Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - TANULMÁNY - Palkó István: Dozmati regös-énekünk képvilága és világképe
módosult, alig bővült, alig gazdagodott, tisztult. Ez a körülmény annál elgondolkoz- tatóbb, mert hiszen a felgyújtott és időközben kiegészült anyagnak, szövegnek, szövegváltozatoknak, szövegtorzóknak, énekeknek, dallamoknak — tartalmi és formai téren egyaránt — számtalan nyitott kérdése maradt nyelvtörténeti, nyelvjárástudományi, művészetlélektani, a szövegek képvilágának és világképének interpretálása szempontjából is, amik közül néhányra maga Sebestyén is utal megjegyzéseiben, nem is szólva azokról a problémákról, amikről nála nem esik szó. A regös-énekek dallamvilága, — típusai is nagyon későn kaptak figyelmet. A Magyar Népzene Tára II. kötetében Herényi György így ír erről A regös ének magja c. (1953, Kodály-emilékkönyv I. k. 241—254.) tanulmányában: „A Magyar Népzene Tára II. kötetében jutottunk el addig, hogy megjelentessük a regös-énekeknek dallamaikkal teljes gyűjteményét típusaik alapján rendezve.” Herényi Gy. az erdélyi Udvarhely vármegyei Kénos-ból való dallamváltozat elhagyásával térképre vetíti a regös-énekek dallamtípusait. Ebben a típusrendszerben a mi dozmati regös-énekünk dallamát, — eltérően a többiektől — „misztériumi”-nak nevezi az ondódi-, búcsúi-, salfai- és surány'iva'1 egyetemben. Herényi Gy. e felfogásában Sebestyén Gy. nyomdokain járt, ment hiszen ő adta e szövegeknek a „regos-mysterium” nevet, okkal vagy ok nélkül, erre még majd visszatérünk a továbbiakban. Herényi Gy.-nek e jelzett tanulmánya nem zenei jellegű megállapításaihoz több észrevétel is kínálkoznék, ahogy erre már Pads Dezső is utalt. Ö a Reg i(2) c. tanulmánya 5. részében ide- vágóan 1958-ban ezt írta: „Volnának megjegyzéseim az újabb kori népi regös-énekek vagy regölés több nyelvi és egyéb természetű mozzanatához is. Ezekkel kapcsolatban tenném meg észrevételeimet Herényi Györgynek „A regös-ének magja” című dolgozatéihoz” (Pais D.: A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből. Bp. 1975. 142. 1.). Ezeket az észrevételeit azonban Pais, valószínűleg, sajnos, már magával vitte sírjába, hacsak idővel elő nem kerülnek hagyatékából. Sebestyén Gyula vizsgált szövegünket és még néhány társát is „mysterium”- ként különíti el a többi 174 szövegváltozattól. Vajon miért? Sebestyén a „mysteri- um” szót az eredeti görög és latin értelmében használja, és ebben az értelemben he- lyénvalóan és jogosan, nem pedig a mai köznyelvi használatban egyoldalú, leszűkített, sőt kompromittált jelentésében. Nála. nem vallási jellegű rejtelemről, titokzatosságról van szó a „mysteriumban”, hanem egészen másról. Sebestyén zseniális felismeréssel, éles meglátással mutat rá két jelzett művének több helyén is arra, hogy a dozmati szöveg az ország összes változatai közül a legősibb és egyben a legépebb a maga nemében, és a szöveg „csodafiúszanvasa”: „eredetileg a Zodiáfcus azon jegyének (a jelenlegi Bak-nak) volt a symboluma, amely jegyben a mélyre süllyedt téli Nap pályáján visszafordul.” (Regös-énekek. 46.) Ennek a kérdésnek a tüzetes megvilágítására majd visszatérünk. Sebestyén Gy. — per analogiam — abban hibázott csupán, hogy szövegünk szarvas-állatát azonosnak vélte a kániosi változat jegyzetében idézett „Júlia szép leány” néven ismert szöveg„fodor-fehér bárányával” (I. m. 45.). Eme tévedését már másik két tanulmányomban megvizsgáltam, és a fodor ^fehér-bárány viszonyát, összefüggését a szarvas-állattal tisztáztam (Vasi élet és irodalom. Szombathely, 1957. 11—21; Művészet c. folyóirat 1976. 6. sz. 34—38. 1.). Sebestyénnek a „mysterium” megjelölése bár jogos és helyénvaló volt, mégsem szerencsés a mai olvasó szemszögéből, nemcsak a szó jelentéstartamának az eltolódása, leszűkítése miatt, hanem mondanivalója lényegének az elfödése miatt sem, mert szövegünk bár eléggé különös és sajátos jellegű, de lényege szerint — teljes értelmén a szónak — nem rejtelmes és nem titokzatos, hanem nagyon is reális, valóságos értelmű. Szövegünk realitása, valósága a működő világegyetem realitása, valósága. Ha szövegünket mindenáron jelzővel kivánju'k illetni, jellemezni, elkülöníteni, úgy a kozmikus, mágikus, kultikus, mítosz! jelzők volnának a helyénvalóak, s magát a szöveggel reprezentált regös-cselekményt, regölést pedig joggal nevezhetnék mágiának, varázslásnak, bűvölésnek, s kozmosz működését megjátszó kultusznak, a világegyetem körforgását megidéző, megjelenítő rítusnak. Ezt az előlegezést a továbbiak világítják meg, mert szövegünk iképvilága valóban 768
