Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Csaplár Vilmos: Részlet a Szép epikus korszakunk című regény előtanulmányaiból
vágott, zárt fantáziaruhákban (a ruhákat egy belvárosi varrónő készítette el Györgyike tervei szerint), s a tükörbe pillantgatva, időnként hosszan-hosszan, révétegen rámeredve, magát festette. Körülbelül fél évvel azután, hogy Kiss- hez költözött, megszülettek az első képek, melyek a lányt meztelenül mutatták. A mérnök (akárcsak Györgyike előző mecénásai, akiknél szintén készültek efféle ábrázolások) valószínűleg ezeket becsülte a legtöbbre: keble elé emelt kézzel, félrebillentett s lehajtott fejjel jelent meg a lány az első vásznon, sötét háttér előtt ülve, összeszorított combbal. Aztán a háttér világosodni kezdett, Györgyi általában feküdt a szoba heverőjénél nagyobb és puhább heverőn, fölfedve testének addig nem látható részeit, arcát azonban árnyékban hagyva. Végül (a korábbi meztelen sorozatok rendjének megfelelően) itt is szemben állt, büszke, zárkózott, valahogy mindig szomorúra sikerülő arcát s feszülő, domborodó hasát ezüstös fény világította meg: az akt minden kétséget kizáróan terhes volt. Ez idő tájt Kisst ritkán láthattuk a gebines éttermekben, ahol egyébként törzsvendégnek számított, eltűnt az éjszakai bárokból, napközben többször is hazatelefonált Györgyikének, s ha este megérkezett, sose mulasztott el virágot hozni. Aztán az akt hasa egyik napról a másikra lapos lett (erre a hirtelen, érthetetlen változásra a korábbi mecénások is keserűen emlékeznek), ismét ruha fedte, készültek az újabb fantáziaöltözetek, jöttek a varrónő számlái, Györgyike korsóiban pedig elhervadtak az utolsó virágcsokrok. Különben minden ugyanúgy folytatódott tovább. A lány úgyszólván sose ment el otthonról, takarítónő járt hozzájuk, aki bevásárolt, főzött is, és Kiss, egyéb teendői mellett, festéket, vásznat, keretlécet szerzett be Györgyi rendelése szerint. A mérnöknek harmadik „lakója” volt Györgyi az új lakásba költözése óta eltelt négy év alatt, lehetett némi tapasztalata a dolgok alakulásáról, azonkívül tudta azt is, hogy az előző négy férfit (s velük együtt náluk készült festményeit) azért hagyta el a lány, mert (mint később visszaemlékezve megállapította): „egyszerűen elmúlt az ihletem, mit tehetem volna mást?”, így hát amikor késő este (miután az ügyvédtől jövet benézett egy-két vendéglőbe és ital- bárba) hazaérkezett s nem találta otthon Györgyit, sőt se kész, se készülő képet nem látott az állványon, járhatott valami olyasmi az eszében, amit kezdeti leírásunkban gondoltattunk vele, de ezen a valószínűségen kívül más támpontunk nincs. Ideje, hogy még valamit bevalljunk: a mérnök soha nem volt házas. Kiss föltöretlen dió. Mégis, éveken át figyelve őt, a lehetőségeinkhez képest földerítve a körülményeket, az a határozott véleményünk alakult ki, hogy valami nincs rendben vele, egyre inkább nincs. Nem nekünk nem tetszik, ezt egyszerűen megmagyarázhatnánk. Neki van baja. Magával? Mi? Kár lenne válaszokat beleképzelnünk, mégha így élvezetesebb, mert kész eredményekre jutnánk is: csakhogy az nem ő volna, hanem valaki, akit ismerünk. Apai nagyapja (Jánosnak hívták, akárcsak a mérnököt, és földnélküli zsellér volt) egy falujabeli gazdag paraszt lányának az esküvőjén egész addigi életét meg akarta bosszulni. Az éhezéshez szokott ember gyomra nem bírta ki az eszelősen magába tömködött rengeteg ételt: Kiss belehalt a lakomába. Anyai nagyapja, Suli Antal huszár egy muszkák ellen intézett fergeteges roham során tűnt 568
