Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Csaplár Vilmos: Részlet a Szép epikus korszakunk című regény előtanulmányaiból

— Mi micsoda?

— Mondott valamit a mérnök úr, nem? — Az italbár egyetlen főnyi személyzete, a lány, akiről Kiss egyebek közt azt is tudta, hogy Majának hívják, abbahagyta a kezében lévő tartály rázogatását. Egyik meztelen karját ilymó- don szabaddá téve, ujjaival a levegőt kapdosva, üdvözölt valakit Kiss mérnök háta mögött. Kiss visszanézett: szőke haj, rózsaszínű ruha, fehérharisnyás láb tűnt el az étterembe vezető lépcső fordulójában.

Kiss mérnök fölült a bárpult mentén sorakozó kerek, pámás székek egyikére, s kapargatní kezdte a bőrzekéje könyökén észrevett sárfoltot.

Maja termetes, puha testébe éppen a combtőnél nyomódott bele a pult fémlemezzel borított belső széle, ahogy áthajolt Kiss mérnökhöz. — Mit mondott?

— Köszöntem.

— Köszönt?

— Miért nevet? — A röpködő meztelen karok elvezették Kiss tekintetét a csupasz váltakhoz, onnan lefelé az egyre vastagodó törzs húsdombjaihoz, melyeket ezüstszálakkal átszőtt ruha takart.

— Magán. Tudja, mostanában milyen mindig?

— Nem.

— De nem fog megharagudni?!

Maja paradicsompiros koktélt öntött a kis keverőtartályból két talpas pohárba. Pirosfényű lámpák világítottak. Kiss mérnök pillantása végígvágtatott az italokat, üdítőket hirdető reklámfotók fölnagyított palackjain, kicsit lelassítva, követte egy-egy kacskaringós betű kanyarulatát, rácsusszant az üresen fénylő poharakra, belemerült a sötét, színes folyadékokkal teli valóságos palackokba, átsüvített néhány hamutartón, a kávéfőzőgépen, nekiszökkent a fal műbőr bevonatának, mely miatt a félkör alakú italbár olyan volt, mint egy előtér falába süllyesztett nagy, piros műbőrfotel, visszahullott a pirosra kárpitozott karosszékekbe (csak kettőben ültek), majd egy ugrással újra kezdte az italok, üdítők hirdetéseivel, a betűkkel, az üres poharakkal.

— Nem fogok.

— Mégse mondom.

— Mondja csak nyugodtan.

— Inkább nem. Mit iszik?

— Adjon nekem is valami pirosat!

— Na látja, megmondtam! — kuncogott Maja.

— Mit?

— Illetve nem mondtam, csak gondoltam.

— De mit?

A lány szívószálakat bontott ki papírcsomagolásukból, s a koktélokba lökte őket. Egyetlen előrehajló mozdulattal, mellyel mintha a húsdombjait kínálta volna Kiss mérnöknek, ujjait szétnyitva, két tenyerét a szárak tetején pirosló poháröblök alá tolta. Fölemelte a poharakat mellmagasságig, fejét félrebillentette, szemét tágra meresztve nézett a mérnök arcába. — Tud egy kicsit várni? — Ráhelyezte a poharakat egy fémtálcára, közben csípője egyszer balra, egyszer jobbra ringott.

Elindult a két vendége felé. Hegyes cipősarkai úgy zuhogtak a pult mögötti dobogón, mint a kalapácsütések. Még mielőtt a test teljes egészében láthatóvá vált volna, Kiss mérnök elképzelte a cipőkbe bújtatott lábakat, fölrémlett két meztelen comb, mint távoli emlék, mely szinte meg se jelent, máris kiszorították más női testrészek, de nem is a látványuk, inkább egykori tapintások, mar561