Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - SZEMLE - Lőrinczy Huba: Variációk egy témára (Bólya Péter: A veréb századik lépése - A felelős)
nak söntéspultok és hasztalan szeretkezések között, lépnek ki a teljes magányba és térnek vissza a társadalomba. Úton vannak örökkön, s ez a soha meg nem érkezés, ez az állandó szorongás és különbözés az esszenciájuk. Szenzátív, neurotikus lények, farkasszemet néznek a Semmivel, meghallják az aggodalom kiáltását, képesek az intuícióra, a hirtelen megvilágosodásokra, kockáztatnak (kivált Berecz), hogy fölmérhessék, kitapinthassák erőiket és lehetőségeiket, megélik a határszituációkat, újra és újra választanak. Egzisztencialisták, Heidegger, Jaspers és Sartre szellemében egyszerre. A veréb századik lépése már-már telhetetlen e nagy hatású bölcselet kulcs- fogalmainak előszámlálásában és illusztrálásában, túl a korábban .mondottakon ezért is kelti a tanmese benyomását minduntalan. A kisregény egzisztencializmusa fölötte súlyos eszmei teher Berecz Lászlónak, ily mennyiségben aligha válhat belső, lelki tartalommá, s nem szívódhat fel észrevétlenül a mű anyagában. A szerző jelenléte, beavatkozása, többlettudása szinte tapintható, így bajosan hat a hős ösztönös, természetes fölismerésének, ami csak egy kellően popularizált, tömegfogyasztásra egyszerűsített filozófia, afféle „gesunkenes Kulturgut” ... Másként áll a dolog A felelős novelláiban objektiválódó egzisztencializmussal. Kísért ugyan elvétve itt is a túlmagyarázás, az illusztráló didakticiznius veszedelme (A gödör, A rák útja, Disznóvágás), ám a könyv legjobb darabjaiban összeforr, maradéktalanul egymásba oldódik életanyag és bölcselet. Kevesebbet markol és többet fog velük és bennük Bolya Péter, nem halmozza már mértéktelenül az ihlető filozófia kulcsfogalmait és felismeréseit. S szintúgy jótékony hatással van e novellákra, hogy — ellentétben A veréb századik lépésével — bízvást vállalják önnön lényegüket, nem akarják dinamikussá tenni azt, ami eredendően statikus. Motívumok járnak vissza makacsul, jelképes színterek tűnnek föl sorra-rendre: kórház, magányos tanya, zugkocsma, albérlet, s valamely különös időtlenség lengi körül őket. Megannyi odú, egy-egy bugyra a létezés poklának — otthon sohasem. A felelős olvastán szilárdul bizonyossággá korábbi sejtelmünk: idegen a szerzőtől a magyar epika cselekmény- és jellemfejlesztő vonulata (a móriczi ág, mondhatnák), hogy annál rokonabb lehessen az atmoszferikus, laza és lebegő asszociációkra épülő törekvésekkel. Krúdyt nevezte meg eszményeként, „csodálatos író”-4kémt egy nyilatkozatában Bolya Péter (Könyvvilág, 1979. május), s könyve egészében csakugyan ott dereng a mester inspirációja. Ö él tovább „a társadalmon kívül bitangoló” (Ady) figurákban, ő folytatódik Somos nosztalgiáiban, szelíd kailódásában, éjszakai ráadásaiban és „ötszáz év”-es emlékeiben, az ő kedvéért csap fel a hős késő Szind'bádmak (Látogatás) és Szortiment lapszerkesztőnek (Rekviem K, Gy.-ért) — folytathatnák. (Kár, hogy az előbbi novella szerepcsere- játékát megismétli a Szoba kiadó históriája, az utóbbi meg — bármily szellemes-ironikus is! — mélynek korántsem mondható.) S Krúdyval együtt tűnnek fel, lehetséges és távoli ihdetök, a század eleji próza más nagyságai: Szomory, Füst Milán, Szmi Gyula, a Cholnokydii'vérék. Nékik is adósuk valamiképp az elbeszélő Bolya Péter, amint nagyon sokat köszönhet az ugyané sodorhoz tartozó Mándy Ivánnak. Az ő leleményét idézi a novellák erős filmszerűsége, a folyvást jelen lévő, tárgyakba költöző múlt, a groteszkbe hajló alaíkteremtés, a lírát és iróniát egybesodró stilizáció — a lista itt sem teljes. Kiváló alkotók örököse, tanítványa s már csak kevésszer epigonja Bolya Péter. A legjobb úton jár ahhoz, hogy — nem szakadva el mindenben mestereitől — saját, szuverén világot teremtsen. Máris feltűnik (kivált Krúdyhoz viszonyítva)' az elbeszélések keményebb, kontúrosaibb rajzolata, s tetten érhető az önállósodás vágya a struktúrában csakúgy, mint a mondatszerkesztésben. Pompás" (sajnos, túl gyakran ismétlődő) ötletnek tartjuk a tükörszituáció alkalmazását, önmagát, olykor a jelenét, többnyire azonban várható és lehetséges jövendőjét szemlélheti itt a hős, elidegenedve, döbbenten leválva tulajdon életéről, valaki másban tárgyiasodván, Hir- telenül látható, tapintható lesz a láthatatlan: a belső örvény, a lélek gravitációja. Így pillantja meg sorsát, esetleges perspektíváit Berecz László, előbb az öngyilkos nőben, majd halott barátjában, Tirentoben, hogy e fogás legszuggesztívabb példáit A felelős novellái közt találjuk (Hat pár cipő, Dementisz háza, a címadó történet stb.). Hatásosan (csak látszólag naivul és iskolásán) építi elbeszéléseit Bolya, töredékekből róva 601
