Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 8. szám - TANULMÁNY - Nyilasy Balázs: Eszmény, valóság esztétikum

lította. A „képláttató készülék” (televízió) sportközvetítései, a madáretetés, virágöntü- zés szertartásai, az élet-, közösség-, cselék vés p ótl ó koala macik, az otthon pszeudomi- tológiája a külvilágtól védő — líránkban az egyik legeredetibb, legnagyobb szabású — idill megteremtésére tett kísérlet részei: „az esztétikusán végzett munka / itthon / tulajdonképpen rendkívül színes élet / megóv az igaznak látszó félhamis / környezetektől., és a levegőt / — leszámítva a nagyváros és a világ szennyezettségét — / körülbelül kedvemre engedem be vagy ki az ablakon." Míg korábbi hagyományrobbantó költészete inkább csak jelenségként, radikalizmusa által hatott idilljed poétikai rendszere (a formai invenció jelentősége, szonett-kultusz, csevegő, élőbeszéd-szerű előadásmód, állandó ironikus lábjegyzetek, ciklikus építkezési mód, az egyes versek egymásra vonatkoztatása) egyénibb, kialakultabb, a Talált tárgy darabjainak tézis- és ötletszerű — jórészt a konkrét költészet törekvéseiből átvett — versalkotási módijánál; a Meny- nyezet és padló, a Még így sem „költeményei” a korábbiaknál átélhetőbb, édiménysze- rűbbb módon válaszolnak a valóság kihívására, még ha ez a válasz az idill korlátain belül marad is.

Oravecz Imre nem lép ki a végletes pesszimizmusból az iróniába, a kiüresedés, a végletes eldologiasodás állapotát tárgyak, szavak, képzetek, történések, látványdarabok egymás mellé helyezett törmelékével jeleníti meg. A személyiség a versiben közvetlenül nincsen jelen, a hangnem belenyugvó, elégikus-statikus. Gondosan megszűrt képzetei mindig a csorbulás, széthullás, töredezettség, sivárság élményköreivel tartanak kapcsolatot: zörgő nádszálak, varratok, kapcsök, hegek, tarló, kirágott zászló. Gyakoriak a kiüresedettséget sugalló, eredeti rendeltetésüknél fogva „tartalmazásra hivatott tárgyak” (Alfiöldy): kút, edény, héj, váza, ereklyetartó. Igéi lassú, tétova mozgást fejeznek ki, nem a cselekvés, hanem a történés aspektusa a meghatározó bennük. A szikár, rímtelen, széttördelt forma időmlértéket, -lüktetést, összecsomóso- dást egyáltalán nem tartalmaz. A végletes detenmináltsógból szerzőnk nem kísérli meg a kilépést, a szenvedés, a nosztalgia érzése csak ritkán tud keresztülszivárogni a dermedtségen („mondhatatlan név j belülről vered a héjat”) Oravecz világlátásának általános érvényt az általa megteremtett, homogén művészi közegen keresztül, annak segítségével igyekszik adni. Kétségtelen érdeme, hogy világérzékelésének szélsőségesen pesszimista érzéstairtamányait sem kinyilatkoztatásokkal, hanem képekkel, jelenségdarabokkal, tárgyakkal idézi fel — jeleníti meg. „Vert az óra. A számlapon egy kordé haladt, a kerekek nyikorogtak, / üres volt a bak."

Az. elidegenedettség, a létmagány ontológiai dimenzióba állítása művészileg Ora- vecznél a legsikerültebb. A vonulat más tagjai (Dohai, Takács Zsuzsa például) ezt a célt nem a láttató, megidéző erő, hanem különböző általánosító formulák révén igyekeznek elérni. Az állandó megszólítások, önmegszódításök, aiz általános alanyok, a többes szám második személyű alakok, az aforizmatikus, kinyilatkoztató közlésmód erőltetése azonban nem hozzák meg a kívánt eredményt, csupán az elméikedő-kinyilatkoz- taló epigramma (az ontológdkus igényt ugyancsak ambicionáló, ám művészileg kétes értékű, a vonulat költőinél eléggé tipikus) m-űformájához vezetnek „Ez az éjszaka megérted végre? j Es másnap mindenki téved.” „Nem tudunk felelni annak, akit kérdezünk. / Se most, se akkor, se egyszer, se máskor, se soha.”

De a tárgyias-képi közlésmódon kívül Oravecz költői világát végletes, statikus dermedtsége is elkülöníti társadtól. Takács Zsuzsa, Beney, Vasadi eddig a stádiumig még nem jutottak el, lírájuk érzelmesebb, szenvedéstelibb, poétikai kifejezőeszközeik a Pi- linszy (Nemes Nagy)-féle jamlbusos, poentírozó, érzelmeket hullámoztató alkotásmódból kölcsönzöttek. Beney Zsuzsát mindent elborító gyász- és haláLtudata fájdalmas val- lomástírája, napjaink költészetében ritkán használt szókészlete (zokogás, -könny, lill- om), mdulatszavai, felkiáltásai, kérdései, fokozó felsorolásai, versvégi felpörgetései egyenesen a szentimentalizmus költőivel rokoniítják. Hozzájuk kapcsolja őt „sziubszti- lis” (Weöres), spirituális jelképrendszere is. Kisebb, fájdalomrögzítő darabjai mellett ő a nagyobb formátummal is megpróbálkozik. Tulajdonképpen a kín, haíláltudat széttördelte mozaikokat rak ilyenkor egymás mellé, a szó szoros értelmében vett versszerkezetről nem lehet beszélni velük kapcsolatban.

Éteri, fájdalmas verseit — a ritka ontologizálást és irodaimiságot leszámítva — a

683