Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Csengey Dénes: A Tejút lovasa (részlet egy monodrámából)
S hogy nálad van, hia van. Lásd én hittem neked, amit éjszaka súgtál a fülembe, fényes nappal, fennhangon hirdettem, amire jelöltél, arra életemet szántam, nemcsak szóval, karddal, de álmaim ködtouzogányával is teérted hadakoztam. Ezt az elszéledt nemzetet hitedbe szédülve egynek álmodtam, egynek mondtam, és íme, önnön lelkiismeretem előtt találtattam hazugságban. Miért nem engedted, hogy húsz esztendei diplomáciai pokoljárás helyett annyi emberrel, amennyit magam mellé tudok szólítani, meginduljak arra, amerre legközelebb látok ellenséget, és hozzám méltó harcban vesszek, ha úgy rendelted, hogy veszítem kell? Én tudtam, Uram, hogy a Tejút, amely az örök szabadság birodalmába vezet, sok csillagnak csoportosulásából lészen meg, mert ha nem úgy van, a legszentebb eszme sem lehet azon járó, hanem csak elején meginduló, s szakadásába lépve halálos bizonyosságba zuhanó. És sugallatodra hallgatva engedtem mégis, hogy úgy tekintsen rám a hazám, mint romlásának végét hozó, egyenetlenségeit elsimító, ellenségeit visszavető égi -bajnokra! Hogy az én példámon megnyugodva, sorsukat jó kezekben tudva indulhassanak a nemes és nagyméltóságú rendek a Portára vagy Becsbe, a maguk számára címet, vagyont, becsületet koldulni, felebarátjuk háza tetejére tüzes csóvát imádkozni. Ebben a pokolban én magamra mutattam, iihol, magyar, ihol a csillagösvény, amelyen sarudat sem elsározva juthatsz a te szabad hazádba. Uram, szavadat követtem, s megcsalattam! (Keserűen, halkan.) Te talán nem is tudod. Ügy tetszik, elejtetted sorsom, sorsunk gondját. Én másfelé néző nagy Istenem! Ha sasénál hatalmasabb szárnyam nőhetne, hogy... nem az országot, csak ezt a sátrat színed elé emelhessem, s benne körbevezethetnélek, tudom, csendre intenéd a dicséretedet zengő égi kart. Mert mikö- zöttünk, Uram, nyoma sincs a te dicsőségednek! Nyoma sincs! (Kitör a vihar, szélroham rázza meg a sátrat, dörgés. Zrínyit megremegteti az áhitat és a dac. Felszegi a fejét, készen várja a magára vont ítéletet.) Meghallottad hát? Imára süket füledet megütötte a számonkérő szó? Mennydörgést küldesz rám, villám nélküli robajt, hogy csak a félelem nőjön szívemben, látni ezután se láthassak semmit ebben a feneketlen éjszakában? Vagy magad jössz, hogy lesújts? Saját kezeddel kívánod megtorolni a hördü- lésemmel glóriádra fröccsent vérfoltot? Itt állok, várlak. Énvelem semmi sem történhet, ami már eddig meg nem történt, nem vethet a haragod olyan kínjai közé a pokolnak, melyeknél k-ülönibet ne szenvedtem volna el az enyéim között. De azért gyere csak, tanulságos látogatás, lesz, meghidd nekem. Körülnézel végre, meglátod, mit műveltek, mit művelnek itt ma is a nevedben -országoló küldöttek. Gyere csak, Uram, majd én megmutatom neked a te megváltott népedet! Alig hiszem, hogy gyönyörűségedre válik. Gyere! (Zuhog az eső, jég veri a sátrat, táncol a vörös fáklyafény. Majd kialszik minden láng, egy percig teljes sötét. Kigyulladnak a fáklyák. Az eső már megcsendesedett, monoton pergéssél veri a sátrat. A színen nincs változás. Zrínyi körbemutat.) Nyugatra innen Montecuocoli tábornok hadai pihennek. Ügy van, az kereszt lobogójukon, ők védelmünkre vannak itt. A letarolt föld mögöttük, amit szintén láthatsz, védelmünk ügyében lett tehát pusztaság. Keleten, délen Köp- rül-ü táboroz, arrafelé az ország ellenünkre pusztult. Te mindent tudsz, tal-án látod a különbséget is. Odaát, a folyón túl az az izzó szemétkupac, ha ugyan az eső nem oltotta ki, váram volt két napja még, magam s hazám menedéke. Hogy miért csak volt, azt is te tudod. A két vezért pedig azért látod ébren, mert 1027
