Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 8. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere V. "Hitel"

„könyveket, erőműveket, gazdasági műszereket, egy s más házi bűtorokat, lovaikat s a t.” Pedig a megoldás nem ez, hanem: készítsünk mi jobbat! Ehhez azonban előbb látnunk kellene, mi mindenben vagyunk lelmaradva a műveltebb, haladottabb nemzetekhez képest. Azonban ennek tudatosulása után „az el nem fajult Magyar még se fogja anyaiföldét kevésbé imádni, vagy azt éppen elhagyni; mert van valami ki nem mondható, mi a nemesb embert ellenállhatatlan erővel csatolja hazájához, legyen az bár kopár mező, bár berkes lapány, vagy hósivatag”.

S ennyi megv.iilágosífó magyarázat után következik a fejezet fő tétele: „A nemzetek valódi ereje vadságon, fanatismuson, vagy tökéletes kimüveltségen épül.” ITT NINCS KÖZÉPÚT! És pontosan ez a mi bajunk. Ősi vad erőnk, mely oly fenyegetően emelte Attila kardját Európa feje fölé, megsemmisült; s most „szinte két nemzetiség közt s igy igen gyengék vagyunk, s mind addig azok is maradunk mig a felvilágosodás félutjából ki nem lábalunk.” Aki ezzel számot vet, s „természeti társival”, azaz a nemzet minden tagjával összefogva igyekszik felszámolni a félúton levés következményeit, az „Meg fog végre abban győződni, hogy semmi sem melegíti belsejét kellemesebből, mint azon érzés, hogy ő, a mi, maga által az, s hogy senkii és semmi nem teheti őtet nyomorulttá” többé.

„Illy világi bölcseik mozdítják elő a józian nemzeti szellemet, s ilyenek nagyobb vagy kisebb száma alkotja egy ország nagyobb vagy kisebb erejét” ma már. Régibb időkiben nevezetesek lehettünk szilajságunk folytán, de ne alkarjuk azt visszaidézni, mert lehetetlen. Persze, legyünk továbbra is bátrak a harcban, mert a gyáva népeket kiveti magából az emberiség, de valósítsuk meg azokat az értékeket is, mik más nemzeteket modern nagyságra emeltek: tanulás, művelődés, összefogás, bizalom, gazdasági törekvés. így válhat karának szerencsés emberévé Attila késői utóda, ki ma olykor még „üngét, mellyet visel, se képes kifizetni”.

Harmadik fejezet: „A MAGYAR GAZDA MA NEM VIHETI MEZEIT A LEHETŐ LEGMiAGASB VIRÁGZÁSRA.” Az erkölcsi és az anyagi, vagy más oldalról: a szubjektív és az objektív világ összefüggéseinek vizsgálata után most a mezőgazdiálkodás, de általában a gazdasági élet részletesebb, konkrétabb elemzésébe fog. A résztélma indítása: „Valami hiánynak kell ott lenni, hol műveletlen termékeny föld s egyszersmind szegény ember találtatik.” És a Jutót feltalálni nem könnyű, s hazánkban különösen, mert nekünk berögzött rossz szokásunk lángoló szónoklatokkal keresni a hibát. Holott „elő inkább a hidegvérű s józan számlálással, mert gazdálkodásban, kereskedésben csak haszon vagy nyereség reménye mozdít.” Ha tehát .gazdálkodásról van szó, ezirány- ba kell fordulnunk, s nem a. politika felé. S főleg az ember „ne keresse a hátramaradást, a hibát másban, mert mással nem — hanem inkább magában, mert magával, parancsolhat.” Erre viszont csak a kiművelt, a lelkileg független ember képes, mert az „saját szemével s nem máséval lát”. Persze, a rossz kalkuláció, a hibás újítás, a jövedelem nélküli befektetés annaik is következménye, hogy az ember lassan barátko- • zik meg az újjal, s még lasabban tudja azt ízig-vérig átvenni. De mindenben na- • gyobb lehetne az előhaladás, ha képesek lennénk alapvető körülményeinket reálisan számibavenni. Ezek:

— egyetértés híja,

— hitelélet híja,

— osztatlan legelők,

— szabályozatlan fai zás,

— közös használatú földek,

— céhek,

— agrárolló,

— robot,

— dézsma.

1. „Az Egyetértés híja, mellyet igy is magyarázhatni: »Neked sincs, nekem sincs, mert nem értjük egymást« — csalhatatlan Oka többek közit annak is, hogy Hazánk jó részét víz bírja, posvány fedi.” De ez az oka, hogy leghasznosabb természeti kincseink, a vas és a kőszén, a föld gyomrában hevernek; hogy az egyik éhezik, a másik dúskál — s hogy hazánk oly testhez hasonlítható, melyben a vér nem kereng. „S mért

650