Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - Simonffy András: Kompország katonái IX. November 22. (történelmi kollázsregény)
SIMONFFY ANDRÁS Kompország katonái IX. G) NOVEMBER 22. — November huszonkettedike, anno 1944 — emlékezik Almásy Pál. — Említettem már neked, András, hogy ez volt az a nap, amelynek délelőttjén a Lánchíd kávéházban találkoztam Nagy Jenővel. Ott esett szó közöttünk a Szentendre környékén állomásozó Lengyel Béla VIII. hadtestének esetleges beszervezéséről. És itt adta nekem Nagy Jenő azt az 'Utasítást, hogy értesítsem telefonon Belez- nay Istvánt arról, hogy ő is jelenjék meg aznap délután Tartsay Vilmos lakásán, az ott tartandó tárgyalásra. Afelől, hogy miért kell Beleznay Pistának is megjelennie ott, természetesen nem érdeklődtem. De magamban arra gondoltam, hogy Beleznay azért hivatalos oda, mert ő lesz egyike azoknak a fiatal 'és tehetséges tiszteknek, akik majd átveszik a budapesti körzetek parancsnokságát. Most ez a munka folyt ugyanis katonai vonalon, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Endre MolotoVhoz írott levelével másnap útnak induló bizottsággal kapcsolatos teendők végső összehangolása. De ez is csak feltételezés. A szervezeten belül mindig csak egyetlen feladatot kaptunk vagy koordináltunk, természetes volt, hogy a nagy egész minden részletébe nem vagyunk beavatva. Én jól ismertem Beleznayt, természetes volt hát, hogy adott esetben nekem kell elhívnom oda. A Lánchíd kávéházi rövid megbeszélés után gyalog felsétáltunk a Várba, ott aztán hamarosan elváltunk egymástól. Annyit tudtam, hogy Nagy Jenő és Kővágó József Kiss János rejtekhelyére mentei?. Nem kérdezősködtem, ugyebár... És ez volt az én nagy szerencsém, mert így aztán nem is tudták volna kiverni belőlem, legfeljebb annyit, hogy „valahol a Várban ...” Ekkor ugyanis Kiss János már nem tartózkodott Kékgolyó utcai lakásán. Míg ők távol voltak, addig én a Bástya-soron sétáltam. Jó félóra múlva kerültek elő, s aztán együtt sétáltunk le a Krisztinaváros felé vezető fedett lépcsőn. Ott elváltunk, s mentem be a Hadik-laktanyába, ahol változatlanul a lőszeralosztály vezetője voltam. Onnan rögtön felhívtam telefonon Beleznay Pistát: „Pista, gyere fél hétre az Andrássy út 29Jbe, ez az utasítás,” Mire ő annyit mondott, hogy rendben van, ott lesz. Fél hét után néhány perccel érkeztem be az Andrássy útra. Meglepetésemre a külső, utcai kapu zárva volt, de a házmester szinte azonnal kinyitotta, és mögöttem újra becsukta. Egy pillanatra felötlött bennem, hogy egérfogóba kerültem, ösztönösen ki is nyitottam a pisztolytáskámat, hiszen egyenruhában voltam, a Frommer ott lógott az oldalamon. Na, most itt tudni kell, hogy a jelszó valamilyen mozi-val kapcsolatos szó volt. Csöngetek, már készülök arra, hogy „.mozijegyet” vagy valami hasonlót mondjak, de bentről nem a szokásos, jelszóra vonatkozó kérdés hangzik el, hanem: „Ki az?!” Aztán már vágódik is ki az ajtó, és én egy csendőr alhadnaggyal 'és két géppisztolyos csendőrrel találom magam szemben. Felötlött bennem, hogy elő a Fromment, és lőni!, de aztán azt gondoltam magamban — és, ugye, az ilyen döntések másodpercek töredéke alatt ját712
