Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - Simonffy András: Kompország katonái X. Moszkvai kártyalapok (1) (történelmi kollázsregény)
Itthon akkor is voltak borravaló-lesők, akiknek sértés volt nem adni. Nekünk pénzünk nem volt, nem is kellett, háborúban a borravaló a cigaretta. Azt vittünk, az mindenütt, ahol katonák vannak, nagy kincs. De hogyan adjuk oda például annak a kedves gépkocsivezetőnek, aki kivitt bennünket a repülőtérre ...? Nem sértjük-e meg? Végül az ülésre tettem neki egy csomaggal, míg ő segédkezett nekünk ott, a repülőtéren a csomagot kirakni... Szóval csak efféle bizonytalanságok, s néha az ezekből adódó tartózkodás volt bennünk. Apád, például, ha arról volt szó, hogy junourkázzon a kijevi repülőtéren az orosz katonalányokkal, akkor már kitűnően értett és beszélt oroszul. Ha valaki, magasrangú tiszt tárgyalt vele, akkor a német tolmácsra hagyatkozott... — Leszálltatok Moszkvában ... — Napsütéses, havas téli tájra ereszkedtünk le. Egy németül tökéletesen beszélő, magas, perzsakucsmás ezredes fogadott bennünket. Megint egy furcsaság: ezredesek nálunk negyvenéves korukra lettek a hivatásos katonák. Ö alig lehetett harminc... Bizonyára a minisztériumban szolgált, Kuznyecov vezérezredes keze alatt. Ő kísért el bennünket be, a városba, abba a kis lakásba, ahol aztán végig laktunk. Megint két érdekes portré: a kucsmás ezredes, aki egyszerre volt segítőkész és távolságtartó, baráti és hivatalos, németül beszélve is téveszthetétlenül orosz. A másik a házinénink, Mamácska, aki szegény láthatólag maga sem értette, .miért kell ezt az egymást követő sok „ellenséges” tisztet jóltartania, de mert ez volt az utasítása, igyekezett mindent megtenni. Mintha attól tartana, hogy a háború kimenetele függ attól, hogy ízlik-e legújabb főztje. A moszkvai lakásban is ebéd várt bennünket, a perzsakucsmás ezredes velünk maradt. Lemosakodhattunk, elhelyezkedhettünk, közben ők leültek, me- gintcsak tárgyalni. De hát ez természetes: megérkeztünk az indulásunkat követő hatodik napon oda, ahova készültünk: Moszkvába. Akkor még nem sejthettük, hogy a másik Magyarország képviseletében mi leszünk az az egyetlen hivatalos delegáció,(töredék), amelynek ez sikerül. Apádat még aznap este elvitték Kuznyecov vezérezredeshez, a Kreml-be. Erről ő majd biztosan beszámol neked. — Mennyit tudtatok ebben a pillanatban a kint tartózkodó egyéb magyarokról? — Azt tudtuk, hogy a Faragho Gábor-féle fegyverszüneti bizottság kintrekedt, de hogy hol vannak, mit csinálnak éppen, arról sejtelmünk sem volt. Azt is tudtuk, hogy Miklós Béla átjött, s mert visszatérnie lehetetlen volt, gondoltuk hát, hogy azóta Kéri Kálmánnal együtt bizonyára ő is Moszkvában van. Vörös Jánosról is csak annyit tudtunk, hogy „jelentkezett a szovjet parancsnokságnál.” Hogy aztán együtt vannak-e, szóbaállnak-e velük, bridzseznek-e vagy kormányt alakítanak, arról akkor még semmit nem tudtunk. Csak jóné- hány nap múlva hoztak össze velük bennünket. — Anélkül, hogy pontosan tudtad volna, kinek az arca mögött miféle szándék vagy elképzelés rejlik, tudnád jellemezni őket? Ügy, ahogy ott megismerted őket... — Nézd ... A Faragho-féle társaság tagjai Szent-Iványi Domokos, Teleki Géza és egy Tarnay István nevű követségi titkár voltak. Mi velük talán csak két-ihárom alkalommal találkoztunk ott, abban a bizonyos „japán szalon”-ban ... Minket külön és egészen másképp kezeltek, azt hiszem. így éreztük. Apád .legalábbis nem tartotta fontosnak a velük való találkozásokat. Kuznyecovot igen. Hozzá négyszer vagy ötször vitték el, mindig éjszaka. A Kreml-ben éjszaka 903
