Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 1. szám - TANULMÁNY - Cushing, George F.: Ady és Krúdy

között lakmározik —

de már halk őszi szél fújdogálja körül a hölgy ruházatát, lengeti rókavörös szoknyáját, pergeti kis lába körül a falevelet, meglóbálja kalapjánál a tollat, fanyar vonalat húz ajka mellé, amelyet nem tudnak többé eltüntetni a kendőzőszerekp

Jellegzetes Krúdy-ieírás: valamennyi részletében konkrét, forma, szín és mozgás egy bölcseleti témát idéz fel: az élet hanyatlását —; ezt szuggerálta mór a szokatlan szóalak, a muladozóban is. Páratlanul költői ez a passzus. Azt a pointillizmust teljesíti ki nagy arányokban, amit Adynál is megtalálunk, olyan verseiben például, mint az Egyedül a tengerrel, ahol konkrét képeket kapunk lajstromba szedve. A fenti szemelvény azért is jellemző Krúdy stílusára, mert hiányoznak belőle az alárendelt mellékmondatok: a szókapcsolatok csupán egymáshoz adódnak, s így valamennyiük egyformán fontos. Azonban téves volna arra következtetnünk, hogy Krúdy mindig ilyen konkrét képeket használ. A rejtelmes, a fantom-szerű próza mesterének ilyen pasz- szusok miatt tiszteljük:

Éjjel — alvó, panoráma-képű, holdas, népmese szomorúsága magyar falvak mentén mendegélt a vonat. Álmos, halottas kocsi mögött bólongató vasutasok lépkedtek el az állomások előtt, mint a néma, utcai járókelők a színpad hátterében, a városkák neveit úgy kiáltotta a vonat elején a konduktor, mint félálomban halljuk az imént leejtett regény-könyv utolsó szavait, a reménytelen boldogtalanság teregette a megholt menyasszonyok csaláningét a rétekre, — az erdőben a bűvös vadász kopói hangtalan ugatással űzik a szarvasgímet,

egy nagy tó fehérük balról, mint a másvilág,

és a parton a vízbefúltak lelkei kis fekete szárcsák,

alvó vadkacsák módjára a szárnyuk alá dugják fejüket, a magányos parkban rombadőlt kapubálvány mellett fehér asszonyárnyék,

valaki, egy csuklyás fiatal férfi titokzatosan leszáll a

vonatról, a túlsó oldalon, hogy majd a hajnali vonattal ismét továbbutazzon, mond, szeret, sír és esküszik,

szavak jönnek az ajkára, amelyeket azelőtt nem ismert, képzetek szívében, amelyekről fogalma sem volt, holdvilágtánc, délibáb almaviráglepkék a szeme előtt, amíg a csendes kert mögött vásáros kocsi ponyvája alól kidugja lábát a hajnal, —

és ekkor az éjjeli vonaton mélázó szüneteket tartva, beszélgettünk az elmúlt nyárról, szerelemről.34

E nyelv pompázik a színektől, s a szókapcsolatok szaporodásával a kép szándékoltan elhomályosul. Azonban Krúdy nemcsak efféle hosszú mondatokkal éri el sajátos hatását: gyakran ugyanezt a célt szolgálják a rövidebb mondatokból fölépített bekezdések is, melyekben mire a bekezdés végére érünk, szinte el is felejtjük, miről van szó. Rajta kívül nincs magyar író, aki így kezelné a nyelvet, kivált a hasonlatokat. Ha Adyról elmondhatjuk: szavai megbombázzák az olvasót, Krúdy inkább becsalogat a maga világába. Hogy milyen izgalmas is ez a világ, s hogy mily megfoghatatla- nok alakjai, jól látható a Szindbád-történetekben. Szindbád eleinte az Ezeregyéjszakából kilépett vándornhős, később számos romantikus kaland főszereplőjévé lesz egy

80