös fáklyafény. Majd kialszik minden láng, egy percig teljes sötét. Kigyulladnak a fáklyák. Az eső már megcsendesedett, monoton pergéssél veri a sátrat. A színen nincs változás. Zrínyi körbemutat.) Nyugatra innen Montecuocoli tábornok hadai pihennek. Ügy van, az ke­reszt lobogójukon, ők védelmünkre vannak itt. A letarolt föld mögöttük, amit szintén láthatsz, védelmünk ügyében lett tehát pusztaság. Keleten, délen Köp- rül-ü táboroz, arrafelé az ország ellenünkre pusztult. Te mindent tudsz, tal-án látod a különbséget is. Odaát, a folyón túl az az izzó szemétkupac, ha ugyan az eső nem oltotta ki, váram volt két napja még, magam s hazám menedéke. Hogy miért csak volt, azt is te tudod. A két vezért pedig azért látod ébren, mert 1027

Next

/
Thumbnails
Contents