Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - Simonffy András: Kompország katonái X. Moszkvai kártyalapok (1) (történelmi kollázsregény)
csak feleség. Azt aztán nem is tudhatták, nem is érdekelte őket, hogy apa velem mindig megosztotta a feladatokat. Egy nő mindig könnyebben szót tudott érteni bizonyos esetekben, sőt, katonák között nagyobb mozgási szabadsága volt, mint azoknak, akiket kötött az a bizonyos „szolgálati út”. — Nem nagy rokonszenvvel beszélsz a tábornokokról. — Nem? Érdekes... Nagy rokonszenv nem volt a részükről sem. Amolyan őslényeknek tűntek a mi szemünkben. Gondold el, mi tele tettvággyal nekivágunk — .azt, ugye, nem kell mondanom, hogy nemcsak apád kockáztatta az életét, de én is, és mindketten a tiéteket, a gyerekeinkét —, erre ott találunk Moszkvában egy mozdulni nem tudó, döntésképtelen, az otthoni helyzetet csak találgató „tábornoki kart”, akik gőzfürdővel és bridzsezéssel töltik a téli estéket, ás várják, hogy „szóljanak hozzájuk.” Apád egyszer fel is fortyant ott nekik, amikor arról társalogtak, hogy „valaki politikus kellene ide ..Akkor ott felcsattant, hogy mondják meg, ki kell, ő Török Jóskával kihozza negyvennyolc órán belül... „Kit akarnak? 'Hozza ki Tildyt? Szakasitsot? Kállait?” Erre aztán hümmögtek, hogy veszélyes, bizonytalan, kockázatos, hogy „Szakasits jó lenne ... De ki az a Kállai? ..Érted? — Szerinted lett volna arra mód, hogy akár ezért, akár azért, de határozottabban lépjenek fel? — Ha van határozott elképzelésük, még ha téves is, körvonalazatlan is, olyan tehát, amit otthon korrigálni lehet, akkor inkább hallgatták volna rájuk, így csak hagyták őket. Emlékszem például a mi lázadásunkra. Abban a kis lakásban, ahol él-tünk, azután, hogy egyszer elvitték apádat Kuznyeco-vhoz, hagytak bennünket aszalódni. Gondoltuk, hogy jól van, most biztosan utánanéznek annak, hogy kik s mifélék vagyunk, hiszen dokumentumok nélkül érkeztünk, mondhatunk akármit. Rendben van. De eltelt a negyedik nap is, és még mindig semmi. Erre apád írt egy levelet, hogy nem telelni jött ide, hanem ennek és ennek a óéinak az érdekében, -ás nagyon csodálkozik azon, hogy ... stb. (Vedd hozzá, hogy ki sem mozdulhattunk a lakásból. Nem mintha ránkzárták volna az ajtót, de hát apádnál az egyenruhán kívül más ruha nem volt, s furcsa lett volna, ha elkezd az utcán még mindig égnek meredő légvédelmi ágyuk közölt sétálgatni...) Másnap jött is a perzsakucsmás ezredes — tehát volt hatása, és jó hatása volt a levélnek. Megsétáltattak bennünket, apa újságot kért, attól kezdve ott volt mindig az aznapi Pravda, és akkor kezdődtek el a programjaink: látogatás Vörös Jánoséknál és Miklós Béláéknál, a Kuznyecov-tárgyalások és így tovább. Nyilvánvaló volt tehát, hogy aki sürget, az akar valamit, annak elképzelései vannak, azzal érdemes tárgyalniuk. (Pedig apádnál fontosabb vendégek is megfordultak ekkoriban Moszkvában. Például ezekben a napokban járt ott Churchill.. .) — A háborús Moszkváról milyen k-épek maradtak meg benned? — Még javában elsötétítés volt — úgy tudom, egészen a háború végéig. Az elsötétítés nálunk kék papírt jelentett, kék villanykörtét, ott vastag, elhúzható függönyöket, korán kihaló, sötét utcákat. Hogy végül is Moszkva hogyan élt ezekben a napokban, azt nem tudhattuk meg. Bennünket, ha sétálni vittek, az este hat óra után volt, amikor már kihaltak voltak az utcák. Különös jellegzetessége volt a moszkvai utcának ebiben az időben az a rengeteg hatalmas, két autóbusznyi nagyságú ballon, amelyek a földön álltak lekötve, s csak esetleges légiriadó esetén eresztették fel őket a házak f-öl-é, hogy megzavarják a berepüléseket. Érdekes színfoltnak a „szaljut” számított. A moszkvaiaknak tűzijátékkal, díszlövésekkel hozták tudomására a Vörös Hadsereg által elfoglalt nagyobb 907
