Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - TANULMÁNY - Lengyel András: A "freudizmus" mentalitástörténeti alapjai és Ignotus Freud-értelmezése
tanulmány LENGYEL ANDRÁS A „freudizmus” mentalitástörténeti alapjai és Ignotus Freud-értelmezése „A századeleji Magyarország, mint sok mindenben, ebben is elöl járt: Ferenczi Sándor volt (az) egyik első orvos, ki Freud mellé állt, én egyik első író voltam, ki az új igazságra felfigyeltem, s az új tudomány első mecénása Freud kőbányai gyáros volt.” (Ignotus, Szép Szó, 1936. 3. 194. 1.) 1 Köztudott, hogy a feudalizmus, mely végső soron egy társadalomlélektani (réteg) probléma individuál pszichológiai feloldási kísérletéként jött létre, a századvégi Becsben született s létrejötte szorosan összefüggött a „vidáman holdokló” császárváros s „Kákánda” társadalmi feszültségeivel:, lehajtott ellentmondásaival. A századvégre ugyanis a társadalom életének torzulásai, feszültségei behatoltak az egyes emberek pszichikumába ds, kivált a jellegadó polgárság körében. Az az akut szociálpszichológiai feszültségtér azonban, amely a freudizmus létrejöttét lehetővé — s legalább részben szükségessé — tette, nemcsak pszichopatologikus fejleményként s nemcsak Bécs- ben jelentkezett. A monarchiakutatás egyre gyarapodó eredményei világossá teszik, hogy mind a századvégi Bécsben, mind általában a monarchiában ember s ember „hagyományos” viszonya kérdésessé, ill. (teoretikus szinten) problémává vált — legalábbis a polgárság jelentős részében. Allan S. Janik és Stephen E. Toutaián közösen írott könyve, a Wittgenstein’s Vienne (1973) meggyőzően bizonyította, hogy a századvégi Bécs irodalmi és művészeti életét (tehát a társadalom eszmetönténetileg legérzékenyebb, a jelenségeket leghamarabb s legélesebben tükröző rétegét) elsősorban azok a kérdések foglalkoztatták, amelyek a „nyelv, a kifejezés és a kommunikáció természetére és korlátádra” vonatkoztak; azaz ebben a körben embernek ember általi megértése s megórtheíősépe lett kérdésessé. Janik és Toulmin szerint Wittgenstein nyelvfilozófiáját éppúgy erre a problémára adott (teoretikus) válasznak kell tekintenünk, mint Arnold Schömberg komponálás-elméletét, vagy Hofmannsthal, Rilke, Musil, Wei- ninger, Loos és mások nem egy megnyilatkozását ás. S e teoretikusan is jelentkező problémák nemcsak az Osztrák—Magyar Monarchia egyik felében léteztek. Bécsnek társvárosa volt Budapest — mentalitástörténetileg is, legföljebb a problémák itt kb. egy évtizedes késéssel követték a bécsit. A politika alapkérdéseiben, a kiegyezésen túl, kétségtelenül a szem/benállás volt a jellemző; a magyar sajtóban számtalan osztrákellenes, az osztrákban számtalan magyarellenes megnyilvánulás kapott teret. Példa erre fölös számban említhető. A szellemi élet „mélystruktúrájában” azonban sokkal inkább a párhuzamos s a rokonjelenségek, mint az ellentétek voltak jellemzőek. S nemcsak az 587
