Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - Fülöp Gábor: Fogantatás, csodapapucs (versek)

mind Lukács György, mind Roger Garaudy realizmuselméletének egyoldalúságára, de ugyanakkor kiemelték történetileg és elméletileg értékes megállapításaikat. Lukács György például meggyőzően propagálta a marxista művészetelmélet alapigazságait, Garaudy pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy realizmus és érték nem azonosak. A stil-realizmus körüli vita tanulsága viszont az lett, hogy „a szocialista realizmus nem ilyen vagy olyan stílusirányzattal áll harcban, hanem ezek egyike vagy másika révén jelentkező nem-szocialista vagy ellenséges ideológiákkal”. Az avant- garde irányzat egyoldalúan negatív megítélése is korrekcióra került. Brecht, Éluard és József Attila életműve ugyanis azt bizonyítja, hogy a szocialista realizmus — „stílus tekintetében” — „egyes izmusok művészi tanulságait és eredményeit is képes átalakítva felhasználni”. A szocialista realizmus ismérveinek elméleti tisztázása során a pártosság mint a munkásosztály elméletén és mozgalmán alapuló alkotó tevékenység nyert megfogalmazást. Ma a tudományos szocializmus világnézetével és a munkásosztály történelmi feladataival azonosulni tudó művész képes objektív képet adni a valóságról. Sajátos kifejezési eszközei révén így tud a tudomány és a politika számára is „valós összefüggéseket” feltárni. Az író valóságfeltárása azonban nem azonos a tudóséval, mert az általa létrehozott műben az ő szubjektuma is benne van. Alkotó tehetség és egyéniség nélkül nincs műalkotás, de a nagy alkotó az, „aki egyéniségének maradéktalan kifejezése révén a valóság lényeges törvényszerűségeit képes ábrázolni, aki szubjektumának teljes művészi kifejezésre juttatása révén az objektív valóságot képes feltárni”.

Az írói valóságábrázolás követelménye nem jelenthet megkötöttséget sem tárgyválasztás, sem téma, sem stílus szempontjából; de jelenti az „intenzív teljesség igényét és gyakorlatát”. Ez pedig megkívánja a társadalmi-történelmi konkrétságot, aminek eredménye „a társadalmi mozgás dinamikájának, irányának feltárása”. A szocializmus építésének korszakában az irodalom feladata „a cselekvő, az élet új feltételeit megteremtő, a közösséggel kölcsönhatásban formálódó új, szocialista embertípus érzés- és gondolatvilágának, küzdelmének” a kifejezése. Az ellentmondás és az ebből fakadó konfliktus e társadalomtól sem idegen; s ennek ábrázolása írói feladat. A munkaközösség állásfoglalása hiányolta a szocialista realista tragédiát, szatírát és vígjátékot az irodalmi alkotások sorából. Szólt továbbá a közérthetőségről, mint a tömegek és irodalom kapcsolatának problémájáról. A leegyszerűsítő véleményekkel szemben kifejtette, hogy ennek „tartalma a művészetek és a közízlés fejlődésével változik, és ízlésrétegek szerint is differenciálódik”.

A kutatási feladatok közül elsőnek a forradalmi romantika és a pozitív hős esztétikai kategóriáinak tisztázását említette. A dogmatizmus ezeket jelszavakká sekélyesítette, s ezért is szükséges történeti fejlődésükben és alkalmazásukban megvizsgálni őket. Nagy szükség van az egyes művészeti ágak, sőt egyes műfajok „szocialista realista jellemzőinek” a kidolgozására, illetve felmutatására, mert ezzel az elméleti munka hitelét és érvényét is növeljük. Ennek részeként tisztázásra kerülhet a hagyományokhoz való viszony, a kontinuitás megléte vagy hiánya. A helyes elméleti megállapításokhoz való eljutás és azok meggyőző volta csak a konkrét művészi-irodalmi folyamattal való szoros kapcsolatból eredhet. Az esztétáknak tehát vállalkozniuk kell elméleti igényű műelemzésekre, a kritikusoknak pedig „az elméleti általánosítás szintjén” kell feltárniuk „az élő irodalmi művészeti folyamat ösz- szefüggő jelenségeit”. Ebben az elemző munkában fog megvalósulni a tartalom és forma összefüggéseinek konkrét történeti vizsgálata, mely felszínre fogja hozni módszer és stílus még vitatott kérdéseit és hozzásegít azok tisztázásához. Feladat a „művészet és a közönség kölcsönhatásának” vizsgálata, mely a kulturális forradalom egyik fontos hajtóereje és tényezője. A sok irányú feladat megoldásához a Munka- közösség kérte és várta a kulturális forradalomban megvívásában érdekelt minden intézmény és személy — köztük az írók — részvételét. (A Szocialista realizmusról. 1965. 2. sz. 30—40.)

A szocialista realizmus kérdéseiről kibontakozott vita és eszmecsere „ráterelte a figyelmet az irodalom és a művészet néhány, a társadalmi élettel szorosan összefüggő problémájára” — állapította meg egy évvel később a Kulturális Elméleti Mun967