Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 8. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere V. "Hitel"

Negyedük fejezet: „MAGYARORSZÁGNAK KERESKEDÉSE NIiNCS.” Rossz emberi szokás — kezdi —, hogy amit értelműinkkel könnyen befogni nem tudunk, vagy amin változtatni nincs tehetségünk, abban apáink véleményét nevezzük ki axiómának. Ezért csinálunk évszázadok óta sokhelyütt rossz utakat, mert sárra rakunk sarat, kevés szilárd anyag felhasználásával. Így vagyunk kereskedelmünk megítélésében is. sarkigazságnak kikiáltott bailviélekedéseket hangoztatunk; hogy tudniillik, mik az akadályai jobib áruforgalmunknak. S lássuk:

— Rossz földrajzi helyzetünk.

— Nincs pénzünk.

— Nem bírjuk a nemzetközi versenyt.

— A magas kiviteli vámok.

1. Geográfiai helyzetünk nem a legkedvezőbb, az igaz. A Duna éppen ellenkező irányba foly, mint kellene, csatornánk kevés, sekély, mellékfolyóink zabolázatlanok. Útjaink csapnivailóak. Tengeri kikötőink alig kiépítettek, ráadásul messze vannak tőlünk; a közlekedési vonalak kiépítetlensége miatt. S ha körülnézünk: Ausztria, Oroszország, Törökország vesz körbe bennünket, mind erős védővámokkal. — Mindez igaz, s még több is, de nézzünk csak kijjebb: Spanyolországnak például kitűnő a fekvése, s még útjai is vannak, csak éppen kereskedése csekély, „anánlagosan” — Szászországnak vagy Sziléziának ellenben még tengere sincs, mégis virágzik az áruforgalom. Miért? Mert a spanyoloknak nincs árujuk és belső fogyasztásuk, míg a szászok, sziléziaiak ésszel, szorgalommal s iparral semlegesítik hátrányaikat! így aztán van mit kivinni; de a munkás is jól keres, s tud vásárolni!

2. Tőkénk kevés, valóban. „De_más, most gazdag s pénzes nemzeték mindég dúsak voltaik?” Ne a mai gazdag nyugattal hasonlítsuk össze magunkat, mert attól csak elkeseredünk, hanem például Angliának azzal a korával, miikor a fejlődésinek azon a pontján álltak, mint most mi. És nem kötelező átvenni a rosszat, csak a jót. S „legyünk szerencsésbek, mint ők, s nem ketten, tizen, ezren, hanem a legnagyobb rész; s csak ne panaszkodjunk szüntelen, hogy pénzünk nincs, hanem valljuk meg inkább, hogy nem értjük a dolgot, s nem nyúlunk azon módokihoz, mellyek által magunknak pénzt szerezhetnénk.”

3. Nem bírjuk a nemzetközi versenyt. Ez tipikus magyar sirám, s rokona a többinek^ Pedig az „illly okoskodások köpönyegek gyanánt használtatnak” arra, hogy a közt, sőt saját dolgunkat is elhanyagolhassuk. S az „illy oikosfcodőik többnyire a légii a zafiatlanabb dúsakat veszik példának”, azokat szidják, hogy saját önzésükről eltereljék a figyelmet. „S hány ily kókler-patrióta van hazánkban!” Aki például mindig csak éppen arra nem alkar adakozni, ami éppen soron van, hanem mindig valami mást tart fontosabbnak. — Az a legnagyobb baj, hogy túl sokat fordítunk nemitermelői beruházásokra, anélkül, hogy az itthoni árualapunk meglenne. Ne fényűzési cikkekbe, hanocn. csat- Olyanba fektessük be a pénzt, ami pénzt hozJ S így jön jnajd meg a versenyképesség is a világpiacon. Nem egyszerire, hanem apránként.

4. A kiviteli vámok két főcsoportra oszlanak: a birodalmon belüliek, s a birodalmon átmenőek. Ami az elsőt ülteti, azok „súlyaiul iigen bajos szólani”. Merit a „vegyesházasságiból” fakadó közös terheket valamiképpen meg kell osztani. S ha nem vámmal, akikor mivel? „Én nem tudom, vagy tudja az Olvasó? S van-e annyi tudománya, van-e minden körülállások- s összeköttetésekrül ally jó isimérete, s olly ta- láimányos esze, s bátorsága”, hogy ezt meg is mondja?!... Ugyebár... Ezért hát „azt itt fejtegetni nem kívánom, csak azt tekintvén, a mi maguintotul s ön tanácskozásinktul függ.” Más elbírálás alá eshetnek a birodalmon átmenő magyar árukra rótt terhek, az úgynevezett tranzitvámok. Itt változás kell, de addig nem lesz, amíg néhány kis- tehetségű követeli. Hanem: csak akikor tegyünk majd józan javaslatokat, mikor biztos adataink lesznek. „Mert nincs nevetségesebb az alaptalan okoskodásnál.” (Tapasztalta ezt eléggé az 1825/27-es diéta alkalmával.) Sumima-summárum: kereskedelmünk fejlődése érdekében mindazonáltal és mindenekelőtt önmagunk ellen keljünk ki, „kik mindég ott akarunk változtatni hol nem lehet”, hogy aztán panaszkodhassunk: lám, mi igazán mindent megtettünk, de hiába! Keressük meg a pontokat, hol előre mozdulhatunk. Ezeket pedig a gazdasági élet hibáinak kijavításában találhatjuk meg:

652