Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Csaplár Vilmos: Részlet a Szép epikus korszakunk című regény előtanulmányaiból

garettás doboz, kutyaürülék, a vasrózsák szárai közt átnyomakodó macska, az úttest sárral nyomott kerékmintái. Kiss mérnökbe kezdett visszatérni a dolgokhoz való viszonyának szokásos érzése. Kikászálódott az autóból, a fényszórók sugárnyalábjába gázolt. Állt derékig megvilágítva, s ütögette, dörzsölte a nadrágján látható koszfoltokat.

Nem nézett a téglabódé irányába akkor sem, amikor erősen a gázpedálra taposva, csikorgó gumikkal elindult. Mindazonáltal akármilyen hirtelen gyorsított, valami ilyesmit nem tudott maga mögött hagyni: Vártam, hogy odajöjjön. Ezektől meg is dögölhetek. Befordult az első sarkon, így háta mögé került a vasúti töltés, távolodott tőle.

Utcákon robogott ismét, s a látvány gondolattá vált. Széles utca, kétszer két sávos. Na, ez a hepehupás, sötét vacak! Ki az ostorlámpásra! De akárhogy erőlködött, a lámpákat gyorsítással sűrítve, befurakodtak a mondatok. Nem lehetek ott minden téglánál. Rázuhantak a téglák is, összetörték a bordáját. Nézett rám, mit akar tőlem, én is voltam lenn valamikor, repedt kezű, gumicsizmás, különben is, ötször annyit kapott tőlem, mint amennyit a vállalatnál keresne, ezért jönnek, nem a szép szememért! Akkor hát az a rohadt kurva is miért ma megy el! Én tartom ki, fesse az eladhatatlan képeit, hova ment, de csak tűnjön el, ennek vége, mi kezdődjön? Bekapcsolta a rádiót. Férfihang európai és ázsiai fővárosok neveit sorolta, s mindegyik név után volt mondanivalója, talán románul. Kiss mérnök csak az angol nyelvet beszélte s a spanyolt értette valamelyest. Arrébb tekerte a keresőt. Válogatott. Sok zenebona, akárcsak az utcák. Végül megállapodott egy szimfonikus zenekarnál, muzsikájuk tűrhetően összhangzott a motorzajjal. És az utcák is csak utcák voltak, így- úgy megvilágított részletek minden összefüggést lehetetlenné tevő ismétlődései. Nem volt nevük, nem vezettek sehova, egymással kombinálódtak, hogy Kiss mérnököt szórakoztassák. S folyton ugyanazt mutató egyformaságuk ellenére se tűntek ismerőseknek. Csak a mozdulat volt ismerős, mellyel Kiss mérnök a kormányt hol erre, hol arra forgatta, egy-egy szépen sikerült kanyar által kellemes zsibbadással lepve meg magát. Érzékei jelezték azt, ami túl volt e nyomasztó részleteken: annyiféle jó történt már vele, s annyi minden történhet még!

A szálloda portáspultja mögött ma az őszülő fiatalember állt, valamit éppen je- gyezgetett az előtte fekvő nyilvántartó könyvbe. Kiss mérnök rávillantotta tekintetét a porta telefonkészülékeire, s tett is feléjük egy lépést. Aztán mégis az italbárt célozta meg. Amint elhaladt az őszülő fiatalember előtt, az éppen rágyújtott egy túlságosan is hosszú cigarettára, majd újra a vendégkönyvbe mélyedt, de megérezve a ráirányuló figyelmet, hirtelen fölnézett, egyúttal kiemelve a cigarettát a szájszélei közül. Köszönt. Pillanatra szétnyíló szájában Kiss mérnök látta a jókora előreálló fogakat a bőrcserepes húsnak ütközni. Itt viszont ismernek a fogszájúak. E mondatból mindenféle emlék és rögtön számtalan újabb, önálló életű darabra szakadó, majd tovább aprózódó gondolatfoszlány spriccelt szét, melyeknek Kiss mérnök csak annyit mondott magában: Hagyjuk a francba!

Mégis odalépett a pulthoz. — Jók a ... — A porta két piros készülékére sandított, közben a bőrzekéje zsebében megmarkolta az aprópénzét, a másik kezének mutatóujjával pedig egy távolabbról, szinte már a nyilvántartó könyvtől

559