Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - TANULMÁNY - Palkó István: Dozmati regös-énekünk képvilága és világképe
nyunkal mindahhoz, amire fölhasználjuk. S ez hasznának, sikerének, szerepének a titka. Még van némi hozzáfűznivalónk az ősi világkép és mai világképünk viszonyához, / szövegünk befejező sorai kapcsán. Köztudott, hogy a Földünk kering a Nap körül. Na-“topunk az Ekliptika középpontjában van, s ez a pont egyben középpontja a Földpályának is. Ha már most a Földpályán keringő Földről az Ekliptika középpontjában lévő Nap irányába nézünk, akkor a Nap a mögötte lévő csillagképpel együtt látszik. A téli napforduló idején Földünk elhalad az oldala mellett lévő Ikrek (Gemini) csillagképétől a Rák (= Career) csillagképe felé, akkor a Föld „árnyékában” lévő Ikrek és Rák csillagképei a Földről nem láthatók, de látszanak a Nap irányába eső, szemben lévő Nyilas és Bak csillagképei. Szövegünk pontosan ezt a működési folyamatot regisztrálja illetve fogalmazza meg. Mai csillagászati műszóval élve, ezt a helyzetet, precízebben: konstellációt rögzíti szövegünk. Ebben az együttállásban, konstellációban jelenik meg a csodaszarvas-Bak-Capriicornus homlökán a fölkelő fényes Nap, oldalán pedig az eredő szép Hold, jobb veséjén pedig a megszámlálhatatlan csillagok milliárdja.i, amelyek minden este szövétnekként gyújtatlanul gyulladnak föl, és minden reggel oltatlanul alusznak ki. A csillagászatból közismert, és mindenki számára ellenőrizhető tény az, hogy a Földpálya ún. „sarkalatos télpontja”, a téli napforduló négyezer évvel ezelőtt esett a szarvasállat-Bak csillagképébe, s szövegünk ezt a konstellációt rögzíti, fogalmazza meg. Ugyancsak a csillagászatból köztudomású, hogy a precesszió jelensége miatt ma már a télpont nem esik a Bak csillagképébe, hanem a közben eltelt 4000 év alatt, azaz két világhónap alatt eltolódott a Skorpió csillagképébe. Egy-egy sarkalatos pont: té!-, tavasz-, nyár- és őszpont egy világév alatt, a világév 28 000 esztendő, járja körül a horizontot a Nap látszólagos égi mozgásával ellentétes irányban. Ismertetett regös-szövegünk a maga sajátos képnyelvével, képvilágával, ha úgy tetszik: világképével 4000 éves csillagászati tapasztalatot és tudást őriz olyan szabatossággal, hogy ma természettudományos világképünkben, az atomkorszak világában sem igen tudjuk különben. A különbség legfeljebb annyi, hogy mi ismereteinket a diszkurzív próza nyelvén fogalmazzuk meg,, őseink pedig ugyanezt az ideorealizáció másik formájában: a szimboreáliison, más nevén produktívon, mai szóval a művészet képnyelvén tették meg. De akkor még gyakorlat, művészet, tudomány egy nyelvet beszéltek, nem mint mostanság. Most hogy szövegünk tartalma kitárulkozott előttünk, szólnunk illik még röviden a regölésről. A regölést néprajzunk egyszerűen dramatikus népi játékaink köze sorolja, amelyben maskarába öltözve vagy anélkül recitálják szövegét, tréfálkoznak, bolondoznak, koledálnak. Mindezek a jellemzők már korcs elfajulásai a regölésnek. Eredeti funkciójában a regölés mágikus cselekvési forma volt, azaz: mágia. Itt arra nincsen terünk, hogy a mágiának történeti kialakulását és szerepét áttekintsük, csupán néhány lényeg-vonására utalhatunk, hogy mégis némileg érthetőbbé tegyük e „népszokás” szívós életben maradását beláthatatlan időtávon. A mágikus cselekvés egyik lényeg-vonása az utánzás, a természet jelenségeinek az utánzása, megjátszása. Ennek alapja az az elképzelés, hogy az ember ezzel képes a természeti erőket befolyásolni, hasznára fordítani, művelődéstörténeti jelentősége azért nagy, mert ebből nőttek ki, fejlődtek ki az ősi művészeték: tánc, színjáték, ábrázoló művészet, költészet egytől egyig, és mágikus cselekmények képezik a magját, lényegét még ma is minden vallási szertartásnak. A mágiában és szülöttjeiben, a művészetekben az ember virtuálisan cselekszik, azaz képzeletben hajtja végre vágyát, elképzelését. Ebben a mágikus aktusban nem a világ változik meg, hanem magunknak a világhoz való viszonya. Az olyan jellegű mágikus világképben, aminőt a dozmati regös-énekünk mutat, semmi nyoma és helye sincs a természetfölöttinek, így a csodának sem. A működő világegyetem valósága van benne, és az ezt tisztelő, figyelembe vevő viszonyunk hozzá. Ez (— volt —? —) a regölés lényege. Szombathely, 1980. jan 21. 777
