Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Csorba Győző: 45 éves érettségi találkozó, Rémképek az emberiség történetéből,Túlélő (versek)

CSORBA GYŐZŐ 45 éves érettségi találkozó Még fele itt van némelyik arcon az utolsó öt év nagy dúlást tett másik viszont véglegesnek gyanítható hisz ilyen volt öt éve is -akik meg kiléptek a földi osztályból azokat a csont hasonlóvá formálta már életrajzok . .. nyugdíjazás ... unokák ... halálesetek . .. a gyermekek helyett igen az unokák tündökleoek s falak falak hordozható ide is elhozott falak alig hág néhány rajtuk át s meghökkent aki így csinál az illem a rend kötelez s ahogy kell úgy kell úgy helyes azzal is indultak ide egyikük hajnalban saját kocsiján ellenőrizve benzintartályt kerekeket s elbúcsúzva otthon maradt családjától sok ideig orrában az ágyak a szoba illatával és melegével ki meg magányából s talán egy fényképtől köszönt csak el azétól akivel öt éve még az iskola parkjában együtt járt s kinek lelkesen mutogatta a régi játszótereket régi ródlipályát fákat melyek hatalmassá nőttek de tán (ki tudja hisz élők a fák) még emlékeznek rá kicsit falak hordozható falak próbálják általütni őket erőszakosan nyájasan hiába! — látni hogy a hang nem érhet el a másikig és mind az egész társaság szemében ott a szakadék szélesen mélyen lüktető aggódással hogy ki jut át mert ez már itt a szigorú válogatás időszaka s „hátha!” .. . „de miért éppen én?” lobban föl és huny el a félsz végül a búcsúzások a szervezkedő ígéretek első személyben persze hogy „találkozunk” s hogy „itt leszünk” még másodikban sem de még sokkal kevésbé harmadikban vagyis úgy hogy „találkoznak” „lesznek” pedig.. . s menekülés valami járványos hajó fedélzetéről távozásuk kis ingatag csónakokban melyek mégiscsak az övéik s tetszés szerint forgathatják bennük a saját evezőt nem veszik köribe őket a bősz előre-tessékelők kik jól tudják hogy mit sem ér mégis talán nem hasztalan efféle óvatoskodás cifra az élet bonyolult s az agyakban forog a kérdés: mire valók is az ilyen csinnadratták úgyis merő sajnálkozás irigykedés maszkos melldöngetés dühödt futás hasonlítás ahány mind s veszélyes emberellenes: fölbolydító de nem csitító jobb volna sose látni egymást ha már széthullt a régi bnancs s külön-külön visszaidézni hogy éden volt s hogy angyalok... 803

Next

/
Thumbnails
Contents