Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - SZEMLE - Csürös Miklós: Rónay László: Devecseri Gábor alkotásai és vallomásai tükrében
más írásoké. Alighanem az egész sorozatban páratlan annak a terjedelemnek a nagysága, amelyet a kötetben a műfordítói tevékenység ismertetése kapott: a Plau,tustól Horatiuson át Oividiusíg ívelő latin és a hatalmas homéroszi eposzokat is magukban foglaló görög fordításokat már ez a mennyiségi és szerkezeti kiemelés is az egész oeuvre középpontjába állítja, de fontosabb ennél, hogy Rónay érdemben ragadja meg és tudákosság nélkül, a laikus számára is érthetően fejti ki DevecSeri filológiái alázatot költői leleménnyel ötvöző, a jelentésbeli, ritmikai, strukturális és szimmetriái hűséghez egyaránt ragaszkodó elméletének, művészi gyakorlatának esztétikai értékét, történeti nóvumát és iskola-alapító hatását a magyar műfordításirodalomban. Szóba kerülnek a klasszikus irodalmak fordításával kapcsolatos1, többnyire meglehetősen éles hangú, de lényeges elvi kérdéseket érintő viták is, legrészletesebben természetszerűleg az, amely „Horatius körül” alakult ki az 1961 -es kétnyelvű teljes kiadás megjelenése után. A szikrázó ellenvélemények között a monográfus úgy próbál repdet teremteni, hogy a metrikai pedantériát, a filológiai rezervátum „piszlicsór törvényeit” elutasító Vas István és a részben hozzá csatlakozó Rónay György konkrét példáit, gáncsait vagy dicséreteit elfogadva, elviekben mégis inkább a Devecseri képviselte-védélmezte fölfogást hélyesli, s a „teljes hűség elvének” tartós térhódítását regisztrálja antik fordításainkban. Nem hallgatja el, hogy ez az elv csak akkor érvényesülhet optimálisan', ha „Devecseriihez hasonló költői tehetség” szerez neki érvényt, de még így is nagyobb hangsúlyt érdemelne, hogy a költői óvások mélyebb tartalma egy már akkor létező s azóta csak fokozódó veszély jelzése volt — Vasék lényegi kifogása nem a külső forrna betartása ellen irányult, hanem a belső idom elveszítéséért, az eredeti természetességének föladásáért, a magyar nyelv szellemének eltorzltésáért hibáztatták a filológia védőbástyái mögé bújó középszert, az iparrá szürkülő venstodimácsoláSt. Ami a tágabb értelemben vett szellemi környezetet, a kortársi törekvések közötti elhelyezést, a hozzájuk való viszonyítás kérdését illeti, Devecseri pályája el- választhatalan az antikvitás iránti modem érdeklődés történetétől; Kénényi Károly- tól Robert Graves-ig, Moravcsik Gyulától Trencsényi - Waidapfe 1 Imréig és másokig föl is vonulnak a kötetben az ökortudomány legrangosabb protagonistái (olykor szekta-vezérei), inkább azonban a kapcsolattörténet külső adatai olvashatók róluk, mint igazi szellemi portrék, törekvéseik mégoly tömör summázata. Pedig a Kerényi- féle elmélet lényegének vagy Szentkuthy és Vas vele szembeni szenvedélyes állás- foglalásának kicsit is bővebb taglalása a Devecseri akkori nézeteiről és nemzedékén belüli szituációjáról adott képet árnyalná, nemkülönben a Graves-szel való találkozás csattanós történetét is elmélyítené nézeteik ellentétének tartalmi kifejtése. Szapo- ríthatók lennének még a kortársi lírikusokkal való szembesítések; Takáts Gyula Berzsenyin és mediterrán tájélményen átszűrt görögség-képzetével vagy Weöres Sándor elemibb, a természet gomolygó őserőit is megszemélyesítő mitoszadaptációjával összehasonlítva, pl. alighanem a Devecseri-költészet elvontabb fogallmisága, allegori- záló jellege tűnnék szefmbe, e líra kritikai értékeléséhez is használható fogódzót kínálva. Természetesen ez nem hiánylista (a kismonográfia népszerűsítő funkciója eleve a könnyedebb előadásmódot és megközelítést, a szaktudományos frazeológia föloidását emelte követelménnyé), csupán olyan továbbgondolásra váró kérdések jelzése a tárgy ürügyén, amelyeknek megoldására Rónay Lászlót kiváltképp alkalmasnak s többszörösen elhivatottnak érezzük. (Szépirodalmi, 1979.) CSŰRÖS MIKLÓS 888
