Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Bólya Péter: Aleti (novella)

són, megállított, elsusogta, hogy amíg új filctollért voltam a raktáriban, a Karcsi elmondta nekik, hogy félóráig kellett a fiatalembernek (nekem) könyörögni, mire nagynehezen beleegyeztem, hogy lemenjek velük ebédelni. „Tudja, a Karcsi olyan, hogy mindenkiről tud valamit mondani, vigyázzon vele ..

A Karcsi kinyalhatja a fenekemet.

Mari ebéd után hívott, mondanom sem kell, megint elfelejtettem neki telefonálni a HALOKI-hoz (röhögnöm kell, ha ezt a nevet hallom, mindig valami északi-sarki állat jut róla az eszembe). Mari: — „Mi van már megint, miért nem hívsz?” Beszélgettünk (3 ALETI), bejelentette, hogy este moziba megyünk.

... Rá kellene már pirítanom erre a szőke istennőre. Lassan olyan lesz, mint egy rossz feleség. Este utol akartam érni magamat, hiszen ma csak 321 ALETI-t tudtafn megcsinálni a különböző marhaságok miatt, mínusz 143-nál vagyak, haza is vittem magammal 200 kártyát, gondoltam, a moziig meg tudok csinálni 50—60 ALETI-t... De öt óra előtt néhány perccel megjelent Mari, hanyattdőlt az ágyon, nézte, ahogy a földön hasalva rajzolom a betűket, aztán keresztbe hajította a lábát, a szoknyája felhúzódott, „nem jössz ide?”, susogta, nopersze, a moziig még van egy kis idő, a fene egye meg, néha nagyon unom ezt a Marit.

Aug. 7., 8. Szombat, vasárnap

Semmi. Nem csináltam egy ALETI-t sem, Marival tekeregtünk egész nap. Majd hétfőn behozom a lemaradást.

Mari állandóan fagylaltot eszik.

Aug. 9. Hétfő

Bamm. Megjött anyám. Délelőtt jól haladtam, tízig 172 ALETI-t csináltam meg, amikor szól a portás, keresnek, lemegyek, hát ott áll a muter az előtérben, feketén, őszen, pirospozsgásan („mindig paraszt marad”, mondta róla egyszer az apám).

Beültünk egy vendéglőbe, itt nem messze a Vállalattól. Nekem egy sör, anyámnak egy majdnem lila málnaszörp, és beszélgettünk.

Hívott haza.

— Nem megyek — mondtam. — Dolgozom.

— És ... és jó? — kérdezte.

— Kicsoda?

— Hát a munka.

— Jó. ALETI-nek hívják.

Csend.

— Nem jössz haza? — kérdezte anyám (aki mindig paraszt marad, hülye fater).

— Nem lehet. ALETI-zem. — És nyeltem egy pikolónyit a korsóból.

Aztán elmondtam, hogy szerelmes vagyok Mariba (ha nem akkor hív, amikor dolgozom), jó albérletem van, az öregasszony mindig megetet a sóletjével, hamarosan veszek egy asztalt a piacon, októberben közlik egy versemet, addigra már egyetemista leszek, felvesznek, muter, meglátod, hogy felvesznek ... És a nyár végére megcsinálom, meg-meg-megés-megcsinálom az ALETI-ket, ez most a legfontosabb, tudod, van egy üdvözlő kártya, aminek ...

Elmagyaráztam neki az ALETI-zés lényegét. Egészen beleizzadtam, mire a végére értem. Ö meg nézett rám, furcsán, ijedten ...

5Í14