Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Simonffy András: Kompország katonái VI. Eközben Budapesten (2) (történelmi kollázsregény)

2. Pintér István: A kommunisták bírálták a nemzeti összefogást balról gáltó nézeteket, de úgy, hogy ezzel ne élezzék az ellentéteket, hanem a vita során arra irányítsák a figyelmet, ami közös, ami a függetlenségi harcban érdekelteket összekapcsolja. (...) A kommunisták a vita első szakaszát lezáró cikkben határozottan leszögezték: „a munkásság és a középosztály között igenis van híd ... megvan az egészséges együttműködés lehetősége. A munkásság kész összefogni a középosztály minden haladó gondolkodású, gerinces rétegével Magyarország függetlenségének biztosításáért, a polgári szabadságjogok kivívásáért és megtartásáért. Összefogni, természetesen úgy, hogy a munkásság amellett hajszálnyit sem ad fel elvi programjából.” (...)

A Szociáldemokrata Párt hetenként tartott elnöktitkári értekezletein az SzDP kommunista titkárai, sőt egyre gyakrabban baloldali szociáldemokrata előadók és titkárok is — éppen az ellenállási mozgalom tapasztalataira, a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok kibontakozó együttműködésére, az antifasiszta világkoalíció létrejöttére hivatkozva — álltak ki a nemzeti összefogás, a függetlenségi politika mellett.

— Maradjunk megint csak a katonai vonalnál. A német megszállás alatt a kommunisták Békepárt fedőnév alatt működtek. Katonai bizottságukat olyan tehetséges, fiatal tisztek közreműködésével alapították meg, akik maguk vagy meny- asszonyuk-feleségük révén érintettek voltak a zsidó törvények által, alkalmuk volt tehát saját bőrükön megtapasztalni az ember- és fajellenes származási törvényeket. Fiatalok voltak, felelősségtudattal és tettrekészséggel, nem húzódtak tehát vissza passzivitásba, hanem a baloldali pártok programjában ismerték fel a cselekvés és kibontakozás lehetőségét, s közeledtek ezekhez — még a sikertelen kormányzói proklamáció, tehát október 15-e előtt. Ezekben a napokban még jómagam sem tudtam, hogy a kommunista párt katonai vezetője az a Pálffy György lett, akit én még a Citadellán elhelyezett légvédelmi ütegtől ismertem. Oda vonult be nagyon fiatalon önkéntesként, onnan került aztán a Kecskeméten működő önkéntes iskolára.

3. (Pálffy György) eredetileg tanár akart lenni, de tizennyolc éves korában bevonult (...), és ettől kezdve elkötelezte magát a katonai hivatásnak. Jelentkezett a Ludovika Akadémiára, és 1932-ben, huszonhárom éves korában tüzértisztté avatták. Nagyon különbözött társaitól. Kiváló minősítésű tiszt lett, katonai szaktudományok jeles elsajátítója, de rajongó irodalomszeretete, értése, humán érdeklődése ennél is tovább lendítette. Mohó ismeretvággyal tanulmányozta a világot, választ kutatott politikai, társadalmi kérdésekre.

Hamar észrevették a nagy tehetségű fiatal tisztet, a Horthy hadsereg egyik reménységét látták benne. Háromévi csapatszolgálat után a vezérkari tiszteket képző Hadi Akadémia hallgatója lett.

1936-ban — huszonhét éves korában — Olaszországba küldték egyéves külföldi szolgálatra.

Pálffy György akkor már sokat tudott a világról, kétkedő, kritikus szelleme elutasította a társadalom sablonos válaszait, osztálya gőgjét, a magyarság sorsát veszélyeztető fasizáló folyamatot. Olaszországban közvetlenül tanulmányozhatta a fasizmust, és onnan —

531