Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Simonffy András: Kompország katonái IX. November 22. (történelmi kollázsregény)

Megrázó búcsú. Kemény kézszorítás. Tartsay Vilmos magához ölelt:

— Amit megkezdjünk, folytassátok. És vigyázzatok feleségemre... — mondotta. Hangja nem remegett, mélyen szemembe nézett. Mintha pupillái tágabbak lettek volna, mint máskor.

Az őrök elvezettek: Őket a siralomházba, bennünket vissza, a cellába.

14. — Almásy Pál naplójából: Két óra késéssel, fél egykor vittek ítélethirdetésre. Az első sorban álltam Kiss Jánossal és Nagy Jenővel. Tárgy alásvezetőnk Dominich őrnagy volt, elnök Vargyassy altábornagy, ülnök vitéz Hajnácsköy alezredes, ügyész Simon Gyula hadbíró százados. Dominich megkezdte az ítélet felolvasását, melyből kiderült, hogy hatunkat kötéllel végrehajtandó halálbüntetésre ítéltek. őszintén mondom, hogy megállóit az eszem, gondolkozni sem tudtam, csak álltam és néztem anélkül, hogy gondolkozni tudtam volna. Az ítélet indoklásából alig értettem meg valamit, és csak akkor könnyebbültem meg, amikor a kegyelmet is felolvasták. A befejezés után Kissihez, Nagy Jenőhöz, majd Tartsay Vilihez mentünk, s férfiasán elbúcsúztunk. Kissé zavaros emlékek maradtak csak erről bennem, amit éreztem, az volt, hogy Balássy Micu melegen megszorította kezemet. Majd védőmnek megköszöntem működését, aztán visszavezettek a fogházba. A fogház lépcsőjén még egyszer elbúcsúztam (Kiss) János bácsitól, aki kemény kézszorítással és „Mamának kezeit csókolom”-mal búcsúzott tőlem.

15. — Dr. Németh József, esperes: 1944. év december hó 8-án szomorú napra virradtunk, pedig ez a nap egyik legnagyobb Mária-ün- nepünk: Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe. Erre a napra kaptam parancsot Hindy Iván akkori hdt. pk.-tól, hogy Bajosy- Zsilinszky Endre, Kiss János altábornagy, Tartsay Vilmos és társaik bírósági ítélethirdetésén vegyek részt, valamint a kivégzendők lelki ellátását végezzem el.

A parancsnok saját hadtestparancsnoki kocsiját bocsátotta rendelkezésemre s küldött le a Sion-zárdából a Margit körúti fogházba, ahol Dominich hadbíró kihirdette az ítéletet. Még ott az ítélethirdetés helyén, továbbá a fogházparanosnok irodájában pár szót váltottam a halálraítéltekkel, majd a siralomházban beszélgettem velük hosszabb ideig, s láttam el őket lelki útnavalóval délután 14 óráig.

Ezen három órányi idő alatt volt alkalmam megismerni (egyébként már régen ismertem őket) mind egyéni lelkületűket, mind társadalmi, politikai felfogásukat, s a magyarság iránt érzett mély aggodalmukat. Mint emberek, mint hazafiak a magyarság igazi példaképei voltak. Komoly lelkiéletet élő bátor férfiak', akik meggyőződésükért, a magyar nép melletti nyílt kiállásukért ontották hősi vérüket.

Elsőnek Tartsay Vilmost kísértem a fogház udvarán felállított bitófa alá kb. 14 óra 15-kor, majd Nagy Jenőt és végül Kiss Jánost, akinek látnia kellett másik két társának akasztófán lógását.

Kiss János utolsó szavaiban arra kért, hogy ne mondjam meg

732