Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Varga Imre: Téboly veti szét, Parasztudvar, (Viszonylagosan) magyar táj (versek)
Parasztudvar Az udvar: görög színház játéktere. Díszlete: raj csűr, körtéffa, szekér, ganajrakás, baromfi, ló s tehén... Félkörben dombok — a közönség helye. Megrugdalt asszony, megriadt gyerek. Lárma. Szitkok. Pusztulj! Sikoltozás. S a hold alatt, akár a látomás, megpördül az udvar. Arc. Bot. Arc. Kezek. S mutatkozik, ami a díszlet mögött: idegek s erek zsinórpadlása. Az alkohol kék lánggal szertefnöcsög. Megnyugvás nélkül buknak ki e köbből vert s verő „hősök”. Arcuk lehull a sárba. Néma a kórus: pár beteg akácfa. (Viszonylagosan) magyar táj A határon tűi1, ám (derült időben) a láthatáron belül a Gerecse. Más ország terében „idézhetem”-e? Egy parasztudvarban ezen tűnődtem. A szem- — és az ész is — innen tanulta, hogy körülöttünk minden viszonylagos; hogy a domb olykor „hegy” s a síkság „magas”, relatív az otthon, és nem „egy út van”... Folytathatnám végig e két tencinán, hogy tágult falunk körül a világ; s lám a kinti táj már csak pontnyi bennem, s e pontban is minden parányi elem viszonylagos. A szonettsorokban, lásd: fürt feketül. Ugyanaz: vers és táj. Kisgyarmat (Sikenicka) 1017
