Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Gyurkovics Tibor: Testvér (vers)

feloszthatatlanul —, csak az társ, aki árva.

Hiába mész közel, a másik csak az út mélyén marad maga, egyhelyben állva fut, menekül kifelé belőled ölelése —, a másik a másik szobában van kifeszítve.

Díványon egy szobor másik szobor a széken, nem lépnek közelebb, közel vannak egészen, az azonosulás nagy termeibe zárva, csak árvák társaink, és boldog, aki árva.

Kinyújtott kézzel, messziről se érhetsz a másik archoz, tisztátalan,

csak nézheted a vak időn át szeme zuhanását, vágtatását fekete pupillájának, lövellését az eleven puskacsöveknek, amelyben elveszel.

Meg nem tapogathatod a másik arcot sebeid kezével, összekarcolod bőre fehér üvegét, nyaka görbületét, ív-homlokát, ragyogó szájaszélét,

két kézbe nem veheted dübörgő halántékát, elhanyatló

tüske-fejét, magány-fogait nem érintheted reménytelen fogaiddal — akárhogy is szereted.

Szeresd — szeretetlenül, árván, nélküle, kiürítetten léphessen magányod termeibe.

Csak úgy adhatod át magad, ha lábad kívül áll.

Van egy határ, mit át nem léphetsz.

A másik ember a határ.

711