Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Simonffy András: Kompország katonái VI. Eközben Budapesten (2) (történelmi kollázsregény)

csőlátót tartott fenn a kommunistákkal is: az ország náci megszállását követően tagja lett az illegális kommunista pártnak, a párt katonai bizottságának. Pálffy Györggyel és másokkal a Magyar Frontban dolgozott.

— Ha karifcírozni akarnám a helyzetet, nyugodtan mondhatnám neked, hogy így köszöntöttem Pálífyt: „Hát te mit keresel itt, Gyurka?” Pálffy ugyanis tüzérönkéntesem volt a 4. honvéd önálló ütegnél a Citadellán, mint már említettem, anno dacumál, a húszas évek végén. Annyit tudtam róla, hogy a későbbiekben vezérkari képesítést szerzett, hogy Nyíregyházán szolgált, aztán a harmincas évek végén megvált a honvédségtől. Sólyom László jóval fiatalabb volt nálam, őt nem ismertem. De nem fordultam oda Pálffyhoz, hanem úgy tettünk, mintha nem ismernénk egymást. Bemutatkoztunk, ahogy illik.

Itt került aztán sor egy másfél órás vitára.

A beszélgetést Kis János kezdte. A maga szabatos, tömör stílusában ismertette a mozgalom célját, helyzetét, lehetőségeit, valamint elemezte az orosz előnyomulás várható fejleményeit. Már említettem, hogy november harmadikán, Hajmáskéren ért a hír, hogy a Vörös Hadsereg előőrsei Vecsés alá értek. Az „utca embere” könnyen számolhatott úgy — valamiféle átlagsebességgel —, hogy akkor két hét múlva bent lesznek Budapesten. Kis János azonban azt fejtegette, hogy Budapest megközelítése után négy-öt hetes hadműveleti szünet következik majd orosz részről, hiszen egészen más előreszaladni egy páncélos ékkel, és megint más ostrom alá venni egy olyan ipari-katonai centrumot, egy olyan másfél milliós fővárost, mint Budapest. Nem kell, ugye, itt elmondani, hogy 1944. augusztus 23-án a Vörös Hadsereg még lakinál állt, onnan a román kiugrás következtében két hét múlva Aradnál elérte a magyar határt, felmorzsolta Veress Lajos gyengén felszerelt 2. magyar hadseregének alakulatait, visszaverte a debreceni páncélos csatában a német páncélos egységeket, és — Malinovszkij 4. Ukrán Frontja — november folyamán Kecskemét—Szolnok irányából megközelítette a fővárost. Itt nyilvánvalóan úgynevezett hadműveleti szünetet tart, tehát kiépíti utánpótlási vonalait, megszervezi anyagi ellátását, összeköttetéseit, és nem utolsó sorban a gyors és megerőltető előnyomulás után pihenni hagyja katonáit. Kis Jánosnak, a tábornoknak tehát az volt a véleménye, hogy karácsony előtt sem várható komoly szovjet segítség a Budapesten kirobbantott felkeléshez. A felkelés kirobbantásának időpontját tehát december közepére tette. És itt hivatkozott a varsói felkelésre — szerintem joggal. A varsói felkelés olyan időpontban robbant ki (1944 nyarán), amikor a Visztula keleti partján már ott állottak az orosz csapatok, de — ott is hadműveleti szünet lévén — perdöntőén nem tudták befolyásolni a felkelés kimenetelét. Kis János tehát tanulságként említette a varsói felkelés kudarcát, 'hatalmas, ám tragikusan hiábavaló emberáldozatait, s ami a lényeg: katonapolitikai átgondolatlanságát.

Pálffyék rövidebb hadműveleti szünettel számoltak, és a felkelés mielőbbi kirobbantását követelték. És itt tett Kis János egy megjegyzést, amely a későbbiekben megint hamis legendákat szült. Kis János azt kérte ugyanis Pálffytól, hogy ezekben a hetekben mérsékeljék a robbantási és szabotázsakciókat, különösen azután, hogy velük a kapcsolatfelvétel megtörtént, mert ha ezek az akciók megszaporodnak, azzal a mozgalom felszámolásának a veszélye is nő. Ebből nőtte ki magát az a hamis legenda, (hogy Kis János ellenezte volna a munkásság felfegyverzését. Dehogy ellenezte! Tartsay Vilmos dolgozott már Budapest katonai munkáskörzetekre történő felosztásán, s már említettem neked, hogy

535