Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 1. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék V.

mert bocskort és hihetetlenül széles bőrövüket, amit az ingen kívül viseltek. Bivalyokat is Mócson láttam először, amint esőtócsában deleltek, és az első nagy hetipiacokat is ott bámulhattam meg. A piactéren, a templom közelében fociztak egy kapura a parasztgyerekek, és napokon keresztül bámultam játékukat, hogy valamit megértsek a szabályokból. Egy napon azután megszántak, és bevettek a csapatba. Nem nagyon tudtam, hogy ki az ellenfél, és kivel vagyok én, valahogy puffra rugdostam a nehéz bőrlabdát. A nagy kiábrándulást egy rendkívül erősen megrúgott labda hozta, ami altestem legérzékenyebb pontját találta el. Az ájulás környékezett a nagy fájdalomtól, és sírva hagytam el a piacteret. Pár évre abbahagytam az „aktív” játékot, hogy azután mint drukker folytassan a focival való örökkétig tartó kapcsolatomat. Az első „igazi” meccset valahol itten, mostani közelünkben: Lágymányos vaagy Kelenföld (?) akkor még létező futball-pályáján láttam, ahová Anyám Flóra nevű nővérének fia, Mihály Kálmán patikus unokabátyám, a nagy Fradi-drukker vitt el. Egy FTC—Slavia meccset láthattam a világhírű Planickával a Slavia kapujában. Ha jól emlékszem, 2:1 volt az eredmény a Fradi javára. Kilenc éves voltam akkor, és a házban minden fiatalember FTC-drukker volt. Holott gyászos idők jártak akkor a Fradira — (mint most az MTK-ra), hiszen az akkori MTK aranycsapata fénykorát élte, és ll:2-re csípte el a nagyon gyenge FTC-t. Nálunk a külső Józsefvárosban a 11:2 után mindenki gyászolt, és vigasztalan volt. A Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeni MTK-csatársor úgy játszott az ellenfelével, mint macska az egérrel, és Orth Gyuri egymaga öt gólt rúgott.

1924—1932-ig Fradi-drukker voltam. Ügy nevezhetném ezt az időszakot, hogy a Józsefvárostól a Tudathasadásig. Józsefváros és Ferencváros szomszéd kerületek, de drukker szempontból ikerkerületek ma is. Korcsolyázni az FTC- pályára jártam, és a Rezső téri elemi iskola is, ahová jártam, egy ugrásra volt a Fradi-pályához. Meglepett, és nem is nagyon értettem az igazi okát, hogy az árvaházi növendékek 90%-a az MTK-nak, majd később 1926-tól, a profeszioniz- mus bevezetésétől a Hungáriának drukkolt, míg a maradék 10% osztozott a Fradi és az Üjpest csapatán. Éreztem, hogy valami megvetésféle érzés áramlik felénk a többség részéről. Ennek az igazi okát csak 1932-ben értettem meg, de akkor azután — igazán! Tamássi Zoltán egykori barátom és négy éven át kollégám az Iparművészeti Főiskola grafikai tagozatáról, mint fradista — (bátyja, Tamássi Pista szélsőt játszott az Űjpestben, és egyszer válogatott is volt) levitt a pályára, ahol is „beöltöztünk”, hogy kicsit rugdalózzunk. Még jóformán ki sem értünk a pályára, amikor valaki egy félreérthetetlen megjegyzést tett: „Miért nem a Hungária útra megy ez szórakozni? Gyerünk haza” — javasolta Tamássi, és én két évig nem jártam meccsre. De utána Hungária-drukker letten. És azóta is az MTK-drukkerség keserű kenyerét eszem, legalábbis azóta, amióta Hidegkúti Nándor és Sándor Csikar szegre akasztották futballcipőjüket. Azóta agonizál csapatom. Csak még egy régi epizódot szeretnék ideiktatni: Még javában Fradi-drukker voltam, amikor egy emlékezetes Ferencváros—Hungária meccsen a kapu mögött álltam, Amsei Náci állt a Fradi kapujában, Kalmár Jenő veszedelmesen közeledett feléje, és senki sem gondolhatott arra a megoldásra, amit Amsei Náci választott: rávetődött Kalmár Jenő sípcsontjára. Hallani lehetett a csont reccsenését. Ezzel megtört egy olyan futballistapálya, ami nyílegyenesen felfelé ívelt, és eljutott volna az Orth György-i magaslatokig. Mint suta árvaházi növendék és Fradi-drukker, úgy szégyelltem magam az eset miatt, hogy vettem egy csokor virágot, és elmentem a Fasor-szanatóriumba, meglátogattam az ott fekvő Kalmár Jenőt, és zavartan, egy szót sem szólva átnyúj64