Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - TANULMÁNY - Palkó István: Dozmati regös-énekünk képvilága és világképe

Nézzük meg tüzetesebben ezt a megoldásra váró, nyitott kérdést, Sebestyénnek egyik fölvetése, miszerint szövegünk „árdeld”-je, esetleg árgyéli vagy árgyélusi le- hetne-e, azt mondhatom, hangzási hasonlósága és kissé erőltetve jelentéstartalma révén talán elképzelhető is lehetne, de nyelvtörténeti leg ez utóbbiak nagyon kései, a ÍR sz. végi előfordulásai miatt, nem valószínű, sőt egészen valószínűtlen. A másik fölvetés szerint az oláh „Ardel”-ből való eredeztetésének ezen a regös területen semmi realitása sincs.

Így más megoldás kifürkészésére kell elindulnunk. Szövegünk szigorúan tömör zárt rendje nem engedi, hogy benne fölösleges, henye, funkció nélküli töltelékszó, jelző lehetne, ha tehát „árdeli szép hold”-ról beszél, ahogy beszél, akkor ennek jelentése, sőt jelentősége is van. A probléma megoldását nyelvjárástudományi, fonetikai és nyelvtörténeti alapon kísérelhetjük meg. Regös-szövegeink, énekeink nyelvjárásokban éltek, szájrul-szájra öröklődtek évezredes múltjukon át.

Ezért a nyelvjárási ejtési formáját kell szavunknak tisztázni, amit Sebestyén is problematikusnak talált már. Dozmat nyelvjárásában a szó pontos fonetikai képe: ärdeli-ärdäli, tehát sem ardeli, sem árdeli. A szó kezdő magánhangzója a köznyelvi nyílt e-nél két-három fokozattal nyíltabb, azaz legnyíltabb ejtésű, hangzású, elnyújtott: fonetikai jelöléssel „ä” értékű. Színezetében kissé az illabiális „á”-ba, u. n. „palóc ,,á”-ba hajlik. Balogh István lejegyzésében és Sebestyén fonográf felvételén ezért hallották, iletve írták egyszerűen „á”-nak, de ez természetes is, hiszen nem lévén dialektológusok, nem lehettek tekintettel ilyen hangtani finomságokra, árnyalatokra.

A szó középső nyílt „e”-je is nyíltabb a köznyelvinél. Ennek jele: „e”, illetve „ä” Fonetikai pontos jelöléssel tehát így fest a szó: „ärdeli” illetve „ärdäli”.

Ebből az alakból kiindulva kell szavunknak etimológiáját és jelentését megkeresnünk. Az „ärdäli” alapját az ered igénk képezi. Ez az igéink már maga is — d frek- ventatív, inchoativ vagy momentán képzős származéka a finnugor ,,er(e)” gyöknek, amelynek ősi jelentése „indul, megindul, bizonyos irányban elmozdul” (MNyTESZ. 1.782—83. 1.). Ebből a gyökből különféle képzőkkel és képzőbokrokkal széles jelentésskálájú szócsalád jött létre az idők folyamán. E szócsalád főbb tagjai: „eredő, erdő, Érded, érdé, erdölő, erdős, erdei, Érdele (wth), Erdelew (pénz), eredet, ereszt, ereszték, eresz” stb. Számunkra ezekből az „erdele, erdelő, erdölő” származékok érdemelnek itt különösebb figyelmet. Mint ismeretes, nyelvünkben az -1 deverbális verbumképzőt (gyakoritól, mozzamiatos, műveltető, visszaható) is termékeny ősi képzőnk, de eleven még denominálds verbum-, deverbális nomenképzőként és denominális nomen- képzőként is (D. Bartiha K.: A magyar szóképzés története. Bp. 1958:20, 33, 41, 48, 73, 113. 1.). A mi „ärdäli”-nk a történeti erdelé-erdele, erdelő adatoknak és alakoknak a ma élő nyelvjárási változata. Jelentése pedig eredő, eredező, vagy ezek szinonimjával élve: keletkező, éledő, induló, kezdődő stb.

Így sorunk mai olvasata ez: oldalamon vagyon az eredő szép Hold. Az eredő, eredező jelzőnek a szövegben fontos kiemelő szerepe van. Ez a szerep nem engedte elveszni még elértelmetlenülése ellenére sem. A szájhagyomány csupán a maga módján bánt vele, amikor hasonló hangzású „a deli, a teli” alakokkal, illetve a vele etimo- lógiailag is összefüggő „erdéli-erdélyi” formával helyettesítette.

Ez a népi értelmezés, értelmessé tevés azt mutatja, hogy ezt az átfogalmazást végzők számára már elhomályosult a szöveg ősi értelme. „A deli” behelyettesítés antro- pomorfizáló szemlélet eredménye, „a teli” pedig — bár látszólag tárgyhoz illő és stílszerű csillagászati megjelölés, mégsem szerencsés, mert az eredeti jelző eredő, azaz új- Hold-ra vonatkozik. Ezért ez a helyettesítés is csupán külsőséges.

Az eddig elmondottakkal röviden bár, de megvilágítottuk szövegünk nyelvi sajá- *

* Ehhez az idézethez megjegyzésem; a Sebestyén említette „oláh Ardel” nem oláh szó, hanem az arab Ardebil s? Erderil rövidült: Ardil alakja. Ld.: Ipolyi Arnold: Magyar myithologia II. 232—2f33. Bp. 1929.2 (Lásd 773. old. utolsó sora)

774