Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék X.

a kiállítástól”. Nem tudom, hogy Kiss Pali mi a fenétől félt, de tény az, hogy az Európai Iskola szellemi vezetői száméira én voltam az a valaki, akit kicsit szé- gyelni illett, mert nem voltam sem posztimpresszionista, sem absztrakt, csak egy önmagát kereső fiatalember és úgy látszik, hogy az nagy baj, ha valaki önmagát keresi! 1938-tól, első gyűjteményes kiállításomat is beleértve (Tamás galéria) 1938,/1948-ig annyi kritikát gyűjtöttem össze, mint kevesen, és a mai napig minduntalan igazolnom kell festő voltomat. A művészetörténészek és kü- lönösképepn a nők közül jónéhányan elmarasztalnak amiatt, hogy rossz ember vagyok, mert nem szeretem a virágokat, míg mások azért, mert micsoda férfi- atlan dolog annyit álmodozni? Már 1942-es januári számában a Múlt és Jövő című folyóiratban megjelent egy írásom: Vallomások a művészetről címmel. Harmincnyolc éve ennek és idéznék ikét mondatot az írásomból. „Kapcsolatom a kortársakkal furcsa: többször kerestek fel magukból kikelve, hogy ilyet nem lehet festeni, olyat nem lehet rajzolni. Meg: hogy ezt nem szabad írnom, azt nem szabad megtennem”! Huszonhét éves voltam, amikor a fenti sorokat leírtam és most pedig közel a hatvanhathoz még mindig jó vagyok pofozóbabának meg csúzli célpontnak. Mindig tudtam, hogy a hiúság kötelez: legyek indulatosan őszinte, vagyis ne hazudjak semmi és senki kedvéért. Remélem, hogy a kedves olvasó hisz nekem és nem gondolja, hogy valami miatt hazudok, sajnos nem ihatok bort vizet prédikálva, merít az asztma is kötelez, de évekkel ezelőtt is inkább sörös voltam, mint boros és zsennyei őszökön és tavaszokon a horgászások után s konyakot ittam inkább, mint bort. Most már számomra vége Zseny- nyének, vége a horgászásnak, vége a festésnek és maradnak a visszaemlékezések lehetőségei, az elmúlt évtizedek megidézése törékeny emlékezetem ajándékaképp.

753